Kezelhető-e egységesen a különbözőség?

A bizottság ajánlása három elemből áll. Először, leszögezi, hogy az uniós állampolgároknak joguk van, hogy hozzáférjenek az alapszintű fizetésiszámla-szolgáltatásokhoz. Másodszor, a bizottság átláthatóvá akarja tenni a számlák díjait. Ennek érdekében egy standardizált tájékoztató dokumentumot vezetne be, és egységes formátumot kellene követniük a díjakról szóló bejelentéseknek is. Az ügyfelek számára emellett minden országban elérhetőnek kell lennie legalább egy, a díjak összevetésével foglalkozó független weboldalnak. A cél, hogy az átláthatóságot javítva fokozzák a versenyt, és megkönnyítsék a számlaváltást. Az ajánlás harmadik része a számlaváltásra fókuszál, és rögzíti azokat a szabályokat, amelyek a jövőben a határokon átívelő számlaváltást is megkönnyítik.

Az ajánlás célja – jól működő számlaszolgáltatások biztosítása és a fogyasztók védelme – nem vitatható. A kérdés csupán az, hogy a tervezett intézkedésekkel ezek a célok hatékonyan elérhetők-e. Jelenleg ugyanis a fizetési számlák uniós piacát (pontosabban a jelenleg működő 27 individuális piacot) alapvető különbségek jellemzik.

A számlákhoz való hozzáférésben például jelentősek a különbségek. A Világbank felmérése szerint némelyik új tagállamban a lakosságnak kevesebb mint 60 százaléka rendelkezik saját számlával, miközben 12 tagállamban 5 százaléknál is kisebb a számlával nem rendelkezők aránya. A bizottság szerint komoly különbségek vannak abban is, ahogy az ügyfelek értékelik a fizetési számlákat. A tagállamok között nagyok az eltérések – többek között – a díjak összehasonlíthatósága, a számlavezetőkbe vetett bizalom, a panaszok jellege és az ügyfelek elégedettsége tekintetében.

A különbségeket tagállami szintű tényezők magyarázzák. Ezeknek a kezelésére ezért differenciált, a nemzeti sajátosságokat szem előtt tartó stratégiákat kell megalkotni. Nem szabad szem elől téveszteni ugyanakkor, hogy az ajánlásban szereplő három terület sokkal több összetevőből áll, mint esetleg első pillantásra látszik, és hogy a szabályozásnak ezt a komplexitást is figyelembe kell vennie.

Tekintsük például az átláthatóságot: az árakról szóló elérhető és érthető információk valóban a jól működő piac nélkülözhetetlen feltételei. Ennek megfelelően az első lépésben biztosítani kellene azt, hogy ezek az információk rendelkezésre álljanak, és tagállami szinten kezelni kell a felmerülő hiányosságokat. Mivel az árazást meghatározó tényezők és az árak struktúrája Európa-szerte változik – részben az egyes fizetési eszközökre irányuló kereslet speciális jellemzői miatt –, az árazásra vonatkozó információk standardizálása nem lesz könnyű feladat. Ha az egységesítést túlzásba viszik, azzal a termékkínálat szűkülhet, és csökkenhet az innovációs hajlandóság is, ami viszont a preferenciák különbözősége miatt éppenséggel hátrányossá is válhat. Ezen túlmenően, ha az információkat úgy kell rendszerezni, hogy az kizárólag bizonyos összetevők árának összehasonlítását könnyítse meg, annak az lehet a következménye, hogy a nem szerepeltetett vagy eredendően nehezen számszerűsíthető tényezők – amilyenek például a számlákhoz kapcsolódó szolgáltatások – kevesebb figyelmet kapnak.

A számlaváltással kapcsolatban az a kérdés merül fel, hogy valóban létezik-e a probléma, amelyet a bizottság kezelni szándékozik. A fizetési számlák esetében a váltási arány a felmérések szerint meglehetősen alacsony, így önmagában nem elégséges bizonyíték arra, hogy itt valóban egy megoldandó problémáról lenne szó. A számlaváltások aránya hasonló az áramszolgáltatók vagy a televíziós szolgáltatók váltásának arányához, az utóbbi esetekben a váltás gyakran szintén a külső körülmények – például egy költözés miatt bekövetkező – változásával magyarázható.

Az Eurobarometer adatai szerint az Európai Unióban a válaszadók több mint 80 százaléka állította, hogy nem váltott számlát, mert egyszerűen nem látta ennek szükségét. Azoknak az aránya továbbá, akik szerint a számlaváltás könnyű, nagyobb, mint azoké, akik szerint bonyolult (a válaszadók 7, illetve 1 százaléka). Ami pedig a másik országban való számlanyitást illeti, a jelenlegi keresletet nagy jóindulattal is szerénynek nevezhető: az Európai Unió polgárainak mindössze 3 százaléka rendelkezik olyan bankszámlával, amelyet nem hazájában nyitott, és csupán 5 százaléknak fordult meg a fejében, hogy más országban nyisson számlát.

Ezt elhanyagolhatónak tekinthetjük. Ráadásul ezt döntően a preferenciák és a szükségletek befolyásolják, nem pedig a standardizált információk hiánya. Ennek megfelelően legalábbis kétséges, hogy az új szabályozás tövid távon változtatna a helyzeten.

A bankszámlák piacán jelenleg fennálló különbségek megnehezítik a valódi hozzáadott értéket hordozó egységes szabályozást. Éppenséggel rugalmas megközelítésre lenne szükség, amely képes kezelni az egyes tagállamok eltérő problémáit, aminek eredményeképpen kontextus érzékeny és így valóban hatékony megoldásokat lehetne kifejleszteni.
www.dbresearch.com