Kényszerfejlesztésben

Építőiparunknak például egy idegi nem kell extra sarctól tartania.
Befolyik-e majd a várt a összeg? Nyilván megindult a kiskapukeresés a még nyereséges energiacégeknél. Ennek azonban a döntéshozó – igen ésszerűen – elébe is ment. Levonhatóvá tette a befizetendő összegből a beruházásra költött pénz egy részét. Mondhatnánk, az érintett cégeknek mindegy, hiszen így is, úgy is búcsút inthetnek egy olyan tételnek, amit addig a tulajdonosaik kivehettek osztalékként. Ám ez nincs teljesen így. Amit az új fejlesztésre költenek, azzal saját, hosszú távú fennmaradásukat, jövőjüket alapozzák meg.

Másfelől viszont egy társaság, ha üzletileg ésszerűnek látja – mert remek a beruházási környezet, kiszámítható a szabályozás, kedvező a politikai légkör, látszik az elköltött pénz megtérülése és mindez az elfogadható hitellehetőségekben tükröződik –, fejleszt magától is. Ha nem fejleszt, annak nyomós oka van. Ez ez az ok nem mindig az, hogy a gonosz (multi, de legalábbis külföldi), rövidtávon gondolkodó tulajdonosa mielőbb minden pénzt ki akar venni belőle.

Hanem esetleg azért maradnak el a fejleszétsek, mert a fenti feltételekből kevés adott.  Azzal senki se járna jól, ha egy társaság mostantól azért fordítana bizonyos összeget beruházásra, hogy azt ne kelljen befizetnie adóként. Ettől azonban nem kell tartani, nyereségérdekelt cégek szándékosan aligha hoznak önsorsrontó üzleti döntéseket.

Az igazság valahol félúton lehet. A céges panaszok ellenére a jó projekthez igenis van hitel, az országban több beruházás, fejlesztés folyik. Ezek most, kis állami noszogatásra felgyorsulhatnak, kibővülhetnek. Az ország jobban jár a többletadó egy részének ilyen módon való elköltésével, mint adóként való befizetésével. Akkor viszont hogyan jön össze a negyvenmilliárd?