Obama 2.0

A második elnöki időszakok gyakran produktívabbak az USA külpolitikájában, mindenekelőtt azért, mert harmadik ciklusra már nincs lehetőség. George W. Bush például a második 4 évét arra használta, hogy a korábbi hibáit kijavítsa. Második hivatali ciklusuk idején az elnökök a súlyos ügyeket gyakran a régi vágású amerikai pragmatizmussal közelítik meg, amihez az első idején nem mernek folyamodni, mert akkor elsődleges célnak az újraválasztást tekintik.

Amikor egy bekapcsolva hagyott mikrofon előtt Obama azt mondta Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnöknek, hogy a választások után bizonyosan nagyobb rugalmasságot tud majd tanúsítani, akkor lehet, hogy némelyekből megrökönyödést váltott ki, de amit állított, teljesen nyilvánvaló. Most előtte áll a kihívás, hogy éljen az újonnan nyert szabadsággal, és gyorsan cselekedjen, nehogy béna kacsaként tekintetsenek rá.

A választások utáni első útja Laoszba vezet, ahol részt vesz a kelet-ázsiai csúcstalálkozón. Az útra máris úgy tekintenek, mint a kormányzat Ázsia-politikájának új vonatkoztatási pontjára. Az elnök útba ejti Mianmart (Burmát) is, ahol támogatni próbálja a súlyos gondokkal küzdő országban végrehajtott rendkívüli változásokat.Az igazi kihívást Obama számára az fogja jelenteni, hogy alaposabban megmagyarázza, mit is jelent a szóban forgó új vonatkoztatási pont. A mianmari bátor látogatásra ugyanis úgy fognak tekinteni, mint egy újabb kísérletre, amely Kína korlátozását vagy – ami ennél is rosszabb – bekerítését célozza.

Ami első közelítésben csupán stratégiai eltolódásnak tűnt a hosszú távú amerikai érdekekkel átszőtt térségben, utóbb – számos aggódó amerikai szemében is – mintha újabb harcok kezdetévé vált volna egy 1,3 milliárdos országgal, amely maga is fájdalmas belső átalakuláson megy keresztül.

Amerika Ázsia-politikájának irányításához biztos kéz kell, és ez Obama révén az USA-ban adott. Egyúttal azonban hatékony kommunikációra is szükség van, amely az amerikaiak számára világossá teszi: a Kínával fenntartott kapcsolatok túlságosan fontosak ahhoz, hogy kockára tegyék őket, ezért hosszú távú, átgondolt közeledésre van szükség. Ilyen üzenetekkel magának az elnöknek is gyakrabban kellene előállnia, nemcsak a több szinttel alatta lévő bürokráciának. Amerika Ázsia-politikája, különösképpen a Kínával ápolt viszony, következetes kétpárti támogatást élvez, ezt pedig ki is kell mutatni.

Nem vitás, hogy Kínával egyre nehezebb az egyezkedés. Az ország belső feszültségei és az erősödő nacionalizmus miatt a helyes politika az, ha a térség államait megkímélik az USA és a Kína közötti választás kényszerétől. Az állandóságot, a hosszú távra szóló elkötelezettséget kell előtérbe helyezni, megértve, hogy a helyes Kína-politika a kapcsolatokról, nem pedig a tranzakciókról szól. Ezt senki sem látja jobban, mint Obama.
Kelet-Ázsia előtérbe kerülése azt is jelentheti, hogy távolodni kell a Közel-Kelettől, bár ennek a térségnek, amely még évtizedeken keresztül a világ energiaellátásának fontos pillére marad, természetesen nem csökken a súlya. A kulcskérdés csupán az, hogy a régió képes lesz-e több energiát exportálni, mint instabilitást.

Kelet-Ázsiával ellentétben a Közel-Keleten nem szűnnek a feszültségek, amelynek komplexitása súlyos kihívást jelent. Vajon a válság gyökere az, hogy nincs béke Izraellel? Vagy más tényezők is közrejátszottak, például a gazdasági renddel szembeni frusztráció vagy az iraki amerikai beavatkozás, amely a szunnita vezetésű országot a térség egyetlen síita fekete bárányává alakította?

Az új, koherens külpolitikát Szíriával kell kezdeni, ahol a konfliktus a nemzetközi szerepvállalás hiányában tragikus polgárháborúba torkollt, súlyos mellékhatásokkal. Az utóbbiaknak messzemenő következményei lehetnek a térségben fenntartott amerikai érdekek és az USA korábbi (például iraki) politikai beavatkozásai tekintetében. Félre kell tenni az Asszad elnök távozását sürgető – és a tömegek előtt tetszetősen hangzó – követeléseket (bár Asszadnak nyilvánvalóan távoznia kell), és erősíteni a tárgyalásokat a nemzetközi partnerekkel, köztük Oroszországgal és Kínával – ezeknek az államoknak a jelentősége ugyanis nyilvánvalóan nagyobb, mint Szíriáé.

Az USA-nak megbízható partnerekre van szüksége, mindenekelőtt Európára. Az öreg kontinens azonban jelenleg a saját gazdasági problémáival van elfoglalva, de vissza fog térni (minél előbb, annál jobb) a normális kerékvágásba. Addig azonban az USA-nak mindent meg kell tennie – például tőle szokatlan módon türelmet kellene tanúsítania –, hogy a válság után Európa mielőbb talpra álljon. Európával olyan projektekben is együtt kell működni, mint az iráni atomprogramról folytatott tárgyalás, amelynek alapvető jelentősége van a nemzetközi biztonság szempontjából.

Évtizedek óta nem volt olyan elnöke Amerikának, aki alkalmasabb lett volna arra, hogy szembenézzen a világ által támasztott kihívásokkal, mint Obama, úgy temperamentuma, mint világos víziója alapján. Az elnöknek most esélye van, hogy tehetségét úgy kamatoztassa, ahogyanh az első elnöki ciklusában nem volt lehetősége.

A szerző a Denveri Egyetem dékánja, korábbi külügyminiszter-helyettes