Újabb hálószaggató öngólt lőttek a költségvetésnek

Néha olyan érzésem támad, mintha visszafelé mennénk az időben, tökéletes retrohangulat lengi ugyanis körbe a nyártól nyitó nemzeti dohányboltokat. A trafiktörvény tipikus esete az olyan ötleteknek, amelyek kezdetben ragyogónak tűnnek, aztán hiába vérzik már ezer sebből, nem lehet visszavonni, mert azt nem lehetne jól kommunikálni.

A kormány által kigondolt új rendszer eleve tökéletesen életszerűtlen. Senki nem fog harminc kilométert autózni egy doboz cigarettáért. Nem véletlen, hogy például a Zala megyei települések mintegy kétharmada sivatag lesz a dohányosok számára. Már eddig is virágzik az aprófalvakban a feketepiac és a vágott dohány fogyasztása, ez a helyzet a jövőben fokozódni fog. Nagy eséllyel a költségvetésnek is lőttek egy újabb hálószaggató öngólt, hiszen a büdzsé jelentős jövedékiadó-bevételtől eshet el.

Az éves szinten 500 milliárd forintos dohánypiacon a korábbi 40 ezer üzletileg sikeres bolt helyett néhány ezer üzemelhet majd. Egy új üzlet létrehozása és fenntartása elég költséges. Hiába lehet majd olcsó hitelt szerezni az induláshoz, a mai gazdasági környezetet és a lakosság fogyasztási szokásait látva nagy merészség kell ahhoz, hogy valaki belevágjon az üzletbe. A kockázat vidéken a nagyobb, a parlamentből azonban nem látni el messzire.

Mivel azonban a trafikokban már nemcsak dohány- és szerencsejáték-termékek vásárolhatók majd, hanem alkoholos italok, üdítők, ásványvizek és újságok is, ezért felmerül a kérdés: vajon mi köze van ezekhez a termékekhez az államnak? Miért nem lehet mindezt teljesen a piacgazdaságra bízni? Ráadásul a pályáztatás, az elbírálás szempontjai sem voltak teljesen egyértelműek és igazságosak. A vesztesek közé sorolt vállalkozók emiatt biztosan eltöprengenek majd azon, hogy kivel kellett volna hatékonyabban ápolniuk a kapcsolatot. Vagy emigrálnak.