földtörvény „Mi a vidékkel, a falvakkal, a családokkal kötöttünk szövetséget, nem az oligarchákkal”

A Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára úgy látja, érdemes folytatnia az állami földbérleti szerződések felmérését, mivel ez azt mutatja: a területek nagy része ugyanahhoz a szűk érdekkörhöz kerül

– Szinte minden héten hívják valahova vidékre, fórumot tartani. Mi ennek a titka?
– Nagyon egyszerű. Hatalmas az igény az igaz, egyenes, őszinte beszédre.
– A gazdák körében állítólag már népszerűbb, mint Torgyán József fénykorában volt.
– Nem értékelem sem túl, sem alul a népszerűségemet. Épp az ő példája, a hozzá hasonló sorsok is jól jelzik, hogy a politikai szerencse forgandó dolog. Ha a pillanatnyi siker elbizakodottá tesz, nagy pofonba szaladhatsz bele, és az élet gyorsan kijózaníthat. Példák sora mutatja: még egy kétharmad sem adhat alapot arra, hogy arrogáns, pökhendi legyen bárki.
– Azt mondta, hogy negyedévente előáll a földügyek jelentéseivel. Hol tart a munkával?
– A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet honlapján közzétett hivatalos adatok alapján három megye valamennyi földbérleti pályázati eredményét, válogatás nélkül feldolgoztam. Ez 10300 hektár, az eddig bérbe adott földterület 55 százaléka. Az eredmény pedig: a területek 80 százaléka 24 érdekeltséghez jutott. Ezek mindegyike több nyertes pályázattal 100 hektár fölötti területhez jutott, ami az EU tagállamok többségében már önmagában nagybirtoknak számít. De Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester például egymaga 25 nyertes pályázattal rendelkezik, míg a volt Csákvári Állami Gazdaság vezérkara harminccal. Valamennyi beadott pályázatuk nyert, és a megszerzett terület Mészáros esetében több mint 1300, a csákváriak esetében pedig több mint 1800 hektár. Az eredmények jól jelzik azt a tudatos stratégiát is, amely a területek 75–85 százalékát egy szűk kör nagy érdekeltségeihez juttatja, a maradék 15–25 százalék pedig csak asszisztál: arra kellenek, hogy az átlagot javítsák, és ki lehessen állni velük a tévében, hogy lám-lám, a kisemberek, a családok kapják a földbérletet. Az újabb és újabb eredmények csak még jobban megerősítik az elhatározásomat, hogy a földbérleti pályázatokat 2-3 hónap fáziskéséssel, teljes körűen feldolgozom, és megvitatásra a nyilvánosság elé tárom. Reményeim szerint karácsonyra elkészülök a következő, 4. jelentésemmel.
– Ezek a földek a teljes állami földterületnek csak töredékét teszik ki, 500 ezerből, 20 ezer hektár az egész. Van ennek akkora jelentősége, ahogy beállítja?
– Ez az első húszezer hektár a bérleti rendszer indikátora, és nagy bajt jelez. Azokon a településeken pedig, ahol az összes állami föld elkelt, ott a hiba szinte jóvátehetetlen. Ez egyébként elvi kérdés, a szavahihetőségünkről, a hitelünkről van szó. De az emberek már az én jelentéseim nélkül is látják, hogy kik használják, illetve újonnan kik nyerik a nagy állami földterületeket. És mindebből arra következtetnek, hogy az agrárkormányzatnak a háttérből irányító gazdasági érdekkörök igényeit kell igazából kielégítenie, és csak ezután következhetnek a helyi gazdák és közösségek. Mi a vidékkel, a falvakkal, helyi közösségekkel és családokkal kötöttünk szövetséget, nem ezekkel az oligarchákkal. Volt – és hivatalosan kormányhatározattal megerősítve talán még van is – egy Nemzeti Vidékstratégiánk, amiben nem emlékszem, hogy milliárdos érdekeltségek és cégek további pumpálása szerepelt volna.
– Mit gondol, belebukhat ezekbe a földügyekbe a Fidesz?
– Minden további nélkül. A mohó zsákmányszerzés láttán ahogy bennem, úgy sok őszinte, igazi hívő fideszesben is világok dőltek össze. Pedig, ha jól emlékszem, a választások éjszakáján maga Orbán Viktor kért szerénységet, önmérsékletet. A földforgalmi törvény egyeztetésén nekem úgy tűnt, talán közel a felismerés, hogy ebből még baj is lehet. miniszterelnök úr végigülte a két és fél órás frakcióülést, és ahogy hallottam utána optimistán nyilatkozott. Szóval nem adtam még fel, hogy sikerül visszaigazítani ezt a szekeret az eredeti, „nép-párti” irányba.
