A pánik korlátai

„A növekedés korlátai” 1972-ben a küszöbön álló összeomlásra figyelmeztette az emberiséget. Pénzügyi pánikokat valóban láttunk azóta, valódi katasztrófára azonban nem került sor. Az emberi találékonyság által létrehozott források továbbra is messze a fogyasztás előtt járnak.

Az 1970-es évek elejére a technológiai fejlődésbe vetett optimizmus megroppant, a vietnámi háború katasztrófának bizonyult, a társadalmak forrongtak, a gazdaság stagnált. Rachel Carson 1962-es, Silent Spring című könyve a szennyezés miatti félelmeknek adott hangot, és elindította a modern környezetvédelmi mozgalmat. Paul Ehrlich 1968-as könyvének címe mindent elmond: The Population Bomb. „A növekedés korlátai” zseniálisan ötvözte ezeket a félelmeket. Közeleg a végítélet napja, mert túl sok ember fogyaszt túl sokat. Még ha a találékonysággal némi időt nyerünk is, végül a szennyezéssel megöljük a bolygót és magunkat is. Az egyetlen remény, ha leállítjuk a gazdaság növekedését, csökkentjük a fogyasztást, újrahasznosítunk, rávesszük az embereket, hogy kevesebb gyereket neveljenek – egy jelentősen szegényebb szinten stabilizálva a társadalmat.

Az üzenet manapság is „üt”, holott nyilvánvalóan téves. „A növekedés korlátainak” szerzői például azt jósolták, hogy 2013-ra kimerülnek a világ alumínium-, réz-, arany-, ólom-, higany-, molibdén-, földgáz-, olaj-, ezüst-, ón-, wolfram- és cinkkészletei. Ehelyett az történt, hogy – a legutóbbi időkben tapasztalt emelkedés ellenére – a nyersanyagárak a 150 évvel ezelőtti szintek harmadára csökkentek. Higanyra már sem az akkumulátorokban, sem a hőmérőkben, sem a fogtömésekben nincs szükség, 2000-ig a higany felhasználása 98 százalékkal, az ára pedig 90 százalékkal csökkent.

A réz-, alumínium-, vasérc-és cinkkínálat 1946 óta meghaladja a keresletet. Olajból és gázból – amelyből 1990-re, illetve 1992-re „kellett volna” kifogynunk – jelenleg nagyobb készletek állnak rendelkezésre, mint 1970-ben, annak ellenére, hogy sokkal többet fogyasztunk belőlük. Az elmúlt hat évben az USA potenciális földgázkészletét a palagáz önmagában duplájára növelte, miközben a földgáz ára felére csökkent.
Ami a gazdasági összeomlást illeti: az Intergovernmental Panel on Climate Change prognózisa szerint az egy főre jutó GDP ebben az évszázadban 14-szeresére – a fejlődő világban 24-szeresére – növekszik.
„A növekedés korlátai” azért téved, mert a szerzői nem vették figyelembe a legnagyobb forrást: az emberiséget, önmagunkat. A populáció növekedésének üteme az 1960-as évek vége óta lassul. Az élelmiszerkínálat nem omlott össze (1,5 milliárd hektárnyi szántóföldet használunk, de további 2,7 milliárd hektár felhasználható). Az alultápláltak aránya 35 százalékról 16 százalékra csökkent. Nem fulladozunk a szennyeződéstől sem. A Római Klub a múltról idilli képet fest – levegőszennyezés nélkül, boldog farmerekkel –, a jövőt pedig füstölgő kéményekkel ábrázolja. A valóság ennek pont ez ellenkezője. 1900-ban, amikor a világ népessége 1,5 milliárd volt, közel 3 millió ember halt meg – nagyrészt beltéri – levegőszennyezés miatt. Manapság ugyanez a kockázat negyedakkora, 2000 emberre jut 1 haláleset. Bár a szennyezés továbbra is több ember halálát okozza, mint a malária, a halálozási arány csökken, nem pedig emelkedik.

Vagy tekintsük az újrahasznosítást, amely gyakran csupán költséges gesztus, amelynek alig van környezetvédelmi hatása, költsége viszont magas.

A papír például többnyire fenntartható erdőkből, nem pedig esőerdőkből származik. Az újrafeldolgozásra fordított támogatásokból gyengébb minőségű papírt állítanak elő, amelynek forrása nem is fenyegetett.
Hasonlóan, a túlnépesedéstől való félelem olyan önmegsemmisítő intézkedésekhez vezetett, mint Kína egygyermekes politikája vagy a kötelező sterilizálás Indiában. És miközben attól tartottunk, hogy a rovarirtószerek akár az emberiség felét is elpusztítják, az Egyesült Államokban évente nagyjából 20 haláleset történik. A permetezés ugyanakkor nagyban hozzájárul ahhoz, hogy több és olcsóbb élelmiszer álljon rendelkezésre.

A pesszimista forgatókönyvek rögeszmés taglalása eltereli a figyelmünket a valódi fenyegetéstől. A legnagyobb gyilkosok egyike továbbra is a szegénység, a könnyen gyógyítható betegségek következtében pedig évente még mindig 15 millióan halnak meg.

A megoldás a gazdasági növekedés. Ha kiemelkedik a szegénységből, a legtöbb ember képes elkerülni a ragályos betegségeket. Kína az elmúlt 3 évtizedben több mint 680 millió embert emelt ki a szegénysorból, világszerte pedig közel 1 milliárddal csökkent a szegénységben élők száma. Ezzel nőtt a születéskor várható élettartam és az élet minősége is.

„A növekedés határai” megjelenése óta eltelt négy évtized azt mutatja, hogy nem kevesebb, hanem több növekedésre van szükségünk. A világkereskedelem bővítése, ami a becslések szerint az évszázad végére akár évi 100 ezer milliárd dolláros haszonnal járna, ezerszer többet érne, mint a félelemből fakadó bátortalan lépések. Ehhez szakítanunk kell a növekedésellenes mentalitással, és hatalmas lehetőségeinket egy fényesebb jövő érdekében kell mozgósítanunk.

Copyright: Project Syndicate, 2013.
www.project-syndicate.org