A kormány egy egész iparágat sodorhat veszélybe

A magyar kormány átlépte a... nem, nem a Rubicont, de a Lajtát biztosan, hiszen a reklámadót immár nem Magyarországon bejegyezett cégekre is kivethetik. Ehhez két feltételnek kell teljesülnie: a médiaszolgáltató műsoridejének legalább felében magyarul sugározzon, és Magyarországon fogható legyen. Ez a legfrissebb reklámadó-tervezetból derül ki, amely még nem hivatalos, de már indoklással ellátott, kodifikált, elfogadásra előkészített, igaz, sok ellentmondással terhelt szöveg.

Szép feladat lesz a NAV számára kiszámolni, hogy a nem Magyarországon működő cégek által sugárzott műsorok között milyen arányban vannak magyar reklámok, és az összes nettó árbevétel mekkora részét adják. A neheze, az adóbehajtás pedig majd csak ezután jön. Vajon hogyan végzik a munkát, kiutaznak táskákkal a pénzért? És milyen képet vágnak majd Luxemburgban, Londonban, Lyonban?

De a lényeg úgysem ez: a törvény célkeresztbe vette a két nagy kereskedelmi televíziót, és megmondta, mennyi adóval kell őket sújtani. A többin most farigcsálnak a jogászok, több-kevesebb sikerrel.

És közben hullik a forgács. A kiskapuk bezárásával, a kapcsolt vállalkozások egyként kezelésével újabb nagy műsorszolgáltatók és kiadóvállalatok árbevételét csapolják meg irreális mértékben, egy egész iparágat sodornak végveszélybe. Az eredeti cél a nagy kereskedelmi tévék meggyengítése, az egyiknek, a TV2-nek a legjobb feltételekkel történő bekebelezése volt. A kormány számára már csak járulékos előny, hogy közben más, külföldi tulajdonú sajtótermékek és műsorszolgáltatók is kiszolgáltatottabbá válnak az állami akaratnak.

És innentől a reklámadó bevezetése már nem csak iparági kérdés. A sajtó társadalmi szerepe vész el, ellenőrző funkciója válik semmivé. A reklámadó a szólás- és sajtószabadság alapjogát sodorja veszélybe, és a hazai nyilvánosságot egyre inkább az államilag és pártpolitikailag irányított sajtóra szűkíti le.