Stenczer Béla az egyetlen biztos pontja az ország legnagyobb színházfesztiváljának.

Az ember azt gondolná, hogy valami hangtárba vagy lemezarchívumba toppant, amint belépünk az otthonába. Másfél ezer bakelitlemez sorakozik a polcokon, de kazettákból, CD-kből is jókora a gyűjtemény. King Crimson, Colosseum, Yes és megannyi rockklasszikus, de akad azért napjaink aktív bandáitól is album, a Depeche Mode, a U2, a Radiohead és a Dream Theater is helyet kapott a gyűjteményben.

– A Beatles-nemzedékhez tartozom, s mivel menekülni akartam a gyermekkorom dallamvilágát meghatározó Mantovani zenekartól, hamar lecsaptam a Cream elvontabb zenéjére. Majd a Led Zeppelin lett az etalon, s egy kicsit az még ma is. No és a Jethro Tull is nagy szeletet követelt magának a szívemből, de végül a jazzrock felé fordultam. Azért igyekszem lépést tartani a korral is, újabban rákaptam a koncert DVD-kre, abból is több mint száz van már.

A Pécsi Nemzeti Színházban másfél évtizede mindig akad egy kis zug, ami Stenczer Béla kizárólagos felségterülete. No nem az öltözőre gondolok, hanem egy kis irodára, ahol a teátrum és a Pécsi Országos Színházi Találkozó soros közönségkapcsolati ügyeit intézi.

– A színházzal is gyerekkoromban kezdődött a nagy barátság. A szüleimmel bérletünk volt az ötvenes évek közepén, s tán ötéves lehettem, amikor kijelentettem, hogy én is itt fogok játszani. Pár évvel később, 1961-ben ez meg is történt, legyet kergettem a Parasztbecsület nyitó képében. Máig él bennem ez az élmény, érdekes módon az illatai miatt, mert akkoriban még a díszletek nem vasból, hanem fakeretekre enyvezett szalonvászonból készültek. Aztán az iskolában is benne voltam minden színjátszós próbálkozásban. Volt ugyan felsősként egy rövid eltévelyedésem, amikor a sport lett a minden, birkóztam, asztaliteniszeztem, úsztam. A középiskolában viszont fellángolt újra a nagy szerelem, ami többek között kiváló magyartanáromnak, Sződy Szilárdnak köszönhető. Itt az emlékezetes esemény Klaus Roehler 18. születésnap című novellája volt Kampis Péter adaptálásában, ebben debütáltam az „Apaként”, aki árnyékban szivarozik. Azóta pedig sem a cigiről, sem a színházról nem tudok leszokni.

– Ilyen magától értetődő természetességgel kezdődött a színházszervezés is?

– Valójában hajógépész szerettem volna lenni, és a felvételi utolsó körében az Odesszába induló csapatból hárman maradtunk, de csak kettő utazhatott. Hamar kiderült, hogy én tudok a legkevésbé oroszul, így átirányítottak a Miskolci Nehézipari Egyetem szerszámgépész szakára. Persze, itt is szerettem volna színházzal foglalkozni, Sződy Szilárd pedig, aki a gimiben nem csak magyartanárom volt, de baráti viszonyba kerültünk, megmozgatta az alternatív színházi ismeretségeit, s Lengyel Pálhoz irányított, aki akkoriban a hejőcsabai művelődési házban formált társulatot. Ez újabb nagy találkozás volt, mert megismerkedhettem a népművelő munkával is. Itt láttam meg, hogy egy 15 perces mű milyen hihetetlen energiával, mennyi összetevőből születik meg, saját kezű jelmez- és díszletkészítéssel, az amatőr társulat minden bájával, örömével. Ez a rövid, tömény színmű A négerek imája volt, amivel nyertünk aztán vagy féltucatnyi díjat, s ekkor szerettem bele végleg a színházi munkába. Talán ennek is köszönhető, hogy eddig a színházban bármibe is kezdtem bele, azt teljes lelkesedéssel, az újdonságkeresés örömével tudom végezni.

