Kiszáradó gazdaság

Az értékelésnél mindig alapkérdés a „mihez képest”. Az EU átlagához, különösen pedig a szomszédos országokhoz képest Magyarország aligha teljesít jobban: az egy főre jutó GDP tekintetében a visegrádi országok között Magyarország a kormányváltás idején Csehország mögött még második volt, manapság talán már Lengyelország is megelőz bennünket, és félő, hogy Románia is elénk kerül.

A meghatározó gazdasági mutatók (növekedés, foglalkoztatás, eladósodottság, infláció, költségvetési egyensúly) alapján sem állíthatjuk, hogy Magyarország jobban teljesít. 2010-12 között éves átlagban gazdasági növekedésről nem beszélhetünk, a lakossági fogyasztás érezhetően csökken, a munkanélküliség egy helyben topog, a foglalkoztatottsági szint csak a kétséges közfoglalkoztatás és a külföldi munkavállalások miatt javult valamelyest. Az ország adósságállománya érdemben nem csökkent, a forint a meghatározó valutákkal szemben gyengült. A költségvetés egyensúlyának javítása ugyan sikerrel járt, a GDP-arányos hiány 2012-ben 2 százalék alá került. A nem hagyományos eszközökkel kikényszerített egyensúlyjavulás egyik szépséghibája, hogy a növekedési források kiszáradtak, a másik pedig az, hogy a javulás csak átmeneti: a 2013-14-ben a 3 százalékos hiány tartása további kiigazításokat feltételez.

Mindezek fényében mindenki döntse el, hogy Magyarország tényleg jobban teljesít-e. Szerintem nem, de a nagy kérdés – amelyre soha nem lehet valós választ adni –, hogy vajon más kormányzás és gazdaságpolitika esetén Magyarország jobban teljesített volna-e.

A magyar gazdaság kiszáradását jól jellemzi a 16-17 százalékra esett beruházási ráta. Egy gazdaság jövőbeni növekedésében kulcsfontosságú a beruházások – és általában a modernizáció – alakulása. Ha az elmúlt három évben a beruházások az állóeszközök fenntartásához sem biztosítottak elegendő forrást, miből remélhetünk növekedést a következő években? Itt figyelembe kell venni, hogy a forint gyengülése a döntően importból származó beruházási eszközöket relatíve drágítja. Az elavult eszközökön és technológiákon alapuló termelésbővítés súlyos versenyképességi korlátokba ütközik, a bérek visszafogása pedig mélyre süllyesztheti a hazai fogyasztást. A gáz nagykereskedelem és a gáztárolás kivásárlása, a Molban lévő korábbi orosz érdekeltség megszerzése stb. tovább szűkítette a hazai fejlesztési forrásokat. A banktőke és a multinacionális cégek negatív megítélése a hazai gazdaság nemzetközi pozícióját a rendszerváltás óta nem tapasztalt mélybe taszította. Normális, piaci indíttatású tőkebeáramlásban aligha reménykedhetünk, részben a politikai beállítódás és a kiszámíthatatlanság, részben a leromlott infrastruktúra és a gyengülő vállalkozói készség okán. Az egyedi alkuk alapján becsalogatott külföldi tőke a versenytársakénál jóval nagyobb kedvezményeket követel.

Gazdaságunk 2010 óta a nemzetközi pénzpiacok szeszélyei és a magyaros gazdaságpolitika útkeresése között vergődik, a növekedés alapjainak érdemi javulása nélkül. A szűken értelmezett növekedési tényezőkön túl további nehézségeket támaszt a társadalom minden rétegét átható politikai megosztottság, az alkotmányosság-, a jogbiztonság megrendülése, valamint a kormány és a gazdasági-, társadalmi szereplők közötti partnerség hiánya is.

A konzisztens, hazai adottságokra alapozó gazdaságpolitika még várat magára; csak politikai célok és álmok vannak, amelyek egyre távolodnak a valóságtól. A gazdaságpolitikának álcázott politika hatékonysága egyre gyengül, miközben gazdaságunk a kiszámíthatatlanul változó külső és belső feltételek malmai között őrlődik.

VG-Páholy-tagok: Bartha Attila, Bod Péter Ákos, Hegedűs Miklós, Veres Zsolt
Megjelenés minden szerdán.