A minimális rezsióradíjtól önmagában nem várhatunk túl sokat

Akár komoly változásokat is hozhatna július 1. az építőiparban, azonban az érintettekkel beszélgetve egyértelmű, hogy meglehetősen óvatosan viszonyulnak az új kezdeményezésekhez és azok várható hatásaihoz. Az irreális vállalási árak és a feketegazdaság elleni fellépés részeként meghatározott minimális rezsióradíjtól önmagában nem várhatunk túl sokat. Persze kontrollnak jó lesz, ha valaki olyan óvatlan, hogy a „konszenzustól” lényegesen eltérő ajánlattal próbálkozik egy tenderen, de lássuk be, az igazi problémákat – a megbízások hiányát, illetve a „testreszabott” tenderek kérdését – nem oldja, nem is oldhatja meg.

Hatékonyabb eszköznek tűnik a lánctartozások elleni küzdelem új fegyvere, a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv, a kérdés már csak az, hogy mikor kezdheti meg a munkát a testület, és hogy milyen hatásfokkal lesz képes dolgozni. Talán nincs is annál rosszabb érzés egy vállalkozó számára, mint amikor az elvégzett munka után szeretne a pénzéhez jutni, majd az elutasítás okait firtató kérdéseire a válasz nagyjából annyi, hogy „csak”. Az elmúlt években mikro- és kisvállalkozások ezrei mentek tönkre azért, mert egy-egy projektben jogtalanul nem fizetett a megbízó. Persze ilyen helyzetekkel a jövőben is szép számmal szembesülhetnek majd a vállalkozók, viszont felcsillan a remény, hogy az ilyen ügyek kapcsán induló, jelenleg évekig húzódó pereskedések helyett gyorsabb döntések születnek.

Ne legyenek illúzióink! A jelenlegi helyzetben ez a két intézkedés csak apró támpillér a hazai építőipar düledező épületének oldalán, önmagukban nem állíthatják meg az összeomlást. A közbeszerzési rendszer átalakítása, valóban átláthatóvá tétele, az uniós források lehívásának felgyorsítása, az épületenergetikai beruházások felpörgetése elengedhetetlen ahhoz, hogy megálljon az ágazat mélyrepülése.