Az alacsony számla jó

A rezsicsökkentés ellen az az egyik fő vád, hogy a lakosságtól eltérő fogyasztói csoportok isszák meg a levét, aminek hosszú távon a gazdaság versenyképességét rontó következményei lehetnek. A másik az, hogy a lakosságon belül is igazságtalan: az amúgy is spóroló, kis fogyasztású háztartásoknak a megtakarítása is kisebb lesz, míg az egyébként messze nem rászoruló, nagyobb felhasználásúaké nagyobb. Vád az is, hogy miközben a döntéshozók az európai szinten magas, jövedelmekre vetített rezsiköltségekről beszélnek, elfelejtik hangsúlyozni, hogy ez nem a magas tarifák, hanem az alacsony keresetek miatt alakult így. Végül sokak szerint hosszú távon nem is fenntartható a mostani árszabályozás, és amúgy is csak egy egész lakosságot lefedő, választási fogásról van szó. Némiképp ez utóbbi ellen szól, hogy a lakosságnak csak egy része érzékeny a rezsiszámláira, sokan azt sem tudják, mennyit fizetnek az áramért, a gázért, nem is érdekli őket. Az is kérdéses, hogy a választókat a rezsicsökkentés mennyiben fogja befolyásolni, de emiatt fájjon másnak a feje.

A fontos az, hogy az alacsony számla jó. Még jobb, ha igazságos, és pláne, ha hosszú távon is fenntartható. Éppen erre véltek megoldást találni a rezsicsökkentésbe most bevonandó vízi-közmű cégek, amelyek a fogyasztásarányos tarifák bevezetése mellett érvelnek. Ekkor ugyanis nagyjából épp a rászorulók kapnák a 10 százalékos kedvezményt, viszont a tehetősebbeknek kisebb vagy semekkora árcsökkentés sem járna. Ezzel igazságosabb lenne a rendszer, kisebb bevételtől esnének el a szolgáltatók, és nem (vagy alig) kellene másokkal megfizettetni a kispénzűeknek adott kedvezményt.

Ez már hosszú távon is fenntarthatónak ígérkezik, politikai nyeremény annak, aki bevezeti. Be is akarták vezetni: már két éve megfogalmazódott a hasonló, de jövedelemszinthez kötött, sávos energiatarifa ötlete. Csak sajnos, ötlet is maradt.