Miért lázong Törökország?

A török gazdasági boom már egy évtizede tart, ami nemcsak a pénzpiacok, hanem olyan, fejlődő gazdaságokkal foglalkozó közgazdászok, mint például Jeffrey Sachs dicséretét is kiváltotta. Akkor mégis miért vált a Taksim téren kezdődött békés demonstráció az egész országra kiterjedő tüntetési mozgalommá, és miért követeli több százezer ember Recep Tayyip Erdogan kormányának távozását?

Sachs és más közgazdászok is jogosan méltatják az Erdogan-kormány gazdaságpolitikáját, amely a GDP gyors ütemű növekedését idézte elő. Kérdés azonban, hogy egy olyan fejlődő ország, mint Törökország, fenn tudja-e tartani a magas növekedési rátát, ha a kormány korlátozza az alapvető szabadságjogokat és akadályozza a hosszú távú sikerhez szükséges intézmények működését.

Kezdetben kevesebb, mint 200 békés demonstráló gyűlt össze az Isztambul belvárosának utolsó zöldövezeti részét jelentő Taksim tér megvédésére, ahová egy újabb bevásárlóközpontot terveznek. Miután a rendőrség szétverte a demonstrációt, és Erdogan az akció után elmondott arrogáns beszédében semmi jelét nem mutatta a kompromisszumkészségnek, a tüntetés egyre nagyobb méreteket öltött annak ellenére – vagy talán éppen azért –, hogy a rendőrök kíméletlenül felléptek a tiltakozókkal szemben. A nem hivatalos adatok szerint több ezer ember sérült meg eddig, és több mint ezer tüntetőt vettek őrizetbe.
Az Erdogan vezette Igazság és Fejlődés Párt (AKP) elmúlt évtizedes kormányzása alatt a török gazdaság átlagosan évi 5 százalékkal növekedett. Ebből azonban még nem lehet arra következtetni, hogy Törökország egy fejlődési sikertörténet. Az elért eredmények fenntarthatóságának kulcsa ugyanis az intézményrendszer működésén múlik, utóbbit azonban az alkotmány és a jogrendszer formális előírásai mellett a tradíciók és a kulturális normák informális kényszerei is alakítják. Ez a két hatás együttesen formálja a gazdaságot.

Az egyes szakpolitikák a politikai és a társadalmi életben keletkező alternatívákra adnak válaszokat, amelyeknek az intézményrendszer alakítja ki végleges formáját, és ezzel végül befolyásolja a gazdaság teljesítményét is. Például a tulajdonjogi szabályozás azzal befolyásolhatja a beruházási döntéseket, hogy védi a vállalkozásokat az állami kisajátítás kockázatával szemben. Emellett arra is szükség van, hogy e jogok érvényesülését független igazságszolgáltatási rendszer biztosítsa.

Törökországban azonban még mindig hiányoznak azok az intézmények, amelyek alapvető fontosságúak a hosszú távú fejlődéshez. Törökország országkockázati besorolása – amely az intézményrendszer minőségét értékeli – az egyik legrosszabb az OECD tagországai között. Törökország emellett az életminőséget mérő ranglistán az utolsó helyen szerepel az OECD-n belül. A 25-64 éves népességnek csupán 31 százaléka rendelkezik középfokú iskolai végzettséggel, a társadalmon belüli egyenlőtlenség pedig veszélyesen magas szinten áll. A Bizottság az Újságírók Védelméért nevű szervezet felmérése szerint Törökországban több újságíró van börtönben, mint bármely más országban, Kínát és Iránt is beleértve. A Freedom House jogvédő szervezet idei jelentése pedig arról számol be, hogy az isztambuli kormányzat egyre nagyobb mértékben veszélyezteti a polgári szabadságjogokat.

Az elmúlt években számos kutatás vizsgálta a kultúra, illetve az intézményrendszer közötti komplex viszonyrendszert, amelyben az előbbi informális kényszereket erőltet az utóbbira. Kérdés, hogy Törökország tud-e példát mutatni a muszlim többségű országok számára arról, hogy az inkább konzervatívnak nevezhető kulturális háttér nem akadályozza a fenntartható növekedéshez szükséges intézmények működését.
Törökország sikere a gazdasági növekedés tekintetében valóban lenyűgöző. Ebben mindenképpen szerepet játszottak az infrastrukturális beruházások, a prudens monetáris és fiskális politika, illetve a bankrendszer konszolidálása a 2000–2001-es gazdasági válság után.

De nem szabad összetévesztenünk a felzárkózó jellegű átmeneti növekedést a hosszú távú sikerrel, amelyhez fejlett intézményrendszerre, köztük a tulajdonjogok és az alapvető szabadságjogok védelmére is szükség van. Ez segítené az oktatásba és a technológiai szektorba történő befektetéseket, valamint azokat a strukturális reformokat, amelyekre a török gazdaságnak égető szüksége van.

Arra még várni kell, hogy kiderüljön, Törökország valóban hosszú távú fejlődési sikertörténet lesz-e. A Taksim téri, illetve a más török városokban zajló mostani események azonban arra figyelmeztetnek, hogy a török intézményrendszer még mindig gyenge lábakon áll. Az emberek még mindig az utcákon vannak, és e cikk írásakor is azt skandálták: „Szabadság nélkül nincs demokrácia”.

Copyright: Project Syndicate, 2013.
www.project-syndivcate.org