A rövid távú problémák és a hosszú távú növekedés

A gazdasági növekedés problémájára adott európai válasz egyrészt a hosszú távú növekedési potenciál javítását célzó strukturális reformokat jelent, másrészt költségvetési konszolidációt, amely a bizalom és a fiskális fenntarthatóság helyreállítását hivatott elősegíteni. A fő célkitűzés a pénzügyi rendszer egészséges működésének biztosítása, emellett a kereslet szűkösségét próbálják kezelni olyan jelképes kezdeményezésekkel, mint a strukturális alapok gyorsabb felhasználása, az Európai Fejlesztési Bank (EFB) által finanszírozott beruházások bővítése vagy projektkötvények kibocsátása. De még Barroso elnök is elismerte két hónapja: a 2012-es Növekedési és Munkahely-teremtési Paktumból „túl kevés és túl lassan” valósult meg. A rövid távú növekedés problémájára adott európai válasz rendkívül gyenge.

Európa hosszú távú növekedési gondjai közismertek. Nagy a kockázata azonban annak, hogy a rövid távú problémák tovább rontják a hosszú távú növekedési potenciált.

Először, a tartósan magas munkanélküliség erodálja a szakképzettség szintjét és elbátortalanít a munkaerőpiaci részvételtől, aláásva a hosszú távú növekedési potenciált.

A fiatalkorúak munkanélküliségének sok országban rekord magas szintje különösen riasztó, ugyanis ha valaki tanulmányai befejezését követően hosszú ideig állás nélkül marad, akkor szakmai pályafutásának egésze is veszélybe kerülhet. Az EU vezetői határozott fellépést ígértek, eredmény azonban egyelőre nem látható.

Másodszor, a kutatás és fejlesztés (K+F) inkább prociklikus, a cégek sokkal kevesebbet fordítanak erre a gazdaság visszaesése idején – különösen, ha a kilábalás távolinak tűnik. Ha viszont a K+F sokáig háttérbe szorul, az csökkenti a vállalatok hatékonyságát. A termelékenység Európában 2007 óta szinte mindenütt csökken. A hatékonyság alacsonyabb szintje miatt a kínálat nem tud majd lépést tartani a kereslettel, amikor az utóbbi visszatér.

Harmadszor, a lassú növekedés és a gyenge banki mérlegek kölcsönösen tovább gyengítik egymást. A lassú növekedés miatt a bankok veszteségeket könyvelnek el, mérlegük romlik. A gyenge mérlegű bankok inkább újrafinanszírozzák („rollover”) meglévő ügyfeleik kétes hiteleit, semmint hogy további veszteségeket könyveljenek el, új, innovatív cégeknek pedig nem nyújtanak hitelt. A nehéz helyzetben lévő, növekedést nem generáló vállalatok így életben maradnak, az új és produktív cégek viszont nem tudnak növekedni. Hasonló történt Japánban az 1990-es években, és vezetett egy elvesztett évtizedhez. Európa elkötelezett, hogy rendbe teszi bankrendszerét, de az intézkedések hatékonysága egyelőre messze elmarad az amerikai példától: az USA-ban a bankok szerkezetátalakítása 2009-re jórészt lezárult.

Negyedszer, a válság előtt a háztartások és a vállalatok hitelállománya jelentősen bővült, és több EU-tagállamban túl magas szintre emelkedett. A háztartások mérlegalkalmazkodása azonban a válság óta Európában sokkal lassabb, mint az USA-ban. A történeti példák azt mutatják, hogy a mérlegalkalmazkodási időszakok elhúzódhatnak, és gátolhatják a növekedést.

Ötödször, a stagnálás miatt Európa egyre kevésbé vonzza a beruházásokat. Ha a beruházások máshol valósulnak meg, az Európa hosszú távú növekedési potenciálját csökkenti.

Hatodszor, a gyenge növekedés és a magas munkanélküliség miatt az európai polgárok egyre kevésbé bíznak abban, hogy az uniós intézmények képesek a megfelelő válaszlépésekre. Emiatt az életbevágóan fontos, de fájdalmas strukturális reformok melletti elkötelezettség gyengül, márpedig ezeknek a reformoknak az elhalasztása is a hosszú távú növekedési potenciál rovására megy.

Annyi elkeserítő növekedési és munkanélküliségi adat után átfogó erőfeszítésekre van szükség az európai növekedés újraindítása érdekében. Máskülönben, ahogy Japán, Európa is elveszít egy évtizedet. Az első feladat a bankrendszer rendbe tétele: most, azaz még 2013-ban. Szükség van hitelezést ösztönző – köztük a kkv-k hitelfelévételét támogató – intézkedésekre. Másodszor, keresni kell a lehetőségeket a beruházások és az innováció erősítésére. Az EFB-nek sokkal több új tőkére van szüksége a tavaly elfogadott 10 milliárd eurónál, a bank ügyintézését pedig gyorsítani kell. Harmadszor, reagálni kell a kereslet hiányosságaira, a költségvetési stratégiákat a gazdasági helyzethez kell illeszteni. Miközben az eladósodott dél-európai országoknak folytatniuk kell a fokozatos fiskális konszolidációt, erős érvek szólnak amellett, hogy az északi országoknak más irányvonalat kellene követniük. Negyedszer, az eurózónabeli egyensúlytalanságokat helyre kell billenteni, ez viszont nem érhető el alacsony infláció mellett. Az Európai Központi Banknak biztosítania kell, hogy a ráta nem csökken a 2 százalékos célszint alá, az északi országoknak pedig tartózkodniuk kell azoktól az intézkedésektől, amelyek nem engedik az inflációt 2 százalék fölé.