A szakmaiság teremthet értéket

Bár manapság sok esetben üzemeltetőnek, tulajdonosnak és fogyasztónak egyaránt teher, a távhőszolgáltatás mégis teremthet értéket. A hazai lakásszerkezet sajátosságai miatt a technológia megkerülhetetlen, de a problémát nem is ez jelenti. A távfűtés méretgazdaságossági előnyei ugyanis vitathatatlanok, és környezetvédelmi szempontból is kedvezőbb egy helyen, ellenőrzött körülmények között hőt termelni, mint lakásonként egyéni fűtési megoldásokat alkalmazni. Nem véletlen, hogy Nyugat-Európában és Ázsiában is reneszánszát éli a technológia.

Az egyre modernebb berendezések alkalmazása, a földgáztól történő elszakadás, az egyre több garanciát és nagyobb ellátásbiztonságot nyújtó üzemeltetési konstrukciók még a kisebb méretű és emiatt esetenként kevésbé hatékonyan üzemeltethető távhőrendszerek számára is kiutat kínálnak. Magyarországon mégis a fennmaradásáért küzd a kisebb, néhány száz fogyasztót kiszolgáló rendszerek többsége.

De ha nem a konstrukció jelenti a problémát, akkor miből fakadnak az itthoni rendszerek nehézségei? A probléma a működtetési modellben rejlik. A hazai távhőszolgáltatás 80 százaléka önkormányzati tulajdonban és felügyelet alatt áll, a rendszereknek mindössze 20 százalékát üzemeltetik kifejezetten erre a területre fókuszáló szereplők. És habár általánosítani nem szerencsés, mindenképpen kijelenthető, hogy az önkormányzati fenntartású szolgáltatók esetében nagyon sokszor hiányzik a menedzserszemléletű üzemeltetés, az ehhez szorosan kapcsolódó szakértői gárda, a fejlesztésekhez elengedhetetlen tőke, a döntési szabadság és a szükséges egyéb erőforrások. Ezek ellenére, érthetetlen okok miatt, ma mégis elfogadott álláspont, hogy a távhőszolgáltatás önkormányzati kezekben van a legjobb helyen.

De valóban így lenne? A tapasztalat azt mutatja, hogy nem igazán találni olyan hozzáadott értékeket, amelyek az önkormányzati üzemeltetésből fakadnának. Azzal, hogy az ármegállapítás joga kormányzati kezekbe került, az utolsó jogosnak tűnő érv, a fogyasztók érdekeinek védelme is jelentőségét vesztette. Ezzel szemben maradt a kolonc, amit az egyre inkább leromló rendszerek üzemeltetése az önkormányzatok számára jelent.

A távhőrendszerek túlélését, a fogyasztók – legyenek akár lakossági, akár intézményi ügyfelek – minőségi és megfizethető kiszolgálását csak a feladat kiszervezése biztosíthatja. A jelenlegi gazdasági környezetben csak így vonható be a rendszerbe a szükséges tőke és szaktudás, csak így garantálható az üzemeltető döntési szabadsága. Egy felkészült szakmai üzemeltető egyéb – sok esetben a számlákon forintosítható – hozzáadott értéket is biztosítani tud.

A fogyasztók érdeke is az, hogy egyértelmű viszonyok mellett, átláthatóan történjen az üzemeltetés, és ne keveredjenek az önkormányzati funkciók, hisz nem a távhőfogyasztók feladata egyéb közszolgáltatások, például az élményfürdő finanszírozása.

A probléma az, hogy a szolgáltatás kiszervezésétől még mindig idegenkednek az önkormányzatok. Sok esetben ez nem is szakmai ellenérzés, hiszen látják, hogy egyedül nem boldogulnak, hanem inkább „a gonosz befektetővel” kapcsolatos fenntartás.

Csakhogy az utóbbi gondolat zsákutca. Az energiaszektor – és főleg a távhőszolgáltatás – nem a nyerészkedésről szól. Igaz, már tíz éve sem arról szólt. A klasszikus értelemben vett befektetők eltűntek. A cégek, amelyek a piacon maradtak, nem befektetők, hanem üzemeltetők, amelyek nem a gyors megtérülésben, hanem az értékteremtés révén az üzemeltetésben hosszú távon megjelenő, szerény megtérülésben hisznek.

A fenti kijelentésben a hangsúly az értékteremtésen és a hosszú távú megtérülésen van. Egy felkészült üzemeltető még a korábban sanyarúbb sorsú távhőrendszerek esetében is képes értéket teremteni minden érintett számára. Ennek oka, hogy az üzemeltetőket vezérlő célok egyszerűek: egy versenyképes rendszer kiépítésével megtartani a fogyasztókat, minőségi és megfizethető szolgáltatás kialakításával bővíteni az ügyfelek körét, ezzel növelve a rendszer hatékonyságát.

És még egy dolgot érdemes hangsúlyozni: ezek a szakmai üzemeltetők nem gazdag nagybácsik. Nem feladatuk pénzzel azonnal betömni a lyukakat, és felszámolni a korábbi működési veszteségeket. Viszont a megfelelő szakmai megközelítés mentén végzett működtetés révén, a szükséges fejlesztések elvégzését követően a rendszerek gazdaságilag és műszakilag is méltányosan üzemeltethetők, a korábbi veszteségek kompenzálhatók. Ehhez viszont minden szereplőnek teljesítenie kell a kötelezettségeit.

Az üzemeltető feladata, hogy a legkisebb költségek mentén, magas ellátásbiztonságot garantálva, a fogyasztók megelégedésére üzemeltesse a rendszert. Az ellátási kötelezettséggel terhelt önkormányzatnak minden tekintetben a szolgáltató partnerének kell lennie, ez a fogyasztókkal szembeni felelőssége, ráadásul a koncessziós konstrukcióban a díjon keresztül ezért még fizetséget is kap – amellett, hogy az üzemeltetés terhétől is megszabadul. A szabályozó hatóságok felelnek a megfelelően stabil jogszabályi környezetért, a fogyasztók pedig fizetik a szolgáltatást.

Ha a feltételek közül akár csak egy nem teljesül, a konstrukció pillanatok alatt ingataggá válik, rosszabb esetben összeomlik. A legrövidebbet pedig végül a fogyasztó húzza.