Bermuda-háromszög

Bár történelmi rálátás még nincs, sőt néhány igen fontos makrogazdasági mutató vizsgálata is vitatható, de a kormányváltás óta a legfontosabbnak vélt gazdaságpolitikai területeken – az államadósság csökkentésének, a foglalkoztatás bővítésének és a gazdasági növekedés beindításának „Bermuda-háromszögében” – elért teljesítmény megbízható alapot nyújthat egy reális megítéléshez.

A 2010 közepén a GDP 80 százalékát meghaladó államadósság csökkentése vitathatatlanul kulcsfontosságú probléma, és az elmúlt időszakban a kormány is ezt tekinttette legfőbb feladatának.
A jó szándékú erőfeszítések ellenére az átmeneti 3–4 százalékpontos mérséklődés után a ráta a legfrissebb adatok szerint újra meghaladja a 80 százalékot.

A valós helyzet ennél valamivel rosszabb, hiszen a 3000 milliárd forintra becsült magánnyugdíjak közel 2/3-át időközben az államadósság csökkentésére használták fel. A közel változatlan GDP-re számított adósság mértéke tehát inkább nőtt. Ezek szerint a nemkonvencionális gazdaságpolitika éppen olyan hatástalan, mint a szokásos irányvonal. Mindkettő megszorításokkal jár együtt, azzal az alapvető különbséggel, hogy a piaci megközelítés legalább nem rombolja földig a kínálati – külföldi és hazai – szereplők bizalmát.

Az ellenzéki pozícióból álmodott 5-7 százalékos gazdasági növekedéssel szemben 2010–12 között az évi átlagos ütem 0,5 százalék alatt maradt, 2013-ban jó esetben stagnálás várható. Valójában nem az a mellbevágó, hogy gyakorlatilag nincs gazdasági növekedés, hiszen adósságcsökkentés és egyensúly-helyreállítás – azaz a megszorítások – idején ez majdnem természetes. A nem hagyományos gazdaságpolitika növekedésre gyakorolt hatása nem az elmúlt három év igen szerény dinamikájában jelentkezik, hanem a jövőbeni erőforrások teljes kiszáradásában.

A GDP-arányos beruházási ráta a korábbi évek 23–24 százalékáról 2012-ben 17,2 százalékra mérséklődött, 2013-ban pedig további gyengülés prognosztizálható. A rendszerváltás utáni években a közvetlen külföldi beruházások mozgatták a hazai modernizációt, az utóbbi három évben azonban a külföldi tőkemérleg inkább már negatív, javulására a nem hagyományos gazdaságpolitika miatt nem is számíthatunk. Ráadásul a romló államadósság és a feszített költségvetés idején az itt működő külföldi tőkét kivásároljuk, tovább szűkítve a hazai forrásokat. Az MNB elfoglalása után minden remény – a jordán befektetőkön túl – az alacsonyra szorított kamatokban van. A problémát azonban nem kizárólagosan a hitel szűkössége és drágasága jelenti, hanem a megtérülő, itthon és külföldön versenyképes vállalkozások és fejlesztési projektek hiánya, amelyet a súlyos bizalomvesztés és a kiszámíthatatlanság tovább mélyít.

A legfrissebb munkanélküliség adatok és annak összetevői is a helyzet romlását igazolják. A munkanélküliek aránya 2009-ben 10 százalék, 2012-ben 10,9 százalék volt, 2013-ban pedig – még a közfoglalkoztatás erősítése esetén is – enyhe romlás várható. A közfoglalkoztatás erőltetett növelése és a külföldön munkát vállalók számának gyorsuló emelkedése a foglalkoztatási arányt némileg javította ugyan, de az egymillió új munkahely 2020-as elérése aligha látszik valószínűnek.

Az államadósság csökkentése, a foglalkoztatás bővítése és a növekedés beindítása egymásnak feszülő követelményei olyan Bermuda-háromszöget alkotnak, amelyben a nem hagyományos gazdaságpolitika és a gazdasági „függetlenedés” erőltetése nem a célkitűzések teljesülését segíti, hanem a hazai gazdaság tartós leépülését, vergődését valószínűsíti.