A libertariánus paternalizmus által kínált választás illúzió
Világos példa erre a pénzügyi szabályozás, amely többféle módon is a paternalizmus egy formáját jelenti. Az USA-ban a jelzáloggal fedezett elsőbbségi értékpapírok a nekik betudott alacsony kockázati szint miatt vonzó befektetésnek látszottak a bankok számára, mert viszonylag magas hozamokat kínáltak. A hagyományos bölcsességgel szemben végül mégsem bizonyultak biztonságosnak. Mivel pedig a szabályozó hatóságok éppen biztonságosnak minősítették őket, ezért számos bank halmozott fel túl sokat belőlük, amitől még kockázatosabbá váltak, amikor mindenki egyszerre akart túladni rajtuk.
A kormányzati paternalizmussal járó koordináló hatalom veszélyeire számos további példa is felhozható. Chicago belvárosában autózva láthatók a magas építésű lakóházak, amelyeket annak idején varázslatos gyógymódnak szántak a hajléktalansággal, a szegénységgel, a munkanélküliséggel és a bűnözéssel szemben. Ma viszont azt kell látnunk, hogy éppen ezen bajok koncentrálására és állandóvá tételére szolgálnak. Mára divattá vált, hogy a szegény háztartásokat integrálni kell a virágzó közösségekbe. Nincs kétség azonban afelől, hogy a jövőben rájövünk e törekvés néhány nem szándékolt következményére.
Bizonyos fokú paternalizmusra természetesen szükség van a civilizált társadalmakban. A nyugdíjrendszer például az öregkori gondoskodásra szóló előtakarékosság kikényszerítésének egy paternalisztikus formája. Az egyént azért kell kényszeríteni az előtakarékosságra, mert fiatalkorában – a humánus társadalom minimális támogatására számítva – esetleg nem tenne félre semmit. Hasonló a helyzet az Obama-kormányzat kötelező egészségbiztosítási hozzájárulásával.
Ha a paternalizmusnak vannak előnyei és költségei, akkor miként érhetők el az előbbiek az utóbbiak nélkül? Két kollégám – Richard Thaler és Cass Sunstein, akik a kormányzatban dolgoznak – írt egy bestseller könyvet Nudge címmel, amelyben ajánlanak egy módot a paternalizmussal szembeni ellenérzéseink enyhítésére. Ennek az a lényege, hogy az embereket ösztökélni kellene a számukra előnyös döntések meghozatalára, de teljes szabadságuk lenne döntésük megváltoztatására.
Például, ha dönteni kell a nyugdíj-előtakarékosságuk allokálásáról, akkor legtöbben a munkáltatójuk által kínált sémára hagyatkoznak. Az alapopció általában alkalmatlan a legtöbb egyén számára, mert a megtakarításokat alacsony hozamú pénzpiaci alapokba irányítja. Sunstein és Thaler olyan opciók választására kötelezné a munkaadókat, amelyek a legtöbb ember számára megfelelők, például 60 százalék menne részvényekbe, 30 százalék kötvényekbe, 10 százalék valamilyen pénzpiaci alapba. Ez lenne a paternalista rész. A libertariánus oldala az lenne a dolognak, hogy a dolgozó az alapopcióból is kimaradhatna. Mivel az alapopciótól az emberek ritkán térnek el, ezért a munkaadó paternalisztikus választása válik uralkodóvá, így kilyukadunk a libertariánus paternalizmushoz. Mi ebben a rossz?
A probléma ott van, hogy a libertariánus paternalizmus által kínált választás látszata valójában illúzió, mert nem élnek a választás lehetőségével, az egyén nem gondolja tudatosan végig a döntést. Ha a választásukat kívülről irányítani lehet, akkor ez vajon nem az eredeti, tiszta paternalizmus, amelyet még baljósabbá tesz, hogy az egyén nincs tudatában az ösztökéltségének, így igazából védekezni sem tud?
Erre egy válasz, hogy a legtöbb tervnek eleve van alapopciója, amely meghatározza a megtakarítások allokálását. Sunstein és Thaler mindössze azt állítja, hogy ezt az alapopciót oly módon kellene beállítani, hogy az jó legyen az embereknek, és van elképzelésük arról, hogy mi a jó.
A probléma lényege valójában itt van. Az alapopció kiválasztásában a kormány és a munkaadó egyaránt az aktuális hóbort felé ösztökél, például arra, hogy „hosszú távra vásárolj részvényt”. Ez – mint hiszik – jobb, mint a jelenlegi tipikus alapopció, amely szerint az egyén megtakarításait pénzpiaci alapokba kell tenni. De rosszabb is lehet: ha mindenkit a kockázatos befektetések felé terelnek, az veszélyesebb, mintha unalmas eszközök – például pénzpiaci alapok – felé orientálnának.
Elképzelhető-e ennél jobb alternatíva? Mi lenne, ha például nem lenne alapopció, miközben az egyén ismételt és sürgető felszólításokat kapna valamilyen allokálási cél kiválasztására, ha ezt még nem tette meg. Lehetne tenni például a hagyományos bölcsesség szerint ajánlást olyan magyarázat kíséretében, hogy az miért lenne ésszerű, de ez nem lenne alapopció. Ezzel saját döntés meghozatalára lehetne kényszeríteni embereket. Néhányan eltérnének a hagyományos bölcsességtől, ami előnyére válna a rendszernek.
A libertariánus paternalizmus egyes formáiban van az a hiba, hogy a szabad választás csak látszólagos, de alapjában véve nem korlátozza a paternalizmust. Nem lenne-e sokkal jobb egy tudatos választást kikényszeríteni a tévedések következményeinek korlátozására?
Raghuram Rajan a Nemzetközi Valutaalap korábbi vezető közgazdásza, jelenleg a Chicagói Egyetem professzora
Copyright: Project Syndicate, 2012
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.