Nem üzen senki a régi trafikosoknak, hogy átesnek egy vak komondoron

Milyen békésnek is tűnhetnek azok a boldog kilencvenes évek, mennyire nyugodt volt a Tocsik-botrány kora! Azok a régi szép idők, amikor egy nyolcszázmillió forintos gyanús ügyből még évekre téma lehetett a politikában és a sajtóban. Ma már egy ekkora tételért le sem hajolnak, aprópénz ez egy-egy furcsa közbeszerzésben. Mégis, a trafikügyekkel hosszú idő után most először olyasmi történik, ami nem kizárt, hogy megüti a közvélemény ingerküszöbét.

Eléggé valószínű, hogy ami most folyik, arról soha, egyetlen bíróság sem fogja kimondani, hogy hibás volna. Ami történt, száz százalékig törvényes. Nem kell az olasz maffiafilmek világába képzelnünk magunkat, nem üzen senki a régi trafikosoknak, hogy átesnek egy vak komondoron, ha pályázni mernek: szó nincs ilyesmiről.

A szabályosan beadott pályázatokat szabályosan elbírálták. Akik nyertek, jogszerűen nyertek. Még az indokláson sem lehet fogást találni: ki ne pártolná a dohányzás visszaszorítását. (Egy apró kérdés azért van: miért szorulna vissza attól a dohányzás, hogy másoktól lehet venni, mint eddig?)

És ezzel véget is ér a történet? Nem, hiszen Magyarországon Mátyás király/a főtitkár/a miniszterelnök ezen a ponton általában észreveszi, hogy baj történt, ebben az esetben például kiderült, sokan akár el is veszíthetik a munkájukat. És máris cselekszik, azonnal bejelenti, hogy ilyesmi mifelénk nem történhet meg. Így pedig hirtelen mindenki jól jár. Az új trafikosok megkapják az üzleteket, a régiek szép ígérettel gazdagodnak, a vezető kézből eteti őket, a média lehozza a jó hírt. Ki emlegetné e ponton a mostanában terjedő state capture kifejezést?

Csak azt csodálom, hogy nem lett kötelező pályázati elem új trafiképületeket felhúzni. Valahol biztos akadna egy építkezési cég, amely megfelelő referenciákkal vállalná.