A stratégia megvan, a tetteken a sor

A stratégia szakmai szempontból jól kidolgozott, helytálló – de nyilván csak annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle. Meggyőződésem, hogy a kormány egyedül nem képes a stratégiát végrehajtani, csakis a vállalatok aktív bevonásával, részvételével.

Bár az államnak korlátozottak és áttételesek a lehetőségei, néhány területen mégis képes segítséget, ösztönzést nyújtani. A legfontosabb az edukációs szerep, amely egyszerre jelent tájékoztatást és szemléletformálást. Különböző rendezvényeken, kiadványokban kell „hirdetni az igét”, újra és újra elmagyarázni a vállalatoknak: a Ti stratégiátoknak is el kell készülnie, és tennetek is kell a megvalósulásáért.

Fel kell ismerni a cégetek, terméketek erősségeit. Tudatos termék- és piacfejlesztésre van szükség, ismerni kell a versenykörnyezetet, amelyben dolgoztok, és így tovább. Nemzetközi szakértők szerint Magyarországon a legnagyobb tudásdeficit marketingben és salesben van. Nálunk az eladás szitokszó, nem pedig képesség. Pedig hiába van jó termékem vagy szolgáltatásom, ha nem tudom eladni, olyan leszek, mint Balog II a Sose halunk meg című filmben, aki egyetlen egyszer volt csak válogatott, és akkor sem találta el a gólvonalon táncoló labdát.

Cégünk tapasztalatai szerint az edukációs célú események – akár térítésesek, akár ingyenesek – a kkv-k töredékét érik csak el. Ezeknek a rendezvényeknek az információ tartalma, hasznossága a legtöbbször alacsony, ezen a téren tehát mindenképpen fejlődni kell, a szereplőket sokkal hatékonyabban kell elérni. Ha az elérés, megszólítás nem változik pozitív irányba, a tájékoztatási célok nem fognak teljesülni.

Ahogy a tanulmány is megjegyzi, a vállalkozások gyakran azért nem férnek hozzá a forrásokhoz, mert nem is tudnak róluk. Ezért fontos és üdvözlendő, hogy tervben van az ezekről való tájékoztatás. Azonban attól, hogy megérti a mikrovállalkozás vezetője, hogy mire jó a faktoring és a kockázati tőke, még nem fogja tudni optimálisan kombinálni és felhasználni. Az első lépés az üzleti tervezés, ami biztosíthatja, hogy a forrásbevonás ne ad hoc történjen. Becslésünk szerint viszont csak a kkv-k néhány százaléka folytat csak tudatos üzleti tervezést, aminek eredménye gyakran a külső források értelmetlen (és veszélyes) felhasználása. Az üzleti kultúra átalakításában komoly szerepe van minden egyéb ágazati szereplőnek, a szakmai szervezetektől a tanácsadókon át a felsőoktatási intézményekig.

Magyarország relatíve kicsi, nyitott piac, ezért a kkv-szektor innovációs törekvéseit, majd külpiacra lépését a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően támogatni kell, forrásokkal, adókedvezményekkel, szakértői hálózattal. Ezen stratégiai célok megvalósítása ugyanis külső segítség nélkül nem megy, hiszen éppen az a probléma, hogy házon belül nem áll rendelkezésre a megfelelő szakmai tudás, erőforrás.

Ugyanakkor a támogatások eszköze – ahogy az elmúlt bő évtizedben láttuk – kétélű fegyver. Iparágak épülnek különböző támogatások lehívására, elköltésére, csak éppen a hasznosulásuk nem látszik. Jelenleg komoly problémát okoz, hogy a vállalatok hozzászoktak az „ingyenpénzhez”, emiatt csökkent kockázatvállalási kedvük, beruházásaikat, fejlesztéseiket kizárólag támogatásból tudják elképzelni. Ezáltal viszont elszakadnak a piaci valóságtól, és még jobban ki lesznek téve a külső körülmények negatív hatásainak. Ne legyünk naivak, visszaélések mindig is lesznek, és más országokban is megfigyelhetők! Azonban a helyzet mégis kezelhető: olyan rendszert – és ezáltal olyan vállalati kultúrát – kell létrehozni, amelyben a támogatás nem ingyenpénz, az önrész valóban önrész, amelyet a vállalat maga kockáztat. A támogatásért cserébe pedig vállalni kell bizonyos dolgokat: (export-)árbevételt, marketing-tevékenységet, termékfejlesztést, munkahelyteremtést. Meg kell tanulnunk, hogy a kockázatvállalás az üzleti tevékenység alapja. Már csak azért is, mert a jelenlegi gazdasági helyzetben szűkösek az erőforrások. Ha kevés az erőforrás, akkor azokat koncentrálni kell: ez nemcsak vállalaton belül igaz, ahol a legjobb, legpiacképesebb termékre kell összpontosítani, de a nemzetgazdaság egészére is. A stratégiával vitatkozva úgy vélem: egyáltalán nem ördögtől való versenyképes ágazatokat definiálni. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján körvonalazódik, hol lehetne kitörési pontokat találni, és mely szektorok képzési, infrastrukturális, kapcsolati, innovációs és finanszírozási hátterét kellene kiemelten támogatni a szűkös erőforrások jó hasznosulása érdekében (ilyenek például az ICT, a szolgáltatások, a life sciences, a gépgyártás, az autóipari beszállítás, az élelmiszeripar).

Jó jel tehát, hogy stratégia van. Sokat nem érdemes már róla beszélni: „a tett halála az okoskodás”. Felelősöket kell hozzá rendelni, indikátorokat, amelyek alapján később megítélhető lesz a hasznosulása, illetve kontrollpontokat a felülvizsgálathoz. És már ma el kell kezdeni a munkát, nem(csak) az állami szereplőknek, nekünk elsősorban!