Fiatalkori munkanélküliség: A növekedés a megoldás

Az európai vezetők joggal aggódnak a fiatalok aggasztóan magas munkanélküliségi rátája miatt, amely szinte az egész Európai Unióra jellemző. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint májusban a 25 éven aluliak körében a munkanélküliek aránya az unió egészében 23 százalék volt, az eurózónában pedig megközelítette a 24 százalékot. A fiatalkorú munkanélküliek aránya négy országban (Görögországban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban) meghaladja a 40 százalékot, Görögországban és Spanyolországban az 50 százalékot is. Az aggasztó helyzet miatt a problémát Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke kiemelt témaként tűzte a múlt heti uniós csúcs napirendjére. El is indul egy 6 milliárd eurós program, hogy „azok a fiatalok, akik nem tanulnak, nincsenek alkalmazásban és nem is vesznek részt szakmai képzésben, négy hónapon belül állást találjanak, vagy oktatásban, illetve szakmai képzésben részesüljenek”.

A helyzet azonban sajnos az, hogy a fiatal embereket célzó intézkedések önmagukban nem tudják megoldani a problémát. Ennek oka, hogy a fiatalok körében a munkanélküliség erősebben korrelál a teljes népesség munkanélküliségi rátájával és a növekedéssel, mint azokkal a speciális, a fiatalkori munkanélküliség szempontjából fontos tényezőkkel, mint amilyen a szakmai képzés vagy az iskolai végzettség. A fiatalok körében a munkanélküliek aránya nem csupán az Európai Unióban, de az Egyesült Államokban és Japánban is nagyjából kétszerese a teljes népesség rátájának, és ez a mutató meglehetős állandóságot mutat, a különböző gazdasági ciklusok alatt.

Az Európai Unióban a fiatalok körében mért és a teljes népességre vonatkoztatott munkanélküliségi ráta aránya jelentős eltéréseket mutat az egyes országok között. 2013 májusában például ez az arány Németországban volt a legkisebb (1,4) és Olaszországban a legnagyobb (3,2). Ennél is figyelemre méltóbb azonban, hogy a mutató kivételesen stabil maradt a gazdasági ciklusban; az Európai Unió legtöbb országában 2007-ben, a válság kirobbanása előtt is ugyanakkora volt, mint 2013 tavaszán.

Eszerint tehát az, hogy a fiatalok körében 2007 óta meredeken emelkedett a munkanélküliek aránya, párhuzamosan zajlott a teljes népességre számolt állástalanság növekedésével, és nem speciálisan a fiatalokra jellemző tényezők miatt következett be, hanem a gyenge gazdasági növekedés miatt. Még a fiatalkori munkanélküliség Görögországban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban tapasztalható szélsőségesen magas szintje sem jelenti azt, hogy a két ráta aránya megváltozott volna (Görögországban némileg még csökkent is). Valójában a fiatalok körében növekvő munkanélküliség együtt mozgott a teljes népességre vonatkozó rátával, amely átlagosan 8 százalékról 21 százalékra emelkedett. Mondanunk sem kell, hogy ha Görögország, Olaszország, Portugália és Spanyolország sikeres munkaerőpiaci reformot hajtott volna végre a német szakképzési rendszer mintájára (ami igen nagy teljesítmény lett volna, tekintve, hogy a német modell gyökerei 1888-ig nyúlnak vissza), akkor a fiatalok körében sem emelkedett volna ilyen mértékben a munkanélküliség.

Miután országában a legmagasabb a fiatalok és a teljes népesség munkanélküliségi rátájának aránya, a nemrég kinevezett olasz miniszterelnök, Enrico Letta helyesen szorgalmazza egy nemzeti akcióterv létrehozását, és helyesen jár el, amikor ehhez uniós támogatást kér. De a többi uniós tagállamban, különösen azokban, amelyekben a fiatalok körében a munkanélküliek aránya meghaladja a 40 százalékot (de még Olaszországban is), a fiatalkori (és a felnőttkori) munkanélküliség csökkentésének kulcsa a növekedés.

Hat évvel eltelt már a válság kitörése óta, és az Európai Uniónak még mindig nincs növekedési stratégiája. Egy ilyen stratégiának, amilyen gyorsan csak lehet, csökkentenie kellene a kibocsátási rést és a munkanélküliséget, folyamatosan erősítve közben a potenciális növekedést. E kettős cél elérése érdekében Európának makrogazdasági és strukturális intézkedésekre egyaránt szüksége van. Az intézkedések között a következőknek kellene szerepelniük: a bankunió mielőbbi megvalósítása és a banki mérlegek megtisztítása a hitelezés beindítása érdekében; egy európai befektetési alap létrehozása (amit Philippe Maystadt, a European Policy Centre elnöke is javasolt), amely a válság által leginkább sújtott országokban segíteni a külföldi tőke beáramlását; munkaerőpiaci és társadalompolitikai reformok, amelyek a növekedést nagyobb rugalmassággal és szociális biztonsággal erősítenék; végül azoknak a korlátoknak a lebontása, amelyek még mindig megakadályozzák a közös piacra, az európai növekedés legerősebb hajtóerejére való belépést. Az eurózónában emellett kevesebb fiskális megszorító intézkedésre és lazább monetáris politikára lenne szükség. A bankunióval kellene kezdeni, a makrogazdasági intézkedésekkel folytatni, azután következhetne a többi. Ha Európa nem akar elveszíteni egy évtizedet és munkanélküli fiatalok egy egész generációját, akkor mihamarabb cselekednie kell, és egy fiatalokat célzó garanciaprogramnál sokkal hatékonyabb intézkedésekre van szüksége.