Majd az újít fel, akinek pénze is van rá

Az ötlet jó, a szándék is az, ráadásul egybeesik az energiafelhasználók és a kormány céljaival is. Már csak életképesnek kell lennie. A Nemzeti Energiahatékonysági Alapról van szó, amely abban különbözne az eddigi energiatakarékossági és -hatékonysági megoldásoktól, hogy szerény lenne benne az állami támogatás, a hangsúlyt inkább az alacsony kamatú bankhitelekre helyeznék. Az alapért a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) lobbizik. Az intézet egyik érve az, hogy a felvázolt konstrukcióval az eddiginél több lakást, családi házat (persze mást is) lehet majd felújítani. Éppen olyan időkben, amikor egyre többen döbbennek rá, hogy még sokáig nem vesznek új lakást.

A bankoknak azért érhetné meg alacsony kamatot adniuk, mert látnák, hogy a korszerűsítésnek köszönhetően csökken a hiteligénylő rezsije, az így keletkező megtakarításából pedig vissza lehet majd fizetni a hitelt. Kérdés, a bankok a rezsin való spórolást nem tekintik-e túl sovány garanciának arra, hogy valóban viszontlátják pénzüket. Ha nem, ettől már rögtön engednek a kamatból is? Amúgy is húzzák a szájukat a csip-csup, ötmillió forint alatti lakossági hitelek miatt. Mi lesz itt, ha majd tényleg évi 100 ezer háztartás ront be hozzájuk kedvezményes hitelért – ahogyan a MEHI reméli –, energiaszámlájuk majdani csökkenést ígérő számításaikat lobogtatva?

Mégis, ez lenne a jobbik eset. Mert van egy másik feltétele is az alap elindításának. Ez pedig a konstrukciónak az államtól származó támogatási része. Ha az állami akarat megvan, akkor rendben, akkor – karbonforintból vagy máshonnan, de – meglesz a megcélzott, évi 12 milliárd forint. Ám, ha az állam nem vevő az ötletre, vagy ha azt a pár karbonforintot kinézte már más, a MEHI-nél nagyobb lobbierejű szervezet is, akkor álom marad az alap.

Igaz, támogatások még vannak. Vagy majd az újít fel, akinek pénze is van rá.