Az adósság markában - Közel a pont, ahonnan nem lehet visszafordulni

 A mutató csökkentését fő céljának tekintő kormány rajta kívül álló okokkal magyarázza a kedvezőtlen változást, mondván, ha a forint nem értékelődött volna le, akkor most csökkenne az adósságszint is.
Közgazdasági értelemben azonban akkor sem beszélhetnénk csökkenő adósságrátáról, ha történetesen konstans maradt volna a hazai valuta árfolyama. Az ugyanis csak egyszeri tényezők miatt következett volna be, de az adósságpálya trendje attól még emelkedő lett volna.

Az adósságpálya meredekségét ugyanis alapvetően az adósságállomány nagysága, a gazdasági növekedés, illetve az átlagkamat determinálja. A stagnálás közeli GDP eleve nagyon nehézzé teszi a fenntartható pálya elérését, főként az 5 százalék feletti átlaghozam mellett. Egy ekkora adósságteher már önmagában is komoly fékezőerő a gazdaság számára, hiszen a bruttó hazai termék több mint 4 százalékát kell adósságszolgálatra költeni. De ez még mindig a kezelhető kategória, legfeljebb a kiadásokat szigorúbban kell tervezni.

Bár a magánnyugdíjpénzek államosítása elfedte, de azért 2011-ben jelentős költségvetési lazítás történt, ami csak hozzátett az adósságállományhoz, a növekedést viszont alig serkentette., ha a – zömmel külföldi – állampapír-vásárlók visszafizethetetlennek ítélnék a magyar államadósságot. Már a mostani, néhány százmilliárdos kiigazítás is fáj a vállalkozóknak és a fogyasztóknak. Ez azonban még semmi ahhoz képest, ami akkor jönne, ha az állampapírokra nem lenne többé vevő, és az IMF-fel sem sikerülne megállapodni. De inkább ne fessük az ördögöt a falra, bízzunk benne, hogy sok év után először az idén teljesülnek az év eleji tervek, és nem lesz szükség vészlépésekre év közben. Talán még nem értük el azt a pontot, ahonnan nem lehet visszafordítani a folyamatot, de az biztos, hogy közel járunk hozzá.