Tigris a fürdőszobában - Kínkeserves 365 nap következik

Vége 2011-nek, vége a szilveszternek, egy ország pedig arra ébred, hogy tigris van a fürdőszobában. Az országot másképpen hívják, más az alaptörvénye, más elvek szerint, más módszerekkel kormányozzák, ráadásul a csőd szélén táncol. És senki sem akar emlékezni rá, hogyan juthattunk idáig. Mindenekelőtt azok néznek most üveges tekintettel, akik azt hitték, komolyabb gazdasági megszorítások nélkül folytatni lehet azt a kilábalást, amelyet 2009-ben az akkori kormány megkezdett.

Azok is bámulnak, akik úgy gondolták, a választási ígéretek arra vannak, hogy felrúgják őket. Sajnos azonban ameddig lehetett, az új kormány is arra törekedett, hogy klasszikus szociális megszorítások nélkül, unortodox gazdasági lépésekkel oldja meg házi feladatát. Sok bűnt követett el, a voluntarista szemlélet és a híg közegellenállás arra sarkallta, hogy egyre gyorsabb tempóban, egyre gátlástalanabbul menjen neki ellensúlyoknak, intézményeknek, törvényeknek, gazdasági szereplőknek, még nemzetközi egyezményeknek is. Beleszeretett saját hatalmába. És végül megroggyantotta a parlamentáris demokráciát, a jogállamot.

De a gazdasági kilábalást nem hozta el, sőt. Így az ígéreteknek hívők jó része csak most, a februári fizetés- és étkezésijegy-osztáskor döbben majd rá, hogy valami súlyos, visszafordíthatatlan dolog történik.
Azok a gazdasági szereplők sem értik, hol vannak, akik abban bíztak, hogy a régi technikákkal, a barátságokkal és korrupciós technikákkal fellendíthetik vállalkozásaikat. A korrupciót ugyanis államosították. Feltőkésíteni, nagyra nőni csak saját magát hagyja a jelenlegi hatalom. A kezdeti óvatos lépések után már nyíltan és persze minden ellenállás nélkül kerül át más kezekbe az elmúlt évtizedekben megszerzett magánvagyon azon része, amely dokumentálhatóan tisztességtelenül született. Mindenki, még sok belső körös barát is hoppon maradt.

Végül pedig mindez és hozzá a visszamenőleg kivetett különadók, a végtörlesztés, a magánnyugdíjpénztárak államosítása és megannyi más végiggondolatlan gazdasági lépés oda vezetett, hogy a hatalom és az ország sorsa most szorosan öszszekapcsolódik. Mindkettő a külföldi politikai-pénzügyi-gazdasági érdekkörökön múlik. Valójában 2012 fő kérdése az, hogy a Magyarországot hitelező, fejlesztő, működőtő kével ellátó és minősítő személyek, országok, szervezetek, befektetési alapok, bankok és cégek vezetőinél mikor szakad el a cérna. Két levél, a Hillary Clinton- és a Barosso-féle alapján talán perceken belül. Az osztrák bankvezéreknél talán már el is szakadt. Szerencsére Mark Mobius, a magyar állam legnagyobb hitelezőjének számító Templeton Emerging Markets Fund elnöke még nem nyilatkozott meg. A Roubini Global Economics szerint fél éve van a kormánynak annak eldöntésére, hogy végül elfogadja-e az említett „külföld” feltételeit. Ha nem, államcsőd fenyeget.

A miniszterelnök pedig, saját hatalmi szempontjából helyesen, olyan helyzetbe navigálta magát, hogy mára bárki elhiheti róla, hogy még akkor sem egyezik ki a külfölddel, ha ennek gazdasági összeomlás az ára. Realitássá tette a jegybanki devizatartalék felélésének lehetőségét, sőt, drasztikusabb lépéseket is. Veszélyesnek igyekszik látszani, szép sikerrel. Vagyis lehet, ott tartunk, hogy a visszatérés egy európai, parlamentáris és piacgazdasági útra csak egy hatalmas megrázkódtatás eredményeképpen lehetséges, amely hihetetlen forintárfolyammal, újabb szociális megszorításokkal jár. És mivel egy a kétharmadot helyes útra téríteni képes erőnek sem a kormánypártban, sem azon kívül nincs jele, esély van egy göröghöz vagy olaszhoz hasonlatos, a Nyugat által vezérelt kormány kikényszerítésére is. Kínkeserves 365 nap következik.