BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
közbeszerzés

Közbeszerzés - mennyire voltunk mi magyarok trendik?

A nemzetközi közbeszerzési szakma is követ divatirányzatokat, fedez fel újdonságokat. Seattle-ben képet kaphattunk arról, mi minden történik a nemzetközi porondon. Az Egyesült Államok nyugati partján, Seattle-ben gyűltek össze az amerikai, kanadai, ausztrál, ugandai és természetesen a magyar közbeszerzés-kutatók is, hogy meghallgassák, mit érdemes tudniuk a világ közbeszerzéséről, és nem utolsósorban hogy megismerjék a legfontosabb pletykákat, és előkészítsék projektjeiket, amelyekből kutatásaikat finanszírozzák.
2012.08.28., kedd 05:00

Az összejövetelt nem úgy kell elképzelni, mint egy hagyományos konferenciát. Ez a piac nagyon kicsi, szinte mindenki ismer mindenkit, vagy éppen szeretne megismerkedni a meghatározó szervezetek jelen lévő vezetőivel – a konferencia szponzoraival –, amivel szintén építik kapcsolataikat. A legtöbbeket foglalkoztató téma most az innovatív közbeszerzés. A hollandok, a spanyolok, az amerikaiak sorra tartják a csillogó előadásokat, és igazolják, képesek nagyon innovatív terméket vagy szolgáltatást venni, fejleszteni még ezen a piacon is. A szociális és a zöld téma, amely a „fenntartható közbeszerzés” fedőnevet viseli, minden második megnyilvánulásban felvetődik. Egyfajta „must” lett, ami annyit jelent, kötelező róla beszélni, bár eredményeket egyelőre nagyon gyéren mutattak fel a jelenlévők.

A védelmi közbeszerzők hagyományosan külön életet élnek, saját kis világukat nem zavarja semmi, és mindig ügyelnek arra, hogy a konferenciák állandó szponzoraiként külön szekciókban vitassák meg, hogyan is kell dollármilliárdokat fegyverekre és felszerelésre költeni. Az egyik legizgalmasabb előadást az ENSZ beszerzési vezetője tartotta, aki mellesleg bebizonyította, hogy az ENSZ sokkal olcsóbban képes a békefenntartókat felszerelni és logisztikailag támogatni, mint az Egyesült Államok.

A divatos vitatémák között pedig újra és újra megjelenik a korrupció, annak számszerűsítése, amire egyenlőre nincs megoldás. Panaszkodásnak itt nincs helye, adatokat hasonlítunk össze, szembesítünk, kérdezünk és leginkább vállaljuk, hogy ez is egy téma, amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Hogy milyen bátrak az előadók, azt talán legjobban a George Washington Egyetem professzorának előadása mutatja, aki a transzparenciáról és annak következményeiről szólt.

Lényege, hogy hiába tetetünk minden információt ki az ablakba, vagyis a honlapokra az ajánlatkérők szerződéseiről, ezzel a nyilvánosságot valójában kevéssé szolgáljuk. Nem ellenőrizhető, és komoly hatást gyakorol a versenyre, így a közszolgáltatók piaci körülményeit közvetlenül befolyásolja. Pontosan ezért nincs értelme a pdf-nyilvánosságnak, ami annyit jelent, tegyünk ki minden információt, hátha nem találja meg senki, vagy ha meg is találja, legalább dolgozzon rajta jó sokat. Pontosan erre világított rá egy olasz kolléga, aki bebizonyította: a látszatnyilvánosság elsősorban éppen azokra jellemző, akik magasabb korrupciós fertőzöttséggel küzdenek.

A divatot most is az amerikaiak diktálják. Most a trendi a lean-közbeszerzés, aminek a lényege leginkább az egyszerűsítés. Még kevés eredménnyel tudnak szolgálni például az eljárások hosszának rövidüléséről és adminisztrációjának csökkentéséről, az előadás mindazonáltal egy – az írekkel közös – kutatásként folytatódik. Ne legyen illúziónk, hogy mindez hamarosan hatást gyakorol a híresen túlbonyolított európai közbeszerzésekre, de legalább elmondhatjuk magunkról: része vagyunk a modernizációnak.

A legtöbb szekció érintette az elektronikus közbeszerzés témáját. Az indiaiak, a hollandok vitái, a skótok példái, az oroszok problémái mind-mind arra hívják fel a figyelmet, hogy a közbeszerzés informatikai támogatásában lemaradni csak az infrastruktúra teljes hiánya miatt lehetséges. Nem engedhetjük meg magunknak idehaza sem, hogy úgy csináljunk, mintha megtehetnénk, hogy nem foglalkozunk vele. A nemzetközi közbeszerzési konferenciákon, kutatócsoportok megbeszélésein ma már nem áll meg az a résztvevő, aki nem képes hozzátenni, akinek az egyetlen lehetősége, hogy szabadkozik. Svéd kollégám kedvesen érdeklődött, ott leszek-e a következő elektronikus közbeszerzési összejövetelen Brüsszelben. A kérdés hipotetikus, hiszen nem lehet kimaradni.

Hogy mennyire voltunk mi magyarok trendik? Először került be a legjobb 30 szakcikk közé az a magyar kutatási eredmény, amely arról szól, mennyi mindenre lehet a közbeszerzést felhasználni, és hogy a sokféle célnak, amit a közbeszerzéseken keresztül szeretnénk elérni, milyen közvetlen következményei vannak – jelesül, hogy a különböző célok kioltják egymást. A sok prioritás között elveszik a valódi igény, a hatékony közpénzköltés. Nem lehet a közbeszerzések révén egyszerre a kicsiket támogatni és válságot kezelni.

A probléma nem hazai keletű, a kérdés olyan megközelítésbeli problémát feszeget, amellyel az európaiak mindennap szembesülnek, talán ezért is a téma sikere. Különösen fontos, hogy ott vagyunk azok között, akik például először hasonlítják össze nemzetközi szinten a kis- és középvállalkozások támogatásának eredményét a közbeszerzésben, amely cél a hazai közbeszerzést is teljesen átalakította 2012-ben.
A témák többsége a verseny és közbeszerzés kapcsolatát, a nemzetközi eredményeket, a legjobb gyakorlatokat járja körbe. A közbeszerzés-kutatók tehát nem jogszabályokat citálnak, és nem akarják havonta módosítani a jogszabályi környezetet. A divatot az diktálja, aki képes túllépni ezen a szemléleten.

A sok prioritás között elveszik a valódi igény, a hatékony közpénzköltés.


A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.