Csak a diplomácia hozhat megoldást Szíriában

Két év polgárháború után – amely jelenleg egyik fél meggyőző katonai győzelmét sem ígéri – a helyzet nem is lehetne elkeserítőbb. Az ENSZ becslése szerint eddig több mint 80 ezren haltak meg a háborúban, és az ország lakosságának harmada, körülbelül 6,8 millió ember szorul sürgős humanitárius segítségre. Mintegy 4,25 millió ember volt kénytelen elhagyni lakhelyét az országon belül, míg több mint másfél milliónyian elmenekültek, főként Libanonba, Jordániába és Törökországba.

A folyamatos nemzetközi cselekvésképtelenség nem igazolható semmivel. A tétlenség szerte a Közel-Keleten újabb gócpontokat hozhat létre, és ellentétes a nemzetközi közösség ma már elfogadott azon felelősségével, hogy időben történő, határozott kollektív fellépéssel megvédje az embereket a népirtástól, az etnikai tisztogatástól és más emberiesség elleni bűncselekményektől, háborús bűntettektől.

Ezt az elvet, amelyet az ENSZ Közgyűlése 2005-ben fogadott el, sikeresen alkalmazták más esetekben, köztük a 2008-as kenyai diplomáciai beavatkozásnál. Ez az elv szolgált alapul az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) által felhatalmazott 2011-es líbiai és elefántcsontparti beavatkozásoknál és nemrégiben Maliban is. De miként lehetne alkalmazni Szíria esetében?

A legégetőbb szükség most az azonnali humanitárius beavatkozás. A segítség eljuttatása a háborús övezetekbe nehézségekbe ütközhet, de ez nem mindenhol jellemző. A donorországok azonban csak ímmel-ámmal teljesítik vállalásaikat, és kötelezik el magukat újabbakra.
Már túl késő van ahhoz, hogy a nem katonai eszközök használatának jelentős hatása legyen, habár az ENSZ BT azon fenyegetésének, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságot veti be a háborús bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonására, továbbra is napirenden kell maradnia.
A szíriai elnök, Bassár el-Aszad rezsimjének megdöntését célzó közvetlen katonai beavatkozás sosem nyerné el az ENSZ BT jóváhagyását, arról nem is beszélve, hogy az erre a feladatra alkalmas katonai hatalmak közül egyetlen egy sem kíván ilyen akciót indítani. Ennek pedig legfőképpen nem az ENSZ jogi felhatalmazásának hiánya lenne az oka, hanem az, hogy egy ilyen közvetlen beavatkozás jelentős politikai és katonai kockázattal járna. A kevésbé radikális, a szembenálló felek erővel történő szétválasztására korlátozódó, limitált szárazföldi és légi beavatkozásra sincs azonban vállalkozó, mint ahogy erre sem lenne meg az ENSZ felhatalmazása.

Sokan hívei annak a katonai beavatkozásnak, amely egy vagy több repüléstilalmi övezetet, illetve a humanitárius szállítmányok célba jutását szolgáló szárazföldi folyosókat hozna létre. A válság első napjaiban azért került le a napirendről ez a megoldás, mert a rezsim légi és szárazföldi csapatainak erőssége miatt még ezt a limitált célt sem lehetett volna elérni nagyobb összecsapások nélkül, ami feltehetően csak az emberi áldozatok számának emelkedését okozta volna. Ezen katonai beavatkozás felvállalására azonban továbbra sincs vállalkozó, részben az intervenció kiterjedtsége és nehézsége, részben az akció politikai és jogi kockázatai, valamint annak a minimális esélye miatt, hogy erre az ENSZ BT felhatalmazást adna.

Az Egyesült Királyság és Franciaország a közvetett katonai intervenció híve. Szerintük a lázadók felfegyverzése alacsony költséggel, kockázattal járna. Június 1-jével pedig hatályát veszti az uniós fegyverszállítási tilalom, miután annak meghosszabbításáról a napokban nem tudtak megállapodni a tagállamok. Az Egyesült Államok azonban – joggal – továbbra is óvatos. A lázadó erőket ugyanis aggodalomra okot adó arányban iszlám szélsőségesek alkotják.

A lázadókat támogató katari, szaúd-arábiai és más országokból érkező fegyverszállítások miatt megnőtt a polgári áldozatok száma, ami azt mutatja, hogy az ellenzéki erők felfegyverzése több emberélet elvesztését okozta, mint amennyit megmentett. Ha az ellenzék felfegyverzése nem tudja elősegíteni a háború végét azzal, hogy gyengíti a rezsim tárgyalásokkal szembeni ellenállását, akkor ésszerű az az érvelés, hogy eljött már az a holtpont, ahol az ellenzéki erők további felfegyverzése csak a harcok fokozódását és az áldozatok számának emelkedését okozná.

Az elmúlt hetek kedvező fejleménye, hogy jelentős nyomás alá kerülhet az Aszad-reszim – miután Oroszország megtalálta a közös platformot az USA-val, miután mindketten aggódnak amiatt, hogy a radikális iszlám mozgalmak növekvő befolyást szereznek az egyre zavarosabbá váló régióban.

Jelentős engedményekre lesz szükség mindkét fél részéről a tervezett genfi konferencián (amelyet egyáltalán nem biztos, hogy sikerül is megrendezni) a tűzszünetről és az átmeneti igazgatásról szóló egyezség eléréséhez. Az mindenestre biztató, hogy úgy tűnik: az USA hozzájárul majd ahhoz, hogy az Aszad-rezsim vezető beosztású tagjai is szerepet kapjanak a háború utáni rendezésben.

A kompromisszumkötést az elvhű álmodozók kifogásolhatják, azonban a békét mindig a frontvonalakon kötik meg. Utóbbira még soha nem volt nagyobb szüksége Szíriának, mint most.

Copyright: Project Syndicate, 2013.
www.project-syndicate.org