Kutató: a megszorító csomagok ördögi körében vagyunk

Sokan meglepődhettek e hét elején, amikor Varga Mihály bejelentette második kiigazító csomagját. Minderre alig pár nappal azelőtt került sor, hogy az Ecofin gyakorlatilag bizonyosra vehetően bejelenti a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését Magyarország ellen. Ne feledjük: a mostani Varga-csomag már a második a miniszterváltás óta, hiszen május elején már értesülhettünk egy 93 milliárd forintra becsülhető stabilizációs pakkról. Ha az idei, 2013-as költségvetést érintő korrekciós lépések összességét tekintjük, akkor persze emlékeznünk kell a tavaly október-novemberi csomagsorozatra is. Akkor még Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jelentett be három lépésben, összesen mintegy 850 milliárd forintra rúgó megszorító intézkedéseket. Szóval, bár még csak az év felénél járunk, már legalább az ötödik pakkot kapjuk a nyakunkba. Azért „legalább”, mert az idei költségvetés valójában már születése előtt két jókora kiigazítással indult: 2011 és 2012 tavaszán a két Széll Kálmán Terv már hozott egy-egy méretes stabilizációs lépéssorozatot, amelyek együttes államháztartási hatása szintén 850 milliárdra becsülhető.

Akár már hozzá is szokhattunk volna tehát az időről időre esedékes csomagokhoz, amelyek az alacsony államháztartási hiány és az államadósság csökkentése érdekében születnek. Csakhogy, ellentétben az előző kiigazításokkal, ezt a pakkot most nem várták, nem kérték. Sem az Európai Bizottság, sem az Ecofin, sem a nemzetközi pénzpiaci befektetők, és aligha hihető, hogy a csomag meghozatala érdekében gyakoroltak volna nyomást a magyar állampolgárok, vállalkozások vagy a hazai szakértői közösségek. Akkor mégis minek kapjuk ezt a csomagot? Az egyik lehetséges magyarázat: a Nemzetgazdasági Minisztériumban tudnak, látnak olyan számokat, amelyeket mi még nem. A korábbi tervezetben szereplőnél kétségtelenül alacsonyabb infláció, netán egyidejűleg rosszabb növekedési kilátások vagy éppen a kivetett adóknak és illetékeknek az előirányzottnál jóval szerényebb csordogálása miatt szükséges a pótlólagos kiigazítás. Márpedig ha így van, logikus, hogy ezt a kormányzat mielőbb szeretné meglépni – elegendő időt hagyva az állampolgároknak, hogy a választásokig elfeledjék a kellemetlen hatásokat.

Valójában itt vagyunk a csomag másik lehetséges magyarázatánál. Meglehet, ezt a csomagot nem makroközgazdász műhelyekben barkácsolták, hanem sokkal inkább a politikai kommunikáció boszorkánykonyhájában főzték ki. Elképzelhető, hogy jól számoltak, és a nyári uborkaszezonban életbe lépő megszorításokat sokakkal elfeledtetik majd az ősszel és jövő tavasszal bejelentendő programok. Hallani a rezsicsökkentés következő hullámáról, demográfiai ösztönző programról, és sejthetően bőven akad még jóléti osztogató intézkedés a kormányzat tarsolyában. Ebben a logikában a mostani megszorításokkal elegendő tartalék képződhet arra, hogy a következő 10 hónap során folyósíthatók legyenek az eddig akadozó az uniós források is.

Az a gyanúm, hogy az elemzők túlnyomó többsége ezúttal a politikai kommunikátorok összeesküvését, a jövő évi választásokra előre történő bespájzolást adja meg fő értelmezésként. De mi van akkor, ha részben az első verzió is igaz – azaz valóban akut gazdasági szükség van erre a 100 milliárdos nagyságrendű csomagra? Akkor csaknem bizonyosan újabb megszorítások várnak ránk, mivel a megnövelt tranzakciós illeték, a kamatjövedelmekre ezúttal „egészségügyi hozzájárulás” álnéven kirótt adó ugyanis tovább rontják a növekedési kilátásokat. Akár így, akár úgy, csomagok ördögi körében vagyunk – és erre legkésőbb a jövő évi választások után ismét húsbavágóan emlékeztetnek majd bennünket.