Nyugtalanság a feltörekvő országok devizapiacain

Az elmúlt hetek a különböző feltörekvő piaci devizák leértékelődéséről és rendkívüli időzítésű és mértékű jegybanki kamatemelésekről szóltak. Az argentin jegybank januárban 12 százalékkal leértékelte a pesót, miközben 900 bázisponttal emelte a jegybanki alapkamatot. A következő héten 24 óra alatt három jegybank: az indiai, a dél-afrikai és a török döntött rendkívüli kamatemelésről, ez utóbbi 225 bázispont mértékben, annak érdekében, hogy gátat szabjon a líra további leértékelődésének. A rubel és a hrivnya folyamatos értékvesztése után február 11-én a kazah jegybank lepte meg a befektetőket a deviza 19 százalékos leértékelésével, míg március 3-án az orosz jegybank reagált rendkívüli kamatemeléssel az Oroszország és Ukrajna között kiéleződő konfliktus pénzügyi hatásaira. Úgy tűnik tehát, hogy a feltörekvő devizapiacokat érő hullámok egyre szélesebb körben éreztetik hatásukat.

A folyamat megértéséhez vissza kell mennünk 2013. május 22-ig, amikor Ben Bernanke, a Fed akkori elnöke Kongresszus előtti meghallgatásán először beszélt az amerikai jegybank mennyiségi lazításának fokozatos leépítéséről.

Bár a Fed nulla százalék közeli irányadó kamata azóta is érvényben van és a mennyiségi lazítás óvatos mérséklése is végül csak tavaly decemberben kezdődött el, önmagában ez utóbbi lehetőségének a felvetése elég volt ahhoz, hogy a 10 éves amerikai államkötvény hozama 1,5 százalékról 3 százalék közelébe emelkedjen. Mindez a kötvénybefeketők pénzének újraosztásához vezetett, az ezzel járó hozamemelkedéssel és leértékelődési nyomással a feltörekvő piacokon. A május végével kezdődő három hónap alatt olyan jelentős feltörekvő piaci devizák, mit a dél-afrikai rand vagy a török líra 9-10, míg a brazil reál vagy az indiai rúpia 20 százalékot is meghaladó mértékben értékelődtek le a dollárral szemben.

Ezt követte 2013 szeptembertől egy néhány hónapos nyugodtabb periódus, amit az idei év elején váltott fel egy újabb turbulens időszak. Az elmúlt hetek eseményeit összehasonlítva 2013 nyarával azonban több különbséget is láthatunk.

Először is, míg tavaly a leértékelődéseket kiváltó esemény egyértelműen a fejlett piacokról jött, és időzítése is a Fed monetáris politikájának változásához, pontosabban annak kommunikálásához volt köthető, most ez nem így volt. A mennyiségi lazítás első, 2013 decemberi lépése nemcsak, hogy nem borzolta fel a befektetők kedélyét, de az ezt követő hetekben még valamelyest csökkentek is az amerikai állampapírhozamok. Ezzel szemben olyan feltörekvő piaci események, mint a török korrupciós botrány kirobbanása, az ukrán politikai válság epizódjai vagy a kínai feldolgozóipari várakozási index visszaesése fontos szerepet játszottak az események időzítésében.

Másodszor, korábban a legnagyobb tőkekiáramlást és ezáltal devizaleértékelődést azok az országok szenvedték el, amelyek leginkább a haszonélvezői voltak a fejlett jegybankok mennyiségi lazításának (Brazília, India, Törökország). Esetükben a sérülékenység főforrása épp az volt, hogy a jelentős tőkebeáramlás túlfűtötte a gazdaságot, ami a folyó fizetési mérleg növekvő hiányához vezetett. A megindult tőkekiáramlással pedig kiesett egy fontos finanszírozó tétel, nyomás alá helyezve a hazai deviza árfolyamát. Ezzel szemben feltűnő, hogy az idei év eddig eltelt időszakában számos olyan ország devizája is nyomás alá került, amelyeket a portfolió befektetők magas kockázatuk miatt már korábban is nagyrészt elkerültek, vagy amelyeknél sem a gazdaság általános túlfűtöttségéről, sem a folyó fizetési mérleg hiányáról nem beszélhetünk.

Az argentin vagy az ukrán valuta leértékelődése önmagában aligha írható a globális folyamatok számlájára. Mindkét esetben a gyenge fundamentumok és a politikai kockázatok már olyan szintre emelték a hitelek nemfizetési kockázatát, hogy az árfolyam jelentős leértékelődését nem tudták elkerülni még a bevezetett tőkekorlátozások mellett sem.

Ettől lényegesen eltérő Oroszország vagy Kazahsztán helyzete. Mindkét ország fontos nyersanyag-, illetve energiaexportőr, jelentős folyó fizetési mérleg többlettel, ami azonban az utóbbi időben el kezdett apadni, miután megállt a legfőbb nyersanyagok trendszerű árnövekedése a világpiacon. Előre tekintve a feltörekvő országok és különösen a kínai gazdasági dinamika lassulása pedig növeli egy trendforduló esélyét. Mindez pedig különösen kiszolgáltatottá teszi azon erőforrásokban gazdag országokat, akik a versenyképességük növelése helyett külgazdasági és államháztartási egyensúlyukat a folyamatosan emelkedő nemzetközi nyersanyag- és energiaárak feltételezésére alapozták.

A rubel úgy veszített még január-február során több mint 10 százalékot az értékéből, hogy az orosz jegybank csak januárban 8 milliárd dollárt interveniált az árfolyam védelmében. Mindehhez adódott az elmúlt napok politikai eseményei hatására felerősödött tőkekiáramlás, ami a 150 bázispontos rendkívüli kamatemelés és a még intenzívebb devizapiaci beavatkozás mellett is történelmi mélypontra lökte a rubel árfolyamát. A kazah jegybank legutóbbi, közel 20 százalékos valutaleértékelése