Külföldiek kezében a magyar államadósság - Ami sok, az sok?

2010 közepe óta szinten töretlenül emelkedik a külföldiek forint-állampapírállománya. Az azt megelőzően stabilan 2200 milliárd körüli szintre beállt állomány mára 4200 milliárd forintra növekedett, tehát a külföldi kitettség közel megduplázódott szűk két év leforgása alatt. E nagy beáramlás ellenére a hozamok ebben az időszakban jelentősen emelkedtek, a forint pedig gyengült. Bár az utóbbiak jól megférnek a magyar gazdaság kockázati megítéléséről alkotott – általában negatív – képpel, abba nem igazán illik a folyamatosan növekvő külföldi érdeklődés. Sőt, akár aggasztó jel is lehet, hiszen ahová nagy mennyiségű tőke ömlik be „meggyőződés nélkül”, onnan könnyen ki is ránthatják. Nem árt tehát kicsit utánanézni, hogy milyen mértékben felelős a külföldi „forró pénz” az állomány felduzzadásáért.

A forró pénz azonosítása igen nehéz, ez talán definíciójából is következik. Érdemes tehát visszafelé haladni a 2000 milliárd forintnyi növekmény eredetének felkutatásakor. Az első 985 milliárd könnyű: ez természetesen a Franklin Templeton amerikai alapkezelő forintállampapírkitettsége, amely szinte teljes egészében 2011 folyamán épült fel. Bár e tekintélyt parancsoló tételt olyan nem dedikált (abszolút hozamú) alapokban tartják, amelyek referenciaindexei egyáltalán nem vagy elhanyagolható mértékben fedik le a magyar kötvénypiacot, a Templeton semmiképp sem tekinthető forró pénznek, már csak a méreténél fogva sem.

A maradék bő 1000 milliárdos beáramlás mögött álló szereplők azonosításában segít, hogy a dedikált feltörekvő piaci kötvényalapok túlnyomórészt ugyanabból az indexcsaládból választanak referenciaindexet. Ez nem más, mint a JPMorgan amerikai befektetési bank által számolt GBI-EM (Global Bond Index Emerging Markets), amely feltörekvő gazdaságok helyi devizában kibocsátott államkötvénypiacait tartalmazza. A „dedikált” jelző arra utal, hogy az alapkezelő mandátuma arra szól, hogy az indexben szereplő eszközöket tartsa, így befektetői teljesítményét is az indexhez képest ítélik majd meg.

Ez abból a szempontból biztató, hogy a GBI-befektetők mindenképpen hosszú távú, stabil keresletet támaszthatnak. Esetükben például egy leminősítés nem okoz eladási kényszert, ami megmagyarázza, hogy miért keletkezett a tavaly év végi pánikban sokkal nagyobb veszteség például az euróban kibocsátott magyar állampapírokon, mint a forintkötvényeken.
A jó hír az, hogy a JPMorgan adatai szerint 2010 júliusa óta – szűk két év alatt – a „GBI-követők” állománya 80 milliárd dollárról a duplájára nőtt. Népszerűségükben szerepet játszott egyfelől a fejlett gazdaságok lassulása és a globális bankóprés, másfelől a feltörekvő gazdaságok elmúlt évtizedben nyújtott kiváló teljesítménye az egyensúlyőrző növekedés terén.

Bár a hazai gazdaságra ez a leírás nem igaz, az indexek általános logikája miatt a magyar államkötvények súlya ebben a kosárban jelenleg közel 6 százalék. (A vizsgált időszak elején ez a szám még megközelítette a 7 százalékot, azonban a magánnyugdíjpénztárak által tartott kötvények bevonása után csökkent a magyar állam forintadóssága, így az indexben elért súlya is.) Az említett 80 milliárd dolláros beáramlásnak a lekövetése több mint megmagyarázza a keresett 1000 milliárdnyi külföldi forrást. Ráadásul a JPMorgan szerint a fenti adatok a globális dedikált alapok 15 százalékát nem is fedik le, és akkor még nem említettük a taktikai játékosokat.

Miközben már most is óriási a külföldi jelenlét a forintadósság-piacon, a fenti számok azt valószínűsítik: a nemzetközi befektetők alulsúlyozottak magyar eszközökből. Ebből az is következik, hogy egy fordulat a hazai fundamentumok megítélésében óriási erősödést hozhatna a magyar piacon.

A szerző az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. kötvényüzletág-vezetője

Orbán Gábor-->