Gázhidegháború

A második Jamal-vezeték ötlete nem újkeletű, az elmúlt öt évben már harmadszorra kerül a tervasztalra. Először 2007 októberében pendítette meg az akkor miniszterelnök Viktor Zubkov, aki a Gazprom igazgatótanácsának elnökeként néhány hete magas rangú kormányzati kitüntetést kapott Budapesten. Az akkori apropó a Beltransgaz, a belorusz gázvezeték-hálózat üzemeltetőjének Gazprom általi felvásárlása volt, ugyanis az orosz monopólium 2007 májusában állapodott meg Minszkkel, hogy 2010-ig 50 százalékos tulajdonrészt szerez az operátorban. Ezt követte a Beltransgaz 2011-es teljes felvásárlása, aminek révén a Gazprom immár egyedüli tulajdonosa a belorusz gázvezeték-hálózatnak. A Jamal-2 terve 2009 márciusában, az orosz-ukrán gázvita után került megint előtérbe, és nyilvánvalóan Kijev puhítása volt a célja, ahogyan a Déli Áramlat vezetékkel is, amely ekkor nyert igazából új értelmet a Nabucco-vezetékkel való addigi rivalizáláson túl. Ugyanis a Gazprom összes megépült (Északi Áramlat) vagy épülőben lévő exportvezetéke mögött ott van a szándék, hogy az Európába irányuló orosz gázexport elkerülje a renitens Ukrajnát. A Jamal-2 önmagában nem lenne képes erre, ugyanis összesen 15 milliárd köbméter kapacitásúra tervezik, ez pedig kevés ahhoz, hogy a hatalmas áteresztőképességű ukrán transzmissziós hálózatot kiváltsa. Emellett a Jamal-2 áthaladna Lengyelországon is, és Varsó sem ruszofíliájáról híres. Ám arra kiválóan alkalmas a vezetékterv, hogy a kalapból előhúzva újabb elemeként szolgáljon annak a műsornak, amelynek végén a Naftogaz Ukrainy, az ukrán olaj- és gázóriás Beltransgazéhoz hasonló akvizíciója áll. Pontosabban annak leányvállalatára, az Ukrtransgazra fáj a foga a Gazpromnak, amellyel teljes mértékben bebiztosíthatná az Ukrajnán átfolyó gázszállításait Európa felé.

Felmerül a kérdés, hogy a tavaly Európába alig 140 milliárd köbméter földgázt exportáló Gazpromnak mi végre van szüksége ennyi nagykapacitású gázvezetékre? Ugyanis az európai igény az orosz földgázra egyre inkább csökken a válság okozta alacsony fogyasztás, valamint az egyre erősebb diverzifikációs törekvések miatt, amelyek legszemléletesebb példája Katar gázimportja Európa felé. Míg 2006-ban csupán 5 milliárd köbméter cseppfolyósított földgáz (LNG) érkezett az öreg kontinensre az öbölmonarchiából, addig 2011-ben ez a szám már 44 milliárd köbméter volt – összehasonlításul ennyi volt Franciaország vagy Ukrajna 2009. évi teljes gázfogyasztása. Így mire visszatér az európai földgázigény, amelyet leginkább a közép-kelet-európai országok fognak fűteni, Oroszország könnyen abban a helyzetben találhatja magát, hogy az évtizedek óta fennálló status quo felborult az exportpiacain. Többek közt az ettől való félelem is vezérli Moszkvát: inkább többszörösen, minél több irányból bebiztosítani az orosz gáz útját Európa felé, mintsem újra megismétlődjön 2009 tele, mikor fél Európa azon aggódott, vajon mikor indulnak újra az Ukrajnán keresztüli orosz gázszállítások.

Ukrajna pedig úgy tűnik, továbbra sem enged az orosz nyomásnak, és minden lehetőséget megragad, legyen az olajóriások (Shell, Chevron) becsábítása a reményteljes palagáz-potenciál kutatására, vagy legyen szó új, nyugat-keleti irányú gázszállításokról Európa felől. Utóbbira a legfrissebb példa Magyarország, ahonnan Ukrajna felé ez év április elsején indult meg a gázszállítás – napi 3 millió köbméter –, amely az elmúlt héten szünetelt ugyan, de Magyarország mégis az orosz-ukrán gázhidegháború kellős közepén találta magát. Kijev ugyanis ezzel megmutatta, hogy rövidtávon is képes jobb áron orosz földgázt vásárolni nyugat felől. A földgázt egy Magyarországon bejegyzett kereskedő szállítja Ukrajnának, tehát nem arról van szó, hogy a magyar állam szerződött le Kijevvel – bár az a tény, hogy Mikola Azarov ukrán miniszterelnök éppen budapesti hivatalos látogatásán jelentette be mindezt, érthetővé teszi az oroszok felhördülését. Válaszul érkezett Kijevnek a Jamal-2 tervezet, Budapestnek pedig – az új gázévtől kezdődően – a mostaninál ezer köbméterenként 60 dollárral magasabb ár kilátásba helyezése.

Arra viszont kicsi az esély, hogy a Gazprom komolyan is gondolja ezt az áremelést. Egyrészt az elmúlt két évben rendre kénytelen volt csökkenteni az árat majdnem az összes exportpiaca felé, tehát piaci trendre nehezen hivatkozhat. Másrészt a Roszatom immár hivatalosan is versenybe szállt az új paksi atomerőmű blokkokért, amely kétszer akkora üzletet jelenthet számára, mint a Jamal-2 vezeték teljes költségvetése. Ráadásul a Gazprom komolyan érdeklődik a gönyűi gázmotoros erőmű iránt, ami szintén illeszkedik az orosz óriás új európai terjeszkedési politikájába, ahol az eddig elveszített gázpiaci pozíciókat– akvizíciók révén – az árampiacon próbálja pótolni. Az eddig látottak csak a nyitányt jelentik, egy valamiben pedig biztosak lehetünk: az orbáni keletre nyitás az orosz-ukrán gázhidegháború mindegyik részében előkelő helyet fog biztosítani Magyarország számára.