Nabucco-epilógus - Szertefoszlott a diverzifikációs álom

A konzorcium, mely a Shah Deniz II. Kaszpi-tengeri gázmező kitermelésére jött létre, közleményében a magasabb olaszországi és görögországi gázárakkal indokolta döntését, hogy miért választották a Balkánon, majd Olaszországon át gázt szállító TAP vezetéket a Közép-Európát átszelő Nabucco helyett. Ám a háttérben olyan politikai csata körvonalazódik, amely túlmutat a két vezeték gázszállító kapacitásán, és azt jelzi, hogy mindez sokkal inkább csak része a jövőbeli európai gázszállításokért folytatott háborúnak.

A Törökországon át futó Transz-anatóliai gázvezeték (TANAP) kapcsán, amely a jövőben kitermelendő azeri gázt szállítaná a TAP felé, és szerves része a déli gázfolyosónak, feltehető a kérdés: mivégre építenek egy 30–50 milliárd köbméter éves kapacitású gerincvezetéket Törökországon át az európai becsatlakozási pontig, ha azt csupán a TAP továbbíthatná Európa felé a maga 10–20 milliárdköbméter áteresztőképességével? Úgy tűnik, szükség lesz egy további vezetékre is az európai piacok felé, hacsak nem kívánja a török-azeri társaság 20–30 százalékos kapacitáson üzemeltetni a vezetéket a jövőben. Tehát a Nabuccónak (vagy egy másik, hasonló gázvezetéknek) továbbra is van jövője, ha csak a piaci és technikai megfontolásokat tartjuk szem előtt.

Ám a kelet felől Európába tartó importvezetékek közös jellemzője, hogy több mögöttük a politikai megfontolás, mint a piaci józan ész – előbbi a jelen döntés esetében is túlsúlyba került. Moszkva ugyanis csatát nyert Brüsszellel szemben, és a Nabucco nélkül a Déli Áramlat gázvezeték sokkal előnyösebb pozícióból startolhat el, ráadásul versenytárs, így pedig időbeli presszió nélkül. Emellett az EU könnyebben indokolhatja a mentességek megadását a Déli Áramlatnak (például az ún. harmadik feles hozzáférést illetően), amire a Gazpromnál olyannyira várnak. Oroszország pedig ügyes taktikázással érte el, hogy a Brüsszelben ülő bürokraták még üdvözöljék is a TAP melletti döntést, láthatóan nem realizálva a veszteséget, amit ezzel elszenved például az európai gázpiaci liberalizációs folyamat.

A döntés mögött részben a Shah Deniz II. konzorciumban tag BP áll. Ugyanis a Rosznyefttel kötött 55 milliárd dolláros gigaüzlet során, ahol az orosz olajóriás megvásárolta a TNK-BP-t, vélhetően nem szeretett volna regulációs akadályokba ütközni, ezért érdemes volt gesztust gyakorolni az orosz félnek. Emellett a BP már évek óta futtatja a South East Europe Pipeline (SEEP) vezetéktervét, amely a Nabucco legnagyobb „házon belüli” vetélytársa volt, és a mostani döntés után vélhetően újfent előtérbe kerül. Ráadásul a Gazprom az utolsó utáni pillanatban táncolt vissza a görög földgázrendszer-üzemeltetőbe (DEPA) való bevásárlástól, megnyitva ezzel az utat a Socar ajánlata előtt, amely Azerbajdzsán állami olaj- és gázmonopóliuma, és szintén a konzorcium tagja. Így a kör bezárult, a Nabucco körül elfogyott a levegő.

Kérdéses ugyanis, hogy a TAP képes lesz-e ellátni a Nabucco feladatát? Az olasz transzmissziós hálózat nem rendelkezik a szükséges továbbító kapacitással, emellett többen megkérdőjelezik a tranzitországok megbízhatóságát is. Ráadásul a hivatalos indoklás azt feltételezi, hogy a konzorcium az összes gázt a görög és az olasz piacon értékesíti majd, és egy molekula sem lesz továbbítva Nyugat- és Közép-Európa felé.

Egy bizonyos, Közép-Európa és ezzel Magyarország gázdiverzifikációjához jottányit sem fog hozzájárulni a TAP, így marad a belső termelés felfuttatása és az észak-déli gázfolyosó minél előbbi megépítése az egyoldalú importkitettség csökkentésére.