Holtpont

A bankokra különadó címén kivetett teher ugyanis jövőre változatlan marad, a pakliban eredetileg nem is szereplő tranzakciós illeték pedig az eredetileg tervezett mérték duplájára duzzadt. Mindezek tükrében teljesen érthető Patai Mihály bankszövetségi elnök tegnapi lemondása, hiszen az általa képviselt szervezet javaslatait félresöpörte a kabinet, és még azt a megállapodást is felrúgta, amelyet előzőleg már hivatalosan is rögzítettek.

Mindezek ellenére a tárgyalásra épülő stratégiát utólag nem lehet kárhoztatni, hiszen a bankoknak nem nagyon maradt más választásuk: csak így volt ugyanis elvi esélyük arra, hogy elérjenek bármiféle eredményt. Az pedig már nem az ő hibájuk, hogy pont ezzel a csapattal szemben próbálták bevetni az érvelésre épülő, a sorozatos barátságtalan lépések ellenére is együttműködési szándékot mutató tárgyalási módszert.

A baj csak az, hogy az elnök lépése – azon túl, hogy az egyetlen logikusnak mondható reakció a részéről – legfeljebb figyelemfelhívásnak jó. Hiszen bárki lesz is az utódja, a bánásmód vélhetően nem változik, ahogy a szektort sújtó extra terhek sem, akár fennmarad a tárgyalási készség a bankok részéről, akár nem. Ezzel pedig sikerül bebetonozni a pénzügyi szektort a jelenlegi, élőhalott-üzemmódba, amelyből nem nagyon látszik kiút, még középtávon sem. (Főleg úgy, hogy a kormány a szektor szemében – amelybe természetesen a külföldi anyabankok is beletartoznak – pont most vált végképp hiteltelenné.) Persze gyorsabban is ki lehetne mozdulni a holtpontról, de ehhez nem Patai Mihálynak kellene lemondania.