Kvótázott nők dilemmája

Kvótapárti lettem. Jó húsz éve az Egyesült Államokban egy női újságírói konferencián még idegenül éreztem magam, amikor mindenki arról beszélt, segíteni kell, hogy a nők is karriert építhessenek. Segíteni? Aki rátermett, úgyis előrejut – gondoltam akkor. Ma már másként látom.

Kvótázott női főnököt a támogatóknak! – írta a VGOnline egyik vitatkozója, éreztetvén, hogy az így vezető beosztásba kerülőknél valami biztosan nem stimmel. Az ilyen ember csak alulképzett – egyik beíró takarítónőt emleget, aki kvótával akár igazgató is lehet –, vagy legalábbis alkalmatlan, aki az Európai Bizottság kvóta-ajánlásának köszönhetően kiemeltetett, és tehetséges, rátermett, okos férfiakat megelőzve érdemtelenül beül a főnöki székbe.

Ezek az előítéletek. A kötelező kvóta szóösszetétel ösztönös ellenállást, ellenérzést kelt. Sokáig így voltam ezzel én is. Aztán hosszú évek tapasztalata győzött meg arról, hogy valami mégsem stimmel, ha az egyetemen, a pályakezdésnél a férfiak és nők nagyjából egyformán haladnak, aztán van egy pont – általában a szülés –, amikor kettéválik a két nem pályája. A férfiaké ível tovább felfelé, a nőké meg megy lefelé. A néhány kivétel legfeljebb enyhít e statisztikán, de alapvetően nem változatja meg. Pedig az egyetemet végzettek között már több a nő. Hogy is van ez? L’art pour l’art tanulnak, tovább képezik magukat, aztán megállnak a „növekedésben”, mintha valami kór támadta volna meg a szakmai ambíciójukat, mintha a régi álmok kitörlődtek volna az emlékezetből? Pedig semmi rendkívüli nem történt. Csak közbejött egy gyarapodó család, annak minden gondjával, örömével. És a nők ilyenkor képesek lemondani a szakmai vágyakról, korábbi karrier elképzelésről.

„Ha egy házaspár mindkét tagja képzett, ott a nőnek kevés esélye van a karrierre” – utalt az egyik előadó a Világgazdaság szerdai konferenciáján a hazai szokásjogra. Itt általában a nő lép vissza, a családi béke megőrzése megér ekkora áldozatot. Ha ez nincs, akkor sokszor kudarc, azaz válás lehet a történet vége. Más kérdés, hogy gyakran az anyagiak kényszerítenek erre a döntésre: a nők általában kevesebbet keresnek ugyanabban a beosztásban is.

A nemek társadalmi munkamegosztásáról kialakult közfelfogás merevvé, elavulttá vált. Miközben átalakult a világ, az egyes munkavégzési folyamatok megváltoztak, a társadalmi szerepek alig változtak. Pedig ma már az is látszik, hogy a fejlődést is akadályozza, ha egyes döntéshozó pozícióban túlteng az egyformán gondolkodó emberek száma. Az üzleti szektorban kifejezetten elmaradt haszonról, ki nem használt lehetőségről, rejtett tartalékról beszélnek, amikor a nők mellőzését emlegetik. A társadalmi szokás, közgondolkodás azonban nem változik meg magától egyik évről, évtizedről a másikra.

Nagyjából ezt ismerhették fel az európai döntéshozók, amikor – jobb híján – a kötelező kvóta bevezetését javasolták. A nagyobb, tőzsdei cégeknél és az állami vállalatoknál. Óriási volt a felháborodás. Milyen alapon avatkozik be egy politikai testület a magáncégek belső ügyeibe?! – hördült fel az üzleti világ szinte egyöntetűen. Azóta a felháborodás alábbhagyott, talán azért, mert sok helyzetelemzés látott napvilágot, és az esélyegyenlőséget fontos elvnek valló fejlett országbeli cégek belátták: a kvóta ugyan rossz, de ha ez üzleti haszonnal járhat, akkor jöhetnek a nők. Külső kényszer hatására, de lassan belső meggyőződésből is.

Valódi áttörés még ettől sem remélhető. Kellenek a példák. A nyilvánosság előtt is megjelenő sikeres üzletasszonyok. Kellene egy támogató társadalmi közeg. Az új munkamegosztáson alapuló családi minták. Segítő szolgáltatások. S kellenének azok a nők, akik akarnak is előrejutni, s nem rettennek vissza az első nehézségtől. A Világgazdaság Nők az üzleti csúcson című konferenciáján elhangzott: a nőkben meglévő gátak, félelmek sokszor a legerősebb akadályát jelentik saját karrierjüknek. És ők ezt nem is bánják. Ha ez kell a család működéséhez, ám legyen. De biztos, hogy ez kell a családi boldogsághoz?!