Hibátlan-e a devizahitel?

A megoldásban valamennyi szereplő érdekelt: az adós terhei könnyíthetők lennének, a bank jobban tudná kezelni a kétes követeléseket, az állam pedig hozzájárulna a társadalmi kohézió erősítéséhez. A tehermegosztás során figyelembe kell venni az érintettek felelősségét is: az adós sokszor összekeverte azt, amire valóban szüksége van, azzal, ami olcsó, a bank versenyképességének növelésére feltétlenül törekedve rosszul mérhette fel az adós fizetőképességét, az állami bankfelügyelet pedig elmulasztotta a központi beavatkozást, figyelemmel a szokatlan pénzügyi szolgáltatással járó különös kockázatokra.

A közvéleményben nem egyszer olyan kifogások fogalmazódnak meg a szerződések jogi tartalmát illetően, amelyek megalapozatlanok és ezért a valós megoldás akadályát képezik. Ilyen az a feltételezés, hogy valójában forintkölcsönökről van szó, vagy az, hogy az adóst terhelő fizetési kötelezettség nincs egyértelműen meghatározva. A deviza alapú kölcsön összegét, vagyis a hitelező által rendelkezésre bocsátott és az adós által – kamattal és költségekkel megnövelten – visszafizetendő összeget a felek devizában kötik ki, vagyis róják ki. A kötelezettség létesítése tehát devizában történik. Ettől eltérő kérdés az, hogy miként kell az adósnak törlesztenie. Még ha a devizában meghatározott kölcsönt forintban folyósítják is, illetve a törlesztés forintban történik, a visszafizetés módjától függetlenül a kötelem meghatározása akkor is devizában történik. Fontos tehát megkülönböztetni egymástól a névleges kötelmi viszonyt és a valutaviszonyt.

A deviza alapú kölcsön nem „mérgezett termék”, mégis lehet hibás. A hiba azonban nem a jogi kivitelezésben, hanem az ügylet közgazdasági tartalmában van. Mielőtt ítélkeznénk, ne feledjük: a hitelező előre teljesít, az adós kötelezettsége pedig csak a jövőben válik esedékessé. Ha a visszafizetési kötelezettség nem feltétlen, akkor a jogász szerint nem kölcsönről, hanem ajándékról van szó (amint erre mások mellett Gárdos István rámutatott).

Az sem fogadható el, hogy a kötelem ne lenne egyértelműen meghatározva. Az adóst terhelő kötelezettség bizonytalansága abból adódik, hogy a fizetés (teljesítés) során hozzá kell mérni a devizát a forinthoz. Az adósnak ugyanis a devizában meghatározott kötelezettségért kell helytállnia, ami olyan, mintha forintért devizát kellene vásárolnia, hogy teljesíthessen. Ha a forint romlik – ami drámai mértékben be is következett 2008-tól, de különösen 2010-től –, az adós kötelezettsége megnehezül.

A kötelem jogi meghatározottságán túl kérdés az is, hogyan lehetséges jogszerűen megosztani a változó körülményekből adódó kockázat terhét a szerződő felek között. A kedvezőtlen árfolyamváltozás ugyan az adós terheinek növekedésével jár, de a hitelező ezzel nem nyer semmit, hiszen a teljesítésbe foglalt vagyoni érték nem nőtt meg az adós terheinek növekedésével együtt. A bankok a kedvezőtlen árfolyamváltozásoknak nem okozói és nem is haszonélvezői, hanem maguk is elszenvedői. A körülmények változása folytán a bank tájékoztatási kötelezettsége a kockázatfeltárásra terjed ki.

Sokakban megfogalmazódik az a kifogás, hogy a bankok a hitellel kapcsolatos kockázatokat az ügyfelekre hárították át, nem egy esetben ráadásul egyoldalú szerződésmódosítással. Rendkívüli kockázat áthárítása azonban nem jogszerűtlen, és az ügyfél számára nem is hátrányos. Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségének kikötésével pedig a kölcsön olcsóbbá tehető, mert a bankok képesek adagolni a kockázatból származó terheket, annak függvényében, hogy miként alakulnak a körülmények.

Felmerülhetnek részletkérdések is. Ilyen például az, hogy költség-e az árfolyamrés. A Kúria ítélete szerint az árfolyamrés az adósnak fizetési kötelezettség, ezért költség, amiről a szerződésben külön rendelkezni kell, amit nem lehet visszamenőlegesen és egyoldalúan, mértéktelenül emelni. A semmis szerződéses kikötést azonban a bíróság a módosítások ellenére is érvényben tarthatja.

A feltornyosuló bajok ellenére sem ragadtathatjuk el magunkat. Próbáljuk értelmezni a következő (Róna Pétertől származó) kijelentést: „A bank a féléves kamatperióduson belül is jogosult a kamat mértékét egyoldalúan módosítani, a bankközi hitelkamatok, a fogyasztói árindex, a jegybanki alapkamat, az állampapírok hozama, az irányadó jogszabályok esetleges változása, illetve a számlavezetéssel kapcsolatos költségei változásának, a banki forrásköltségek jelentős ingadozásának függvényében.” A számlavezetéssel összefüggő és a banki forrásköltségekre való hivatkozás önmagában tényleg nem tűnik eléggé specifikusnak, így ronthatja a jogbiztonságot és a szerződéses fegyelmet. Ám nem kizárt, hogy egy bank jogosan élhet az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségével, és a rendkívüli üzleti kockázat körébe tartozhatnak a fent hivatkozott körülményekben (fogyasztói árindexben, jegybanki alapkamatban, állampapírhozamokban, jogi szabályozásban) bekövetkező, előre nem látható változások.