Ám a miskolci kitérő csupán egy esztendeig tartott. Nem a színházasdi vette el az időt az egyetemi tanulmányoktól, a géprajz volt az, ami kilógott a képből. Így Stenczer Béla visszatért a szülővárosba, Pécsre, ahol a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán folytatta mérnöki karrierjét, ahol le is diplomázott épületgépészként, de a szakmában soha nem dolgozott.

– Diploma után kaptam egy rendezvényszervezői lehetőséget Bagossy László mellett. Koszorúzásokat szerveztem, iskolai előadásokat és nyári színházakat csináltunk, no és időnként svejkes rácsodálkozással fűrészeltem magam alatt a fát. Például egyszer egy magas beosztású hivatalnoktól azt is megkérdeztem, hogy lehet az, hogy évről évre több a veteránok száma a május elsejei ünnepségeken, holott ennek az idő múlásával fogyni kellene. Így aztán nem lett belőlem elvtárs, de azért szervezőként haladtam előre a megyei ranglétrán, és a Tettyei romoknál sikerült is beindítani egy pezsgő nyári színházi életet, ahol olykor színészként is igyekeztem versenyben maradni. A rendszerváltás után viszont úgy döntöttem, most már csak színész leszek, s leszerződtem a Pécsi Nemzetibe. Hívott ugyan Ascher Tamás Kaposvárra is, de akkor voltam friss házas, és jól éreztem magam Pécsett a bőrömben.

Stenczer Béla a pécsi deszkákon sajátos utat járt be. Azon kevesek egyike, aki prózai és zenés előadásokban egyaránt emlékezeteset alkotott.

– Megint csak a gyerekkoromra hivatkoznék. Zenei általánosba jártam, kórusban énekeltem. A tettyei nyári színházban a La Mancha lovagjának Sanchójaként volt az első nagy énekes szerepem, ahol Helyey László volt Don Quijote és Lang Györgyi Dulcinea, majd pedig Szakácsi Sándor és Molnár Piroska vette át a szerepüket. Később a Hegedűs a háztetőn kamaraelőadása indította be a nagyszínházi énekes karrireremet, amit számtalan operett és musical követett. Prózában pedig az alkatom is predesztinált néhány szerepet.

Azt pedig mi jegyezzük meg, hogy az utóbbi évek egyik kiemelkedő, országszerte is nagy sikert aratott színjátéka, a Pécsi Országos Színházi Találkozón több díjat is nyert a Mohácsi János rendezte Képzelt betegben Arganként fizikailag és átvitt értelemben is igen nagy súlya volt a színpadi jelenlétének. S ha már a POSZT szóba került, Simon István a színházfesztivál alapító csapatába is vitte magával a színházszervező szakembert.

– Egyszer csak lett a POSZT, és azt sem tudtuk, hogy mihez kapjunk. Még a szék sem volt elég kezdetben, rengeteg volt a probléma, orvosprofesszorok vesztek össze az ülőhelyeken, de azért olyan fíling született, hogy országszerte egyre szaporodnak a barátaink. Az első öt év fantasztikus fejlődést hozott, utána kicsit megfáradtunk, akadtak kisebb hullámvölgyek, de végül stabil, magas szintre jutott a fesztivál, egyedülálló tartalommal. Ahol minden a színházról szól, a koncertek, a kiállítások, az ifjúsági performanszok, éppen csak kiszállt időközben az ötleteket generáló két alapember, Jordán Tamás és Simon István. Most pedig magam is úgy gondolom, hogy ráférne a találkozóra egy kis ráncfelvarrás, felújtás, átalakítás, mert mindenki mást gondol róla. Nehéz annak megfelelni, hogy az egyik rész nemzeti seregszemlét szeretne látni, holott az eredeti kiírás szerint viszont az évad legjobb előadásainak versenyéről van szó. S mivel vegyítik a két elképzelést, így mindkét oldal elégedetlen egy kicsit.

