Az időtényező a globális piacokon
A piacokon 2013 első negyedévében eluralkodott az optimizmus. A legtöbb adat azt támasztotta alá, hogy az Egyesült Államok gazdasága egyre gyorsabb ütemben lábal ki a válságból. A sort a nagy, multinacionális cégek kezdték, amelyek emlékezetem szerint soha nem rendelkeztek még olyan erős pénzügyi alapokkal, mint napjainkban. Fokozatosan térnek magukhoz a kisebb cégek is, a bankok újra elegendő tőkével rendelkeznek, és csökkentették kétes eszközeik arányát, az ingatlanpiac stabilizálódott, és – a foglalkoztatás bővülésével – egyre több háztartásnak sikerül csökkentenie adósságát. Az USA költségvetési hiánya is csökkenő trendet mutat, részben a nagyobb bevételek, részben a kiadási oldalon enyhülő nyomás miatt.
Ez a folyamat Európában is érzékelhető, bár ott gyakorlatilag – sajnos – az államkötvénypiacra korlátozódik. A reálgazdaság több országban továbbra is roppant nyomás alatt van, mivel a gazdaság zsugorodik, a munkanélküliség szintje pedig aggasztóan magas. A spreadek, amelyek tavaly júliusban még katasztrófával fenyegettek, mára lecsökkentek, a pénzügyi szegmentáció lassan visszafordult. (Legalábbis így volt, amíg az európai döntéshozók elő nem hozakodtak a ciprusi bankbetétek megadóztatásának ötletével.) Egyes országok újra piaci finanszírozáshoz juthatnak, amint azt Írország 5 milliárd eurós kibocsátása is mutatta.
A pozitív hatásokat a jegybankok – a kockázatos eszközök piacainak legjobb barátai – rendkívüli módon felerősítették. Nem akarták ezt a szerepet eljátszani, sokkal inkább arról van szó, hogy a magasabb eszközárak nélkül a jegybankároknak esélyük sincs arra, hogy gyorsabb növekedést és erőteljesebb munkahelyteremtést idézzenek elő. Ez a legnyilvánvalóbb az USA-ban, ahol a piac fölöttébb kedveli a Fed hármas csomagját: a nulla közeli alapkamatot, a laza feltételek fenntartására vonatkozó agresszív előrejelzést és az eszközvásárlási programot. Ezek a nagyobb kockázatok felé tolják a befektetőket. A piac üdvözli azt is, hogy a Fed hiperaktív kísérletei a világ más jegybankjait is lazításra ösztönzik. A jegybanki hátszél segítette a piacokat abban is, hogy felülemelkedjenek az egyre zavaróbb politikai bizonytalanságon. Legyen szó akár a washingtoni kongresszus bénító megosztottságáról, akár a fennálló politikai rendet elutasító olaszországi választásról, a politikusok időt kaptak arra, hogy kijavítsák hibáikat, és ezzel minimálisra csökkentsék a közvetlen káros hatásokat.
A befektetők mindezt érthetően zöld jelzésként értelmezték a nagyobb kockázat vállalására. Ebben a hónapban a Dow Jones zsinórban nyolcszor döntött csúcsot (és világszerte számos más rekord is született). A kockázatos eszközök vásárlását támogató izgalmat persze félelmek kísérik. A befektetők aggódnak a politika rossz működésének hosszú távú következményei – az európai gazdaság zsugorodása, a magas munkanélküliség és a példátlan jegybanki intézkedések – miatt. Nem javít a helyzeten a ciprusi mentőcsomag körüli szerencsétlenkedés sem. Nem csoda, ha a mostani szárnyalást egy befektető minden idők „legkevésbé szeretett rallyjának” nevezte.
Az izgalomnak és a félelemnek ez az elegye valójában annak a fenyegető válaszútnak a jele, amelyhez érve a befektetőknek hamarosan dönteniük kell. Az egyik út a politika által irányított kilábalásból a fenntartható növekedéshez vezet, ezen járva a gyorsan javuló gazdasági és politikai feltételek utólag érvényesíthetik a jelenlegi – mesterségesen – magas árakat, és még följebb hajthatják azokat.
A másik út kevésbé vonzó. Ha a belső gyógymód nem elég hatékony, a gazdaságnak nem sikerül megfelelő lendületet vennie, akkor a jegybankok jótékony hatása eltűnik, a politika egyre kevésbé lesz ura a helyzetnek, ami pénzügyi veszteségekkel, a volatilitás erősödésével és súlyos kockázatkezelési kihívások megjelenésével jár majd együtt.
A jelenlegi gazdaságpolitikai és politikai bizonytalanságok közepette nehéz megjósolni, hogy mikor és melyik útra lépünk majd. Akik ezt másképp látják, nem értették meg teljes egészében a jelenlegi helyzet kivételességét.
Ilyen körülmények között az időzítés talán nem minden, de a valószínűségek meghatározásban kulcsfontosságú tényező lehet. Ha a válaszútig tartó utazást – mondjuk közel-keleti vagy észak-koreai – geopolitikai sokkhatások és/vagy az európai politika súlyos problémái (például egy ciprusi összeomlás vagy a politikai bénultság elhúzódása Olaszországban) gyorsítják, akkor a rosszabbik út valószínűsége kényelmetlenül nagy lesz. Ha viszont a jegybankok a belső és a globális feszültségeket elég hosszú ideig képesek enyhíteni, akkor a belső gyógyulás és a politikai helyzet javulása együtt jelentősen befolyásolhatja a valószínűségeloszlást.
Ne legyenek kétségeink: napjainkban a piacok erősen támaszkodnak a régi bölcsességre, amely szerint „az idő minden sebet begyógyít”. Az óra feletti kontroll azonban távolról sem tökéletes, és hatékonysága még gyengébb lesz, ha a következő hónapokban a gazdaság javulását újabb politikai szembeszél akadályozza.
Copyright: Project Syndicate, 2013.
www.project-syndicate.org
Mohamed A. El-Erian, A szerző a PIMCO vezérigazgatója és társ-befektetésiigazgatója-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.