Az idei ősz egyik gazdaságpolitikai érdekességét a – zömmel multinacionális – nagyvállalatokkal kötött stratégiai megállapodások jelentik. A Stadler Rail csoporttal kötött egyezség már a kilencedik a sorban – ennek alapján bizton állítható, hogy a kormányzat gazdaságpolitikájában kulcselemet foglalnak el a stratégiai megállapodások. Érdemes név szerint is megemlítenünk a kiválasztott cégeket: a Stadler Railt megelőzően a Coca-Cola, a Richter Gedeon, a székesfehérvári Alcoa-Köfém, a sokat támadott koreai gumiabroncs-gyártó cég, a Hankook Tire, a Magyarországon öt különböző üzletágban is aktív General Electric, az autógyártók közül a Mercedes-tulajdonos Daimler és a Suzuki, valamint a Microsoft.
Valamennyien élvonalbeli, multinacionális nagyvállalatok, és közülük csupán a Richter Gedeon tekinthető magyar vállalkozásnak. A lista visszatükrözi a kormányzat ágazati preferenciáit is: alapvetően olyan feldolgozóipari vállalatokat tartalmaz, amelyek jelentős itteni gyártókapacitásokat működtetnek, és egyrészt a magyar gazdaság legnagyobb exportőrei, másrészt a foglalkoztatást tekintve is a legjelentősebb hazai cégek közé számíthatók. Azt is megtudhattuk, hogy a közeljövőben további harminc-negyven hasonló stratégiai megállapodásra készül a kormány – nem kétséges tehát, hogy ezek az egyezmények a mostani gazdaságpolitikai eszköztár kitüntetett elemét adják.
Az eddig megkötött megállapodások vagy az itteni gyártókapacitások bővítését, vagy a hazai beszállítói arány növelését, vagy az innovációs, illetve kutatási-fejlesztési tevékenység magyarországi bővítését célozzák. A kérdés valójában persze az: sikeresnek bizonyul-e ez a stratégia a mai magyar üzleti környezetben? Másként fogalmazva: ellensúlyozhatják-e a kiválasztott nagyvállalatok számára egyedileg biztosított kedvezmények azokat a negatívumokat, amelyek a jogbiztonság hiányából, a különadók rendszeréből, valamint az üzleti környezet kiszámíthatóságát gyakran negligáló fiskális stabilizációs intézkedésekből adódnak?
Érdemes emlékeztetnünk arra, hogy egy-két évvel ezelőtti prognózisaikban 2012-re a vélelmezett Mercedes-hatás miatt számos magyar elemző érdemi gazdasági növekedéssel számolt. Valószínű, hogy volt is idén Mercedes-hatás, a gazdaság mégis inkább recessziós vonásokat mutat. Vagyis az egyszeri nagyberuházás pozitív növekedési és foglalkoztatásai következményei összességében eddig nem tudták ellensúlyozni azokat a negatívumokat, amelyek az üzleti környezet általános bizonytalanságaiból adódtak.
Ne tévedjünk, idén a recesszió jelensége nem szükségszerű a kelet-közép-európai régióban – ezt jól példázza mindenekelőtt Lengyelország és Szlovákia tapasztalata. Ma azt tapasztalhatjuk, hogy a gazdaság egészében nemcsak a beruházások vannak historikus mélyponton, nemcsak az ipar termelési eredményei és rendelésállománya csökken, hanem a versenyszféra bérei és foglalkoztatása is.
A legfrissebb, októberi statisztikai adatok azt mutatják, hogy a legalább öt főt foglalkoztató cégek körében az alkalmazottak létszáma és reálkeresete is csökkenő pályán van – és az általában romló munkaerőpiaci helyzetet a közfoglalkoztatás bővülése nem tudja kompenzálni. Ez intő jel lehetne: ahogy a közmunka nem váltja ki a munkaerőpiac tényleges élénkülését, úgy várhatóan az egyedi stratégiai megállapodások sem tudják javítani az üzleti környezet általános minőségi jellemzőit. Célszerű lenne, ha a kormány nem a kiválasztottakkal, hanem a vállalkozói szektor egészével kötne stratégiai megállapodást – mindenekelőtt a jogbiztonság garantálásával és kiszámítható gazdaságpolitikával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.