Ütős válasz Németországból: Soros György a tűzzel játszik

Soros György a tűzzel játszik. Az eurózónából kiválást az a nemrég alakult „Alternatíva Németországnak” nevű párt szorgalmazza, amelynek támogatói között a társadalom számos rétege képviselteti magát.

(Soros György cikkét itt olvashatja!)

Gyorsan közeledünk a megroppanás pillanathoz. Ciprus majdnem kiesett az eurózónából, bankrendszerének összeomlását az EKB Rendkívüli Likviditási Segítségnyújtás programja odázta el. A legutóbbi olaszországi választásokon Peppe Grillo és Silvio Berlusconi eurószkeptikus pártjai együtt a szavazatok 55 százalékát szerezték meg. A görögök és a spanyolok nem valószínű, hogy sokáig bírják a megszorításokat, a fiatalok körében a munkanélküliség 60 százalékhoz közelít. A Katalónia függetlenségéért küzdő mozgalom olyannyira megerősödött, hogy a hadsereg egyik vezetője már azt helyezte kilátásba: ha az elszakadásról népszavazást tartanak, csapatokat küld Barcelonába. Franciaország szintén versenyképességi problémákkal küzd, és nem tudja teljesíteni az EU Fiskális Paktumában tett vállalásait. Portugáliának új mentőcsomagra van szüksége, és nem kizárt, hogy hamarosan Szlovéniának is segítséget kell kérnie.

Soros véleményét sok befektető visszhangozza. Csökkenteni akarják kitettségüket, és menekülni: toxikus papírjaikat a kormányközi mentőcsapatra zúdítanák – amely ezekért eurókötvény-kibocsátással fizetne –, és a biztonságosabb kikötőkbe navigálnák a pénzüket. A nyilvánosságot eddig is kihasználták annak érdekében, hogy a bóvlipapírokat tisztára mossák, és a gyenge bankokat támogassák; az adófizetők pénzéből fenntartott intézmények – amilyen például az EKB – és a mentőprogramok mostanáig 1200 milliárd euró értékben nyújtottak hitelt.

Ha Sorosnak igaza lenne, és Németországnak valóban az eurókötvények és az euró közül kellene választania, akkor a németek biztosan az eurózónából való kiválást részesítenék előnyben. Az új pártot még többen támogatnák, a hangulat megváltozna. Az eurónak magának lenne vége – elvégre a fő cél a Bundesbank dominanciájának megtörése volt.

De Sorosnak nincs igaza. Hogy msát ne mondjunk, annak, amit követel, jogi alapja sincs. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 125. cikke kifejezetten tiltja az adósság átvállalását. A legrosszabb azonban, hogy Soros nem ismeri fel az eurózóna problémáinak valódi természetét. A jelenlegi pénzügyi válság csupán tünete a monetáris unió alapbetegségének, annak, hogy a déli tagállamok elveszítették versenyképességüket. Az euró ezeknek az országoknak olcsó hiteleket biztosított, amiből olyan béremeléseket finanszíroztak, amelyeket nem támasztott alá a termelékenység növekedése. Ez az árak emelkedése mellett masszív külső deficitet idézett elő. Ha az árak és a bérek magas szintjét továbbra is a többi ország által garantált, mesterségesen olcsó hitelekből tartanák fenn, azzal csak állandósítanák versenyképességbeli hátrányukat. A hitelező-adós viszonyok bebetonozódása a politikai feszültséget növelné – ahogy az Amerikában történt, az Egyesült Államok megalakulása utáni első évtizedekben.

Hogy visszanyerjék versenyképességüket, a déli államoknak csökkenteniük kell az általuk előállított termékek és szolgáltatások árát, az északi országoknak pedig el kell fogadniuk a magasabb inflációt. Az eurókötvények azonban pontosan ezt akadályoznák meg, mivel északon csak akkor lehetne az árakat emelni, ha az ottani megtakarítók a tőkéjüket odahaza fektetnék be, és nem azt látnák, hogy a pénz – az adófizetők által garantált hitelek formájában – dél felé távozik.

A Goldman Sachs elemzése szerint olyan országoknak, mint Görögország, Portugália vagy Spanyolország, az eurózóna átlagához képest 20-30 százalékkal olcsóbbnak kellene lenniük, Németországban pedig 20 százalékos áremelkedés lenne szükséges. Nem kétséges, hogy a déli országok könnyebben visszaszereznék versenyképességüket, ha Németország kilépne, hiszen a „megmaradt” euró leértékelődne. A krízisországok alapproblémája azonban mindaddig nem szűnne meg, amíg a többi versenyképesebb állam az eurózóna tagja marad. Spanyolországnak például még egy Németország nélküli eurózóna-átlaghoz képest is 22-24 százalékkal csökkentenie kellene az árait.

A krízisországok tehát csak úgy kerülhetik el a fájdalmas kiigazítást, ha ők lépnek ki az euróövezetből, új devizájukat pedig leértékelik. Ezidáig azonban nem akartak erre az útra lépni. Az eurózónából való kilépés Berlin részéről ráadásul súlyos politikai hiba lenne, ezzel ugyanis újra a Rajna lenne a határ Németország és Franciaország között. Ez pedig a második világháború utáni időszak legnagyobb európai sikerét, a francia-német kiegyezést sodorná veszélybe.

Az egyetlen járható út tehát – legyen az bármilyen kellemetlen egyes országoknak – a költségvetések szigorítása az eurózónában. A könnyű pénzek évei után meg kell találni a valósághoz visszavezető utat. Ha egy állam csődbe jut, akkor tudatnia kell befektetőivel, hogy nem képes visszafizetni az adósságát. A spekulánsoknak pedig vállalniuk kell a felelősséget döntéseikért, és fel kell hagyniuk azzal a gyakorlattal, hogy az adófizetők pénzét követelik, valahányszor egy befektetésük rosszra fordul.

Copyright: Project Syndicate, 2013.
www.project-syndicate.org