Stenczer Bélát ma már az ország minden pontján jól ismerik. S nem kizárólag a POSZT miatt, sokan onnan emlékeznek rá, hogy ő volt Tuskó Hopkins a Három testőr Afrikában című filmben. A Rejtő Jenőt újrafelfedező alkotástól talán mindannyian többet vártunk, de abban egységes a szakma és a közönség álláspontja, hogy a Tuskó Hopkins-alakítás telitalálat, alkatra, karakterre egyaránt. Talán mert a színész ilyen a valóságban is. Alapos, körmönfont, nyitott, jó humorú és célirányos szervezésben, játékban egyaránt.

– A film azonnal megtalált, ahogy a Pécsi Nemzetihez szerződtem. Gárdos Péter három filmjébe is bekerültem a kilencvenes években, aztán Márton Pista televíziós színházi előadásai folytán kerültem képbe, amikor A három testőr Afrikában forgatásaiba a kilencvenes évek közepén Bujtor István magánvállalkozásban belekezdett. A pénzhiány ugyan érződött mindvégig, s lényeges jelenetek maradtak ki emiatt, de remek volt a társaság. De ez a múlt, és könnyen lehet, hogy az országos színházfesztivál újjászervezésében sem vállalok már vezető szerepet. Abban viszont bizonyos vagyok, hogy lesz még 20. Pécsi Országos Színházi Találkozó, mert Pécs, az itt élő emberek és a szakma nagy része is ragaszkodik hozzá.

Mérnöki diplomáról váltott át a kulturális életbe

Stenczer Béla 1952. május 10-én született Pécsett. Az I-es Gyakorló Általános Iskolába járt, a Vegyipari Gépészeti Technikumban érettségizett, épületgépész üzemmérnök diplomát szerzett 1975-ben a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, majd elvégezte a népművelő szakot 1981-ben a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Művelődésszervezőként dolgozott a pécsi kulturális rendezvények irodáján, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, a pécsi Ifjúsági Házban, a megyei művelődési központban. 1990-től a Pécsi Nemzeti Színház tagja, 1998-tól 2012-ig a szervezési iroda vezetője is. A kezdetektől a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik főszervezője, 2010-től ügyvezető igazgatója. Két fia van, Ákos 32 éves ügyvéd, Péter 31 esztendős angoltanár.

Ha azt mondom, a progresszív rock egyik legnagyobb lemezgyűjtője, akkor csak a szűk baráti kör tudja, hogy kiről beszélek. Ha hozzáteszem, hogy kiváló énekes-színész, akkor a pécsi, baranyai közönség is rögtön beazonosítja. Ha pedig megjegyzem, hogy ő volt Tuskó Hopkins a Három testőr Afrikában filmben és a Pécsi Országos Színházi Találkozó mindenkori főszervezője, akkor az egész ország tudja, hogy Stenczer Béláról van szó Mérnöki diplomáról váltott át a kulturális életbe Stenczer Béla 1952. május 10-én született Pécsett. Az I-es Gyakorló Általános Iskolába járt, a Vegyipari Gépészeti Technikumban érettségizett, épületgépész üzemmérnök diplomát szerzett 1975-ben a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, majd elvégezte a népművelő szakot 1981-ben a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Művelődésszervezőként dolgozott a pécsi kulturális rendezvények irodáján, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, a pécsi Ifjúsági Házban, a megyei művelődési központban. 1990-től a Pécsi Nemzeti Színház tagja, 1998-tól 2012-ig a szervezési iroda vezetője is. A kezdetektől a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik főszervezője, 2010-től ügyvezető igazgatója. Két fia van, Ákos 32 éves ügyvéd, Péter 31 esztendős angoltanár.-->