Tündérmese vagy rémálom?

A hókáoszról már mindenki elmondta a magáét. Ha a kormány illetékeseit hallgatja az ember, akkor azt hiheti: százszázalékosan dolgoztak. Kitüntetést mindenkinek! Ha viszont az úton rekedtek mondják el, mi történt, akkor más a kép: ott és akkor az állam magára hagyta polgárait. Néhány órára biztosan. Akadtak viszont civilek, akik a közösségi hálót is kihasználva, akcióba léptek, szerveztek, segítettek. Tehát az a kérdés, minek hisz az ember, a szemének vagy a propagandának?

Józan ésszel azt mondhatnánk, a tapasztalat meggyőzőbb, mint a szép szavak. De ez mintha nem így működne nálunk. Ha sokat mondják, mintha elhinnénk: itt tényleg jól mennek a dolgok. Hogy egy másik példát is idézzünk: a kormány Európa legversenyképesebb országává tette Magyarországot – állította a magyar miniszterelnök jordániai tárgyalásán. S ettől megint csak zavarba jövünk. Lehet, hogy mi tévedünk? Lehet, hogy nem a számoknak, a tapasztalatnak kell hinni, hanem a szép szavaknak? Lehet, hogy mi látjuk rosszul, mi érzékeljük rosszul?!

Mert igaz ugyan, hogy tavaly recesszióba zuhant az ország, s az akkori csökkenést az idén jó esetben is csak stagnálás követi, de lehet, hogy ez csak egy pillanatnyi állapot? Az „elrugaszkodás éve” – ahogy a kormánypárti politikusok az idei évet nevezik – már majdnem itt van, ők már érzékelik, csak mi vagyunk érzéketlenek? Lehet, hogy a kiábrándító számok eltakarják a valóságot, Európa legversenyképesebb gazdaságát? A beruházások ugyan történelmi mélypontra zuhantak, a reálbérek visszaestek, a foglalkoztatás valódi állapotát pedig csak közmunkákkal sikerült valamennyire szépíteni, és „kitántorgott” Nyugat-Európába többszázezer fiatal, vagy éppen szakképzett emberünk – de lehet, hogy ezek mind nem számítanak egy gazdaság, egy ország értékelésénél?! S az sem érdekes, hogy bár az államadósság csökkentése a legfőbb kormányzati cél, de az újra és újra visszarendeződik, sőt, még a korábbinál is magasabb szintre kerül? Akkor, amikor már a magán-nyugdíjkasszák visszaállamosított ezermilliárdjait nagyrészt elköltötte a kormány, részben éppen az adósság csökkentésére, s mégsem érzékelhető jelentős változás?!

Ha mindez nem árnyalja a gazdaságról alkotott képet, akkor mi számít egyáltalán? Az, hogy mit mondanak a politikusok? Egyszer, kétszer, százszor? Vagy a központilag elrendelt és törvénybe iktatott általános rezsicsökkentés, amely bajt okozhat a gazdaságban, ámde nagy tömegtetszést aratott? Kit érdekelnek a részletek? A lényeg a csökkentés, bármi áron. Jöhet hát a folytatás, a víz-, a csatorna- vagy a szemétszállítási díjak csökkentése is. Igaz, hogy itt már zömmel önkormányzatok lesznek a kárvallottak,de a nagy rezsicsökkentési eufóriában ez sem számít. Majd segít nekik az állam! Mint ahogy segített az önkormányzati adósságok átvállalásában is, minden alaposabb elemzés nélkül. Jogos tehát a hála, érthető a derűlátás: ha minderre futja, tényleg jól mennek a dolgok. Bár még nincs kolbászból a kerítés, de ne kívánjunk lehetetlent!

Így valósul meg a tündérmese Magyarországon. Magára vessen az, aki inkább rémálomnak érzi ezt az egészet, és nem egy átgondolt, az ország egészének hasznot hozó gazdaságirányításnak.Orbán Viktor Jordániában kifejtette: a politikai reformok csak akkor lehetnek eredményesek, ha gazdasági sikerekkel párosulnak. Ellenkező esetben az emberek elégedetlenek lesznek, fellázadnak, nem fogadják el az új rendszert, és az eredetinél is rosszabb lesz a helyzet.

Nálunk a számok szerint nincsenek gazdasági sikerek. Ez nem számít. A kormány azt mondja, vannak. Ez számít.

És ha ezt alátámasztja egy kis rezsicsökkentéssel, el is hiszik neki. Működik a sikerpropaganda. Ez az igazi tündérmese. Meg rémálom. Egyszerre. Félő, hogy a történet mégsem mesébe illően végződik majd.