Hitelminősítők: A kis hal és a nagyok

Hongkongban valami mindig történik. Június 25-én például új nemzetközi hitelminősítő intézetet alapítottak. A kicsi a három nagy vetélytársa kíván lenni. A kis hal ezelőtt sem falta fel a nagy halat, nem lesz ez másként most sem. Mindenesetre dolgozni kezdett egy amerikai-kínai-orosz cég, a Universal Credit Rating Group (UCRG). Az induláshoz szükséges – nem túl izmosnak tűnő – 9 millió dollárt egyenlő arányban adta össze a kínai Dagong Global Credit Rating, az orosz RusRating és az amerikai Egan-Jones Ratings. Leginkább az amerikai társaságról hallottunk eddig, a másik kettő a saját hazáján kívül jelentéktelen hatású cég. A tervek szerint 2025-re akarják teljes gőzzel beindítani az üzletet, ami távoli dátumnak tetszik, de ennyi időt mindenképp rá kell fordítani a hálózat kiépítésére, és arra, hogy a piac megismerje és elfogadja az új társaságot. Az UCRG azzal kampányol, hogy nem New York érdekeit akarja szolgálni és valóban független lesz.

A Big Three a vállát sem rándította a kihívó felbukkanására. A Moody’s, a Standard & Poor’s és a Fitch Ratings uralja a piac majdnem 95 százalékát, és úgy tűnik, hogy mozdíthatatlanok. Az is lepergett róluk, amikor részben őket akarták felelőssé tenni a 2008-as globális gazdasági és pénzügyi válság kitöréséért. Sokat emlegetett példa, hogy a nagy háromnál a csúnyán bedőlt Lehman Brothers sziklaszilárdan állt, a minősítőknek fogalmuk sem volt a baj nagyságáról. Később akkor is vészharangot kongatott a világ, amikor 2011-ben az S&P leminősítette az USÁ-t, azt mondták, ez képtelenség, nem meri megtenni. Megtette. Megmaradt. Tovább erősödött.

Ha ilyen sokaknak nem tetszik a három nagy szereplése, miért nem szül például Európa komoly versenytársat? Túl sokba kerülne? Tervek ugyan vannak, de azok az érdemi vita küszöbéig is alig jutnak el. Markus Krall, a Roland Berger tanácsadó cég partnere még 2010-ben javasolt új koncepciót. Azt, hogy a befektetők fizessenek a hitelminősítésért, ne a kibocsátó, amelynek hitelképességét értékelik. És azt, hogy a munkát egy alapítványi formában, átláthatóan, olcsón működő intézmény végezze. Ennek felállítását 300-500 millió euró közé tették a szakértők, de a válság éveiben közpénzből ennyit nem akartak áldozni rá, plusz egy sor jogi aggály is felmerült. A jogi problémákat meg lehet oldani – miért nem teszik? A kiadásokat is lehet csökkenteni. Krall második tervében már csak 50 millió euróról írt, 1500 elemző helyett pedig 200-ról – de ez sem tetszett.

Lehet szeretni vagy nem szeretni a hitelminősítőket, de nélkülük a gazdaság ma nem működik. Lehet próbálkozni a befolyásolásukkal, de nincs értelme. Ha a hitelminősítők elvtelenül, részrehajlóan, spekulatíve működnének, a piac gyorsan döntene a sorsukról. Ezzel a gondolattal kell megbarátkoznia a magyar kormánynak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter például májusban, a túlzottdeficit-eljárás – akkor már valószínű – megszűnése kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a piacok mellettünk állnak, a hitelminősítők viszont nem. Vajon miért gondolta a kormány, hogy ennek a (valóban fontos) eseménynek a hatására az ország azonnal kikerül a bóvli kategóriából? Úgy tűnik, az Európai Unió különböző megfontolásokból kissé engedékenyebb, mint a hitelminősítők. Utóbbiak nagyon következetesen elemzik a változásokat, hosszabb távra prognosztizálnak, nem fáradnak bele a napi hadakozásba – mert nem hadakoznak. Náluk nagyobb súllyal esik latba az Orbán-kormány ad-hoc gazdaságpolitizálása és az ezzel járó politikai-társadalmi hatások kiszámíthatatlansága. Nagy baj lenne, ha ebből itthon azt a következtetést vonnák le, hogy immár a hitelminősítők ellen is szabadságharcot kell vívni. Igaz, az sem lenne megoldás, ha arra várna a kormány, hogy majd jön Hongkong, jön az UCRG, és minden másképp lesz. Mert nem ezen múlik.