Fenntartható közbeszerzés

Hasonló találkozón gyűltek össze nemrégiben a szakértők, hogy arról vitatkozzanak, miként lehet a közbeszerzést Európában fenntarthatóvá tenni. Az idehaza gyakori félreértések elkerülése végett jegyezzük meg, a „fenntartható” kifejezés a zöld közbeszerzést és a szociális szempontok érvényesítését is jelenti. Az első néhány órában kiderült, hogy a kelet-közép-európai, kelet-európai szakértők – anélkül hogy korábban találkoztak volna – egységes álláspontot képviselnek. Az ismert arcok hangosabban, az újak halkabban hívták fel az Európai Bizottság szakértőjének figyelmét arra, milyen kockázatokat rejt, ha a közbeszerzést a változatosság kedvéért a munkanélküliség csökkentésére, a carbon-lábnyomunk mérséklésére, vagy éppen a fák védelmére használjuk. Nem a céllal van a probléma, hanem azzal, hogy a kelet-európai gyakorlatban sokkal nagyobbak a kreatív, kipróbálatlan megoldások alkalmazását övező kockázatok.

A lengyel kolléga egyértelműen fogalmazott, amikor azt mondta: itt az ideje, hogy az Európai Bizottságban valaki végre eldöntse, alkalmazni kell-e a szociális szempontokat, vagy ezeket inkább a verseny korlátozásának tekintik. Cseh, magyar és román szakértők közösen hangsúlyozták: hiába gyakorol nyomást egy uniós irányelv a tagállamokra, amennyiben azok közbeszerzői ódzkodnak olyan értékelési szempontokat alkalmazni vagy műszaki tartalmat meghatározni, amelyek akár csak felvethetik a verseny korlátozását, és az EU-támogatás visszafizetésével járhatnak. Hiába hallgatják könnyes szemmel a remek brit és svájci példákat, a kevésbé gyakorlott közbeszerző-nemzetek már előre tartanak a változástól. A keletiek különösen kíváncsiak, hiszen régiónkban a jogalkotók előszeretettel tesznek kötelezővé például olyan zöld vagy szociális szempontokat, melyeket az ajánlatkérők kénytelenek alkalmazni, függetlenül annak szakmai indokoltságától, illetőleg annak hiányától.

Hogy milyen a hazai gyakorlat? Itthon volt olyan árubeszerzés, ahol az elítéltek foglalkoztatása volt az egyik értékelési részszempont. Jogos a kérdés, vajon mit tehet az érintett fogvatartott, amennyiben az ajánlattevő vállalja foglalkoztatásukat. Hiszen ha csak a késztermék érkezik meg, azt a rab legfeljebb nézheti, sokat nem tud tenni az érdekében. A példa azt mutatja, hogy képesek vagyunk értelmetlenül, demonstratív célokra használni vagy felhasználni a fenntarthatósági szempontokat. Ugyanakkor elfogadott, hogy az ajánlatkérő megelégszik a kínai ajánlattevő nyilatkozatával, amelyben megígéri, hogy a teljesítés során minden járulék és adó meg lesz fizetve – egy olyan cég nevében, amely fennállása óta nem hogy a médiát nem engedte gyárkapun belülre, de szociális érzékenységében még a szakszervezet létrehozatalát is megakadályozta. Szintén megtörtént eset, hogy egy fogyatékosokat foglalkoztató hazai céget kizártak egy közbeszerzési eljárásból, mivel árai az ajánlatkérő szerint aránytalanul alacsonyak voltak. Az árak valóban alacsonyak voltak, ennek oka azonban az volt, hogy adózási és egyéb kedvezményekből kifolyólag a cég valóban képes volt alacsony áron teljesíteni hosszú ideje foglalkoztatott saját munkavállalóival. A brüsszeli szakértőtől nem sikerült megtudnom, vajon az ilyen életszerű, szociálisan egyértelműen azonosítható helyzetekre hogyan készüljön fel egy tagállam.

Érdekes tehát, hogy úgy születik európai szintű döntés, hogy annak következményei egészen másként csapódnak le keleten, mint nyugaton. Szinte látom a következő találkozót, amikor egy év múlva a keleti blokk teljes egyetértésben fogja kinyilvánítani aggodalmát, és várja saját nemzeti jogalkotói válaszait az új irányelvekre. Addig is, legalább az összetartás, a közös probléma érzése vigasztalhat minket.