Stiglitz: a keselyűk tudják, hogy lehet előnyhöz jutni a bajba jutott országok nehézségeiből

A sort Ghána kezdte el még 2007-ben, amikor 750 millió dollár értékben bocsátott ki eurókötvényt 8,5 százalékos kamattal. Ezzel Ghána Dél-Afrikát nem számítva az első olyan fekete-afrikai ország volt harminc év után, amely kötvényt bocsátott ki. A ghánai aukció négyszeres túljegyzést hozott, aminek hatására további kilenc ország (Gabon, Kongói Demokratikus Köztársaság, Elefántcsontpart, Szenegál, Angola, Nigéria, Namíbia, Zambia és Tanzánia) is kedvet kapott a kötvénykibocsátásra. 2013 februárjára ez a tíz afrikai ország együttesen 8,1 milliárd dollárra tett szert első állampapír-aukcióikból, amelyek átlagos lejárati ideje 11,2 év, átlagos nominális kamatuk pedig 6,2 százalék volt. Ezzel szemben ezen országok akkor meglévő külföldi adósságát 1,6 százalékos átlagkamat, illetve 28,7 éves átlagos lejárati idő jellemezte.

Nem titok, hogy az államkötvények jóval nagyobb kamatteherrel járnak, mint a kedvezményes hitelek. Akkor miért van az, hogy egyre több fejlődő ország választja az államkötvény-kibocsátást? És miért lettek hirtelen népszerűek ezen országok papírjai a hitelezők számára?

A világ vezető központi bankjainak mennyiségi lazításai rekordalacsony szintre vitték le a kamatokat, emiatt a befektetők új célpontokat kerestek hozaméhségük csillapítására. A kedvezményes hitelek által történő finanszírozást pedig kevésbé teszik vonzóvá a hitelezők által szabott feltételek, illetve a hitelprogramok szoros ellenőrzése. Melyik politikus nem részesítené előnyben azt a hitelforrást, amelynél szabadon eldöntheti, hogy mire költi el a hitelbe kapott pénzt?

Az államkötvény-kibocsátások mostani áradata annyiban üdvözlendő, hogy ez a fajta új hitelezés Afrika erősödő gazdasági fundamentumain alapul. Azonban a magánpiaci hitelezéssel kapcsolatban óvatosnak kell lenni, különben a rövidlátó pénzpiacok a szintén rövidlátó kormányokkal karöltve a következő globális adósságválság alapjait teremtik meg.

A kockázat megkérdőjelezhetetlenül nő, ha magáncégek is hozzáférhetnek a nemzetközi tőkepiacokhoz, ami hatalmas mennyiségű hitelfelvételt eredményezhet. Nigériai kereskedelmi bankok már kibocsátottak nemzetközi kötvényeket, Zambiában pedig egy energetikai cég, egy vasúttársaság és egy útépítő vállalkozás tervezi, hogy 4,5 milliárd dollár értékben nemzetközi értékpapírokat dob piacra.

Az irracionális forrásbőségnek vagy a leendő mentőcsomagokkal kapcsolatos piaci várakozásoknak egyre több jele van. Hogyan lehetne mással magyarázni azt, hogy Zambia alacsonyabb hozammal tudott kötvényeket kibocsátani, mint Spanyolország, miközben Spanyolország adósbesorolása négy fokozattal magasabb, mint Zambiáé? Namíbián kívül az összes állampapírt kibocsátó fekete-afrikai ország spekulatív adósbesorolással rendelkezik, ami jelentős államcsőd-kockázatot jelez, és a piacra dobott kötvényeket bóvlikategóriájúnak minősíti.
Az államcsőd jelei pedig már többször jelentkeztek. Jamaica 2010. januári államcsődjét követően – 2011 januárjában – Elefántcsontpart volt az első ország, amely nem tudott fizetni állampapírjai után. Tavaly júniusban pedig egy jogvita miatt Gabon elhalasztotta egymilliárd dollár értékű kötvényei után a kamatfizetést, és az államcsőd szélére került. Ha az olaj- és a rézá összeomlik, akkor Angola, Gabon, Kongó és Zambia számára egyaránt nehézségekkel jelent majd a lejáró államkötvények finanszírozása.
Annak érdekében, hogy a kötvénykibocsátás ne okozzon pénzügyi katasztrófát, a fekete-afrikai országoknak jól átgondolt, előretekintő adósságmenedzsment-struktúrát kellene alkalmazniuk, amely megakadályozná, hogy újabb hiteleket kelljen felvenniük adósságszolgálataik fedezésére. Ezek az országok talán okulhatnak Detroit esetéből. Az amerikai város 2005-ben 1,4 milliárd dollár értékű kötvényt bocsátott ki, hogy kivédjen egy fenyegető pénzügyi krízist, azonban azóta is folyamatosan kölcsönt kell felvennie, főként a lejáró adósságok fedezésére. Az a négy Wall Street-i bank, amely lehetővé tette Detroitnak, hogy 2005 óta összesen 3,7 milliárd dollár értékű kötvényt bocsásson ki, 474 millió dollárt kasszírozott különböző jegyzési díjakból, biztosítási prémiumokból és csereügyletekből.

A fekete-afrikai országoknak óvatosnak kellene lenniük az efféle hitelekkel. A kötvénykibocsátást fontolgató országoknak tisztában kell lenniük az elmúlt három évtized adósságválságaival. A jövőben még rosszabb lehet a helyzet, mert az úgynevezett keselyű alapok megtanulták, miként lehet előnyt kovácsolni a bajba jutott országok nehézségeiből. Csak remélni lehet, hogy a fekete-afrikai gazdaságoknak nem kell megismételniük azt a leckét, amit más fejlődő országok az elmúlt három évtizedben már megtanultak.