Mikor és hogyan oldódik meg az euróövezet legújabb krízishelyzete?

A görög válságon edzett európai uniós vezetőnek kőből van a szíve, vasból van a keze, és gondolkodás nélkül csap vele a tárgyalóasztalra. Az első szembejövő áldozat pedig Ciprus és a magántulajdon szentsége. Ez az egyik olvasata annak, ami most történik az euróövezetben: Brüsszelnek meg Frankfurtnak elege lett a fegyelmezetlenségből, az átláthatatlan pénzmozgásokból, na meg abból, hogy ezek képesek romba dönteni egy gazdaságot, és az első segítséget kérő országon keményen példát is statuáltak.

Feledkezzünk meg egy pillanatra arról, hogy jórészt épp a görög válság okozta a ciprusi bankkrízist, és hogy az unió által szorgalmazott megoldáshoz képest a Matolcsy-féle gazdaságpolitika unortodox lépései egytől egyig konzervatívnak és visszafogottnak tűnnek. Nézzük inkább a másik olvasatot: Ciprus a pénzmosás melegágya, adóparadicsomként masszívabb trójai faló még a korrupt athéni vezetőknél is, és aki ott tartja a pénzét, nem éppen a csábító tengerpart miatt választotta a szigetországot. Így jogosnak tűnik az az érv, hogy ha már a GDP csaknem négyszeresét teszi ki a betétállomány, akkor abból, ne pedig az állami kiadások csökkentésével sarcolják meg a hitelfelvevő országot és annak lakosságát.

Csaknem egy héttel a bankbetétadó tervének brüsszeli elfogadása és három nappal a nicosiai elutasítás után azonban már nem az a kérdés vár eldöntésre, hogy a két álláspont közül melyik jár közelebb az igazsághoz. Ma már inkább azt lenne jó tudni, mégis mikor és hogyan oldódik meg az euróövezet legújabb krízishelyzete. Félő ugyanis, hogy a ciprusi bankrendszer összeomlásával együtt megint elpárolog az a bizalom, amelyet az elmúlt napokban már így is megrengetett a bankbetétek rekvirálásáról szóló, a fejlett gazdaságokban mindeddig tabunak számító ötlet, és a közös európai valuta minden korábbinál mélyebbre süllyed a válság bugyraiba.