– Azt mondják, hogy a 80-as években versenyképesebb volt a magyar nagyüzemi mezőgazdaság, mint manapság. Hogyan lehetne ezen változtatni?
– Ez badarság. Ha így lett volna, nem ment volna tönkre az összes hazai tsz. És ha a nagybirtok valóban versenyképesebb lenne, akkor például a kisparaszti gazdaságokra és azok szövetkezeteire épülő lengyel mezőgazdaság, a lengyel hús és tej ma sem tudná kiszorítani még a hazai piacról is a magyart, amit ma már jószerivel csupán nagyüzemekben, szakosított nagy állattartó telepeken állítanak elő. De ezt cáfolja az is, hogy az Eurostat adatai szerint ma a versenyképtelen, gyenge mezőgazdaságúnak egyáltalán nem nevezhető Franciaországban 54 hektár kell ahhoz, hogy egy család jól éljen belőle, a nagybirtok mérete pedig ugyanitt 276 hektár. Akkor miről beszélünk? A birtok mérete önmagában nem garancia a hatékonyságára. A megoldás a szövetkezésben van. Nem „kolhozokról” van persze szó, hanem a beszerzésre, feldolgozásra, piacszerzésre, értékesítésre szerveződő valódi gazdaszövetkezetekről. Így a teljes vertikum nyeresége visszakerül a társuló gazdákhoz, és nem kell giga birtokméret a tisztes jövedelem eléréséhez.
– Szóval a birtokméret a legkritikusabb kérdés az új törvényben?
– A földforgalmi törvény is – az 1200 hektáros, ráadásul fölülről nyitott birtokmaximumával – azon az általánosan sulykolt tévhiten alapul, hogy a tőkés nagybirtokon lehet csak versenyképes gazdálkodást folytatni. Az ellenpéldákat már soroltam. Nekünk jó minőségű, egészséges élelmiszert előállító, tájfenntartó és sok embernek munkát, megélhetést adó, többfunkciós európai és nem a dél-amerikai típusú mezőgazdaságra van szükségünk. Ha csak a foglalkoztatási szempontot nézzük, akkor azt látjuk, hogy ma nálunk a földjeink felét használó tőkés nagybirtok csupán 83 ezer bérmunkást foglalkoztat, míg a terület másik felét művelő kisebb gazdaságok 340 ezer embernek adnak munkát, megélhetést.
– Erre meg azt mondják, hogy a modern mezőgazdaságú országokban a lakosság 1-2 százaléka dolgozik csak ebben az ágazatban. Versenyképesen nem tud többet eltartani.
– Ezek a sztereotípiák több csúsztatást is tartalmaznak. Egyrészt egészen más a kép, ha az agrár- és élelmiszergazdasági vertikum egészét tekintjük, és a „normális” mezőgazdaságban meghatározó saját munkát, az önfoglalkoztatást is figyelembe vesszük, amit a statisztikákra hivatkozók általában szívesen elhallgatnak. Így ugyanis már önmagában több mint egy nagyságrenddel nagyobb adatot kapunk. Ráadásul egy színes, kis egységekből építkező, minőségi mezőgazdasághoz sok egyéb tevékenység (tájápolás, kézművesség, helyi feldolgozás, értékesítés, vendéglátás, túrizmus stb.) is társítható, amelyek igen sokaknak adhatnak megélhetést a munkanélküliséggel leginkább sújtott vidéki térségekben. Mindez persze egy iparszerű, monokultúrás tömegtermelést folytató tőkés nagybirtokrendszerről nem mondható el. Ezen az úton könnyen és gyorsan elérhető, hogy a végén a vidék kiürül, gyárcsarnokká válik, és jószerivel senki sem talál munkát a mezőgazdaságban. Többek között ezért nem választotta Európa a dél-amerikai modellt, és egyebek mellett ennek elkerülését célozza a Közös Agrárpolitika (KAP) reformja is. Ami pedig a versenyképességet illeti: kinek és minek a versenyképességéről beszélünk? Ha a termelési – például az élőmunka – költségek egyéni profitmaximalizálási szándékú csökkentése a társadalmi – például foglalkoztatási – költségek drasztikus növelésével, a közös kasszák megterhelésével jár, akkor az ügylet közjó szempontjából vett összhatékonysága, végső mérlege negatív. Nem fair versenyképességre hivatkozni akkor, ha a hasznok egyéni elsajátítása a károk társadalmasításával jár. A tevékenység haszna az enyém, ám annak foglalkoztatási, szociális, egészségügyi, környezeti és egyéb kárai elhárítását fizessék meg a többiek! Ez az általában a versenyképességre hivatkozó önző logika egy fenntartható társadalmi, gazdasági fejlődési elképzeléssel összeegyeztethetetlen.

