Újabb megszorítások, de mi célból?

Annak ellenére, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszűntetése biztos volt, a gazdasági minisztérium a múlt héten új csomagot jelentett be. A tranzakciós illeték megemelkedett: a készpénzfizetések illetéke 0,3 százalékról 0,6 százalékra nőtt, a 600 forintos tranzakciónkénti korlátot pedig eltörölték; a banki átutalások illetéke 0,2 százalékról 0,3 százalékra nőtt. A kamatjövedelmek után – a 16 százalékos szja mellé – 6 százalékos ehót is kell fizetni. A távközlési adó a vállalati ügyfélkörbe hívásonként és sms-enként 2 forintról 3 forintra emelkedik, a maximum pedig 2500 forintról 5000 forintra. A főként a Molt érintő bányajáradék 12 százalékról 16 százalékra nő. A bankoknak a kormány által átvállalt önkormányzati hitelállomány után 7 százalékos adót kell fizetniük.

A kormány, amely a változásokat augusztustól tervezi életbe léptetni, az intézkedésektől 110–120 milliárd forintos bevételnövekedést vár (ez a GDP 0,4 százaléka). Ennek nagy részét az önkormányzati adósságra kivetett adó (40–50 milliárd forintos) tétele jelenti, a többi intézkedés így öt hónapra 70 milliárd forintos – évesítve a GDP 0,5 százalékára rúgó – extra terhet jelent 2013-ban. A növekedésre a csomag kismértékű negatív hatást gyakorolt, és az inflációs hatása is korlátozott, az utóbbi attól függ, hogy a plusz terhek mekkora részét hárítják át a lakosságra. Az alapkérdés azonban a következő: miért döntött így a kormány, ha az Európai Bizottság részéről látszólag semmiféle nyomás nem volt?

Többféle magyarázat is elképzelhető. Először (ez a legnyilvánvalóbb): a kormány egyszerűen megpróbál némi fiskális mozgásteret teremteni az év második felére, a közeledő választások előtt. Egy bizonyos mértékű, választások előtti fiskális lazítás mindig is valószínű volt, ebből a szempontból tehát legalábbis pozitív, hogy a kormány erre a célra létrehoz némi készpénztartalékot.

Másodszor, lehetséges, hogy a kabinet minimalizálni akarja a túlzottdeficit-eljárásba való visszakerülés kockázatát. Bár szerintünk legalább egy évnek el kell telnie ahhoz, hogy Magyarország ellen újrainduljon az eljárás, előfordulhat, hogy a döntéshozók ebben a tekintetben különösen óvatosak. Varga Mihály miniszter szerint a tervezettnél alacsonyabb infláció miatt a bevételek egy része elmarad az előirányzattól. De még ha így van is, emlékeztetünk arra, hogy a büdzsé tartaléka meghaladja a GDP 1 százalékát.

Mindezt összevetve úgy véljük, hogy a kormány inkább választások előtti fiskális manővereknek teremt mozgásteret. Az utóbbiak lehetnek béremelések az állami szférában, még bőkezűbb családi támogatások és további rezsicsökkentés is.

Mégsem volt változás? – merül fel a kérdés az önkormányzati adósság után fizetendő adó kapcsán. A Bankszövetség nyilatkozata szerint a minisztérium tárgyalt ugyan a bankokkal, megállapodás azonban nem született. Eszerint a kormány megint egyoldalúan döntött. A bankok adóterhének növelése miatt ugyanakkor meghalhat a hitelezés újraindulásába vetett remény.

A legfrissebb (áprilisi) adatok szerint a mérlegalkalmazkodási nyomás nem enyhült: a bankok külső finanszírozása a márciusihoz képest 0,9 milliárd euróval, 22,5 milliárd euróra csökkent, és már 47 százalékkal kisebb, mint amekkora a 2008-as csúcs idején volt. A hitel/betét arány folyamatosan csökken, a ráta áprilisban elérte a 104 százalékot (a csúcs – 2009-ben – 143 százalék volt). A hitelezési dinamika továbbra is gyenge: a háztartások hitelállománya 5,4 százalékkal, a vállalati szektoré 7,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A Növekedési Hitel Program és az alacsonyabb alapkamat által nyújtott olcsóbb finanszírozás persze segíthet, a bankokra nehezedő nagyobb teher viszont ront a helyzeten.

Az önkormányzati adósságállományra kivetett adó vajon nem jelent technikai államcsődöt? A kérdést több piaci szereplő is felvetette, arra hivatkozva, hogy a mintegy 650 milliárd forintos állományra kivetett 7 százalékos adó (azaz körülbelül 45 milliárd forint) egy de facto „haircut”, ami bizonyos értelemben államcsődöt jelenthet. Orbán Gábor államtitkár ezt nagyon határozottan cáfolta, szerinte egy bevételi intézkedésről van szó, amely alapvetően különbözik az állami adósság átstrukturálásától. A Nemzetgazdasági Minisztérium érvelése szerint a bankok végeredményben jobban járnak, hiszen a – javarészt devizában denominált – kockázatos önkormányzati adósságot biztonságosabb államadósságra cserélték. Emiatt csökkenthetik céltartalékaikat, mérlegük kockázata pedig csökken: ha ebből indulunk ki, akkor a 7 százalékot helyesebb, ha nem „haircutnak”, hanem inkább díjnak tekintjük.
Hajlunk arra, hogy egyet értsünk ezzel a logikával.

Az azonban, hogy a kormány egyoldalúan döntött, és hogy egyelőre a hitelminősítők sem kommentálták a lépést, azt jelentheti, hogy a kérdés kissé ellentmondásos. Néhány bank ugyanakkor meglehetősen éles hangon reagált, amiből nyilvánvaló, hogy nem konszenzusos döntés születetett. Úgy tűnik, hogy új súrlódási felület alakult ki a kormány és a bankok között. Emellett újabb alkalomnak lehettünk tanúi, amikor a kormány úgy döntött: az adózás változtatásával lepi meg a pénzügyi szektort.