Abenomics, likonomics, matolcsysm

Japán tavaly meghirdetett gazdasági kísérletét Sinzo Abe japán miniszterelnök után „abenomics” néven tartja számon a világ. Ennek három pillére: agresszív monetáris lazítás, amelynek része egy Fed-léptékű eszközvásárlási program, célja pedig az infláció felpörgetése és a jen gyengítése, egy hasonlóan agresszív fiskális élénkítés, valamint egy növekedési stratégia, amely – többek között – magába foglalja a foglakoztatás, az energia- és környezetgazdálkodás és az egészségügy reformját. A végső cél, hogy a japán gazdaság újra dübörögjön, és van is ok bizakodásra: az első negyedéves GDP-adatok messze felülmúlták a várakozásokat.

Sinzo Abe kínai kollégájáról, Li Ko-csiangról kapta – a Barclays elemzőitől – a likonomics nevet az új kínai irányvonal. Az egyik pillért itt is a strukturális reformok adják, amelyek célja a fogyasztás erősítése, többek között az urbanizáció támogatásával. A másik kettő a fiskális és monetáris élénkítés leállítása, valamint a hitelek leépítése. (Az utóbbit – angolul „deleveraging” – az MTI „tőkeáttétel” néven magyarosította a napokban.) A likonomics a remények szerint rövidtávú növekedési áldozat árán megteremti a fenntartható bővülés feltételeit. A rövidtávú áldozatok már jól látszanak.

Akár büszkék is lehetünk, a nevesítős trend ugyanis velünk indult, hiszen a „matolcsysm” kifejezést már akkor is emlegették, amikor Sinzo Abe és Li Ko-csiang még csak „felkészült”. Az NGM által a névadó távozása után is követett irányvonal egyik legfontosabb jellemzője, hogy pilléreit felettébb nehéz azonosítani. A célja viszont egyértelmű, és egyesíti a japán és a kínai célkitűzéseket: az idén növekedési fordulatot, jövőre pedig fogyasztási fordulatot szeretne látni a minisztérium. Vannak bizakodásra okot adó eredmények – sokan ilyennek tekintik az idei első negyedéves GDP-adatokat –, és jól látszanak a rövid (?) távú áldozatok is. A hosszú távú sikerre – nagy tőkeáttétellel legalábbis – egyelőre nem fogadnék.