– Miért annyira fontos, hogy külföldiek ne szerezhessenek termőföldet Magyarországon? Például Franciaországban sincsenek kizárva a külföldiek.
– A termőföld mindenhol stratégiai kérdés, ezért jogilag igen, de gyakorlatilag aligha szerezhetnek külföldiek termőföldet az EU tagállamaiban. A természeti erőforrások, köztük mindenekelőtt a termőföld birtoklása nemzetbiztonsági, nemzeti szuverenitási kérdés. A magyar földnek magyar kézben kell tehát maradnia, de egyáltalán nem mindegy, hogy kinek a kezében. Önmagában persze törvényekkel nem lehet megvédeni a földet. Biztonságban csak akkor lehet, ha nem a spekuláns nagytőkések, hanem azok a helyben lakó, gazdálkodó családok és fiatalok birtokolják, akik ebből akarnak megélni, és nem hozzuk őket olyan helyzetbe, hogy saját létalapjukat kelljen dobra verniük. Ehhez az államnak minden rendelkezésére álló eszközzel segítenie kell őket, és olyan garanciarendszert, eljárásrendet kell kidolgoznia, mint amilyeneket például a franciák alkalmaznak. A földforgalmi törvényhez ennek megfelelően nyújtottunk be Bencsik Jánossal mi is módosító javaslatokat, összesen hetvenet.

1971-ben Siófokon érettségizett

1977-ben okleveles agrármérnöki diplomát szerzett Gödöllőn

1979-ben mezőgazdaság-tudományi egyetemi doktori címet szerzett

1980-ban mezőgazdasági kutató szakmérnöki diplomát szerzett

2007-ben megkapta az MTA doktora címet

1999-ben kapott egyetemi tanári kinevezést

1991-1996 között a GATE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet alapítóigazgató helyetteseként, majd 1996-tól 2010-ig, államtitkári kinevezéséig annak igazgatójaként tevékenykedett. Vezetésével az egyetemi kollektíva 10 új tanszéket alapított. Jelenleg a Gödöllői Szent István Egyetem professzora.

2006 óta országgyűlési képviselő

2010–2012 között a második Orbán-kormányban a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Nős, 5 gyermek édesapja, felesége Gött Ildikó okleveles szakedző.

1971-ben Siófokon érettségizett

1977-ben okleveles agrármérnöki diplomát szerzett Gödöllőn

1979-ben mezőgazdaság-tudományi egyetemi doktori címet szerzett

1980-ban mezőgazdasági kutató szakmérnöki diplomát szerzett

2007-ben megkapta az MTA doktora címet

1999-ben kapott egyetemi tanári kinevezést

1991-1996 között a GATE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet alapítóigazgató helyetteseként, majd 1996-tól 2010-ig, államtitkári kinevezéséig annak igazgatójaként tevékenykedett. Vezetésével az egyetemi kollektíva 10 új tanszéket alapított. Jelenleg a Gödöllői Szent István Egyetem professzora.

2006 óta országgyűlési képviselő

2010–2012 között a második Orbán-kormányban a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Nős, 5 gyermek édesapja, felesége Gött Ildikó okleveles szakedző. -->