Az euróválságnak távolról sincs vége

Annyira megérdemeltük ezt a nyarat! Egy végtelennek tűnő tél borzolta a kedélyeket, aztán jött a rekordárvíz, de mostanra minden olyan nyugodtnak tűnt. Még az euróövezetben is: a spanyolokról hetek óta senki nem beszél, az olaszoknál legfeljebb Silvio Berlusconi pereiről esik szó, Angela Merkel már csak választási kampányterepnek tekinti Brüsszelt, az EU-csúcs is jobbára unalomba fulladt.

Olyannyira, hogy a nyaralásra való készülődés közben alig tűnt fel, amikor Ciprust egy kötvényleírás miatt csődbe vitték a nagy hitelminősítők. Azt se nagyon akartuk észrevenni, hogy a trojka Athénban esedékes fogcsikorgatós látogatásán megint megfenyegette a kormányt: ha továbbra is képtelen előrébb jutni a beígért reformokkal, elmarad az ország életben tartásához elengedhetetlen hitelrészlet folyósítása.

Azt azonban, ami most Portugáliában történik, már nem lehet nem észrevenni: a pénzügyminiszternek egyszerűen elege lett a nevéhez fűződő megszorításokból, vagy inkább abból, hogy ezekkel sem képes egyről a kettőre jutni a tízmilliós ország. Szó sem volt hirtelen felindulásról: patikamérlegen kalkulálta távozása időpontját, és az volt a célja, hogy a lehető legkisebb piaci zavart okozza, ám így is sikerült újra felkavarnia az euróövezeti válságot.

Ami most aztán megint régi erejével tombol – rengetve egy olyan piacot, amely az egyiptomi válság miatt már amúgy is feszült. És felélesztve azokat az aggályokat, amelyek világossá teszik: az euróválságnak távolról sincs vége. Az elért eredmények legfeljebb az országok vagy a közösség helyi érzéstelenítésére elegendőek, a gondok megoldására egyáltalán nem.

Nem érdemes tehát hosszú nyaralást tervezni az európai politikusoknak. A mostani helyzet is azt mutatja: a recsegő-ropogó rendszer bármelyik eleméről pillanatok alatt leolvadhat a ragtapasz, amellyel megpróbálták egyben tartani.