Tartós leszakadás fenyegeti Magyarországot

Az egy főre jutó GDP Magyarországon az EU-átlag 66 százaléka volt 2012-ben. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt nem kerültünk közelebb az EU-hoz, miközben a régiós országok többségében újraindult a konvergencia. Tavaly Lengyelország is beérte hazánkat a vásárlóerő-paritáson mért GDP tekintetében, és a folyamatok tükrében úgy tűnik, hogy hamarosan el is hagy bennünket. Szlovákia már 2007-ben leelőzte Magyarországot, és azóta csaknem 10 százalékpontos előnyre tett szert. Csehország komoly növekedési problémákkal küzd, de az EU-átlaghoz mért 79 százalékos mutatója így is a legjobb a régióban. A mutató 2011-ben még 80 százalék volt, az eddigi legmagasabb értéket, 83 százalékot pedig 2009-ben érte el.

Az Eurostat 2001 óta vezetett adatait vizsgálva úgy tűnik, hogy a román gazdaság egyre közelebb kerülhet a magyarhoz a következő években. A válság Romániát is különösen mélyen érintette – 2008 és 2011 között 47 százalékon stagnált az egy főre eső GDP –, ám 2012-ben két százalékpontos javulást mért az Eurostat. Noha szomszédunk potenciális kibocsátását is megtépázhatta a válság, úgy tűnik, hogy kissé kedvezőbb növekedési kilátásokkal rendelkezik, mint Magyarország. Románia az IMF programjával próbálja helyreállítani a befektetői bizalmat, miközben Magyarország a saját útját járja, és sokszor teszteli a piaci szereplők tűréshatárát.

Ha azt feltételezzük, hogy a magyar gazdaság növekedési kilátásai hosszú távon visszafogottak maradnak, akkor hazánk még évtizedek múlva sem fogja megközelíteni az EU-átlagot az egy főre jutó GDP tekintetében. Márpedig – sajnos – könnyű érveket találni amellett, hogy a gazdasági növekedés a következő években nem vesz rendkívüli lendületet Magyarországon. Igaz ugyan, hogy hazánk bővülését illetően az Európai Unió és az euróövezet kilábalása kulcsfontosságú, a belső motorok kifulladása azonban egyre szembetűnőbb. A beruházások évek óta tartó csökkenő trendje egyelőre nem állt meg, miközben a munkanélküliség nagyrészt csak a közmunkaprogramok miatt csökken. Hiába dolgoznak egyre többen a közfoglalkoztatás keretein belül, mindez nem járul hozzá a kibocsátás érdemi növekedéséhez.

Az évek óta a recesszió szélén táncoló országot tekintve könnyen arra a pesszimista következetésre juthatunk, hogy a felzárkózás reménye is szertefoszlott. Ha azt feltételezzük, hogy nem következik be alapvető változás gazdaságpolitikai téren, akkor sajnos egyáltalán nem is áll távol a valóságtól ez a gondolat.

Ugyan megoszlanak az elemzői vélemények abban a tekintetben, hogy vajon Magyarország mekkora növekedési képességgel rendelkezik, de azt senki nem gondolja jelenleg, hogy a 2–3 százalékos ütem elérhető lesz a következő években. Bár egy felzárkózó gazdaságtól nem elvárhatatlan az ilyen ütemű növekedés, a szakértők mégis 0,5–1,5 százalék közé teszik a potenciális növekedést. Mindez tükröződik abban is, hogy Magyarország versenyképessége nagymértékben erodálódott az elmúlt években, ami különösképp negatív hatást gyakorol a reálkonvergenciára. A 2000-es években Magyarország eladósodása jelentős mértékben emelkedett, ám ez nem járt együtt a gazdaság robosztus növekedésével. A viszonylag magas adósságráta – és kamatkiadás – szintén korlátozhatja a felzárkózást, amit csak tovább rontanak a kiszámíthatatlan intézkedések. Pedig a befektetők bizalmának visszaszerzése nélkül a gazdasági növekedése csak álom marad.

Egyeseknek apró vigasz lehet, hogy az ezredforduló utáni ortodox és unortodox magyar gazdaságpolitika akár még tankönyvi anyag is lehet. Amellett viszont nagyon nehéz lesz érveket találni, hogy a „sikertörténetek” fejezetbe kerüljön.