Közbeszerzés - A bolgárokkal vagyunk egy szinten

Hogy miről szól az elektronikus közbeszerzés? A XIX. században egyedi automatizált ellenőrzésről, a XX. században a beszerzés elektronizálásáról, a XXI. században az előkészítéstől a teljesítésig teljes körű informatikai támogatásról. Miről szól itthon az elektronikus közbeszerzés? Elektronikus hirdetményfeladásról és annak egyedi ellenőrzéséről, eseti e-mailezésről, strukturálatlan elektronikus adatbázisok szemmel való megtekintéséről. Jelenleg európai összehasonlításban a bolgárokkal vagyunk egy szinten.

Tény, hogy például az orosz közbeszerzési modell nem hasonlítható össze az egységes európai közbeszerzési hirdetményrendszerrel vagy a nyilvánosságra vonatkozó európai szabályokkal. Az Amerikai Egyesült Államok híresen liberalizált és modernizált közbeszerzési szabályrendszerét is papíralapon alkalmazzák Philadelphiában, de szigorúan elektronikusan a Fehér Ház Költségvetési Irodájának integrált rendszerre vonatkozó tervei szerint. Egészen más olvasata van tehát az informatikai támogatásnak egy moszkvai egyetemi vagy egy washingtoni irodai beszélgetés alkalmával, pedig hozzáértésben egyik helyen sincs hiány.

A magyar közbeszerzési piacon az elektronikus közbeszerzés mostohagyerek volt. A 2000-es évek elején a Magyar Posta elektronikus közbeszerzési projektjének befulladását követően gyakorlatilag semmi nem történt. Létrejött egy kormányrendelet, melyet a piaci szereplők nagy része nem ismer. 2010-ben aztán két hónapra – egy törvényi hiba folytán – hatályba lépett a kötelező elektronikus közbeszerzés. Amennyi előrehaladás látható, az az elektronikus aukció elterjedésével, az elektronikus adatbázisok megjelenésével, a faxról az e-mailre váltással azonosítható. Ez azonban nem jelenti azt, hogy valódi segítséget kapnának ajánlatkérőink ahhoz, hogy minél gyorsabban, minél kevesebb adminisztrációval tudják munkájukat végezni.

Egy közepes nagyságú magyar ajánlatkérőnek körülbelül két hétig tart, míg az előző évben lebonyolított eljárásairól összefoglalót készít, és elküldi azt a Közbeszerzési Hatóságnak. Litván kollégánk számára ez egy kattintás, hiszen az eljárásaival kapcsolatos minden adat elérhető, és hasonló összefoglaló automatikusan generálható egy elektronikus rendszerben.

Az elektronikus közbeszerzés tehát már régen nem csupán az egyszerű adatáramlás kérdése, hanem integrált rendszerekről, katalógusokról, adatbázisokról szól. Ha itthon legalább azt tudnánk, miből mennyit vásárolunk, erre a jogalkotó is rugalmasabban lenne képes reagálni. Európai összehasonlításban igen magas itthon a nyertes kis- és középvállalkozások aránya, de ennél többet a kérdésről nem tudunk, pedig sikerrel lehetne kommunikálni. A GDP körülbelül 5 százalékát költjük el a közbeszerzésben, miközben a bolgárok 10 százalék fölött, a németek majdnem 20 százaléknál tartanak. Valami tehát nem stimmel az adatainkkal, vagy egyszerűen csak nem foglalkozunk vele.

Az informatikai támogatás hatékonyabb adatáramlást, adatbányászatot tesz lehetővé, gördülékeny adminisztrációt segít, átláthatóságot biztosít, a teljesítések, kifizetések automatizálásával pedig még a kisebbeket is segíthetjük vele. Hogy nagy rendszer kell vagy kicsi, mindenki maga dönti el. 2003-ban, amikor nemzetközi közbeszerzési konferenciát rendeztek Budapesten, megkérdeztem ausztrál kolléganőmet, az ismert e-közbeszerzés-kutató Christine Tonkint, mi a véleménye: kis vagy nagy rendszert kell építeni? Válasza egyértelmű volt: az elektronikus közbeszerzés mindenhol politikai kérdés.

Ezért foglalkoznak annyit Európa több más államában az elektronikus közbeszerzés hatékonyságnövelő eredményeivel, s támasztják alá annak szükségességét. Nemrég egy Brüsszelben megrendezett elektronikus közbeszerzés konferencián könnyek között mesélt a francia kisvállalkozó arról, micsoda könnyebbséget jelent neki elektronikusan ajánlatot tenni, s hallhattunk részletesen az információ elektronikus áramlásáról, amit ma egy bátrabb óvodás is az érintett ajánlattevő után csinál. A románok nagyon egyszerű informatikai rendszere évekkel ezelőtt forradalmasította közbeszerzésüket. Nem informatikailag érdekes mindez, hanem azért, mert kötelező erővel megteremtették azt a közeget, amely számára már nem lesz meglepetés, amikor 2016-ban csak elektronikusan lehet közbeszerezni Európában.

Az új közbeszerzési irányelvek ugyanis ezt teszik várhatóan számunkra kötelezővé anélkül, hogy pontosan megmondanák, hogyan csináljuk. Az Európai Unió nem segít nekünk ebben sokat, de hasznos, ha megismerjük más államok gyakorlatát. Az EU páneurópai online közbeszerzési projektjéből, az úgynevezett PEPPOL projektből, mely egységesíteni szerette volna a mi segítségünkkel az EU elektronikus közbeszerzését, kiléptünk. A múlt héten találkoztam a projekt vezetőjével, aki sajnálkozását fejezte ki távozásunk miatt.

Mi a teendő? A portugálok példája mutatja talán a legjobban, hogy két év alatt fokozatosan, kulturáltan be lehet vezetni egy elektronikus megoldást, de ezt nemcsak szabályozási eszközökkel, hanem oktatással, szoftveres segítséggel, akár egy nagy rendszer bevezetésével lehet megtenni. Könnyebb lenne a hazai elektronikus közbeszerzést kutató tucatnyi érdeklődő lelke, ha nevünk mellett az európai összehasonlító tanulmányokban csak annyi szerepelne: Magyarország – elektronikus közbeszerzés bevezetés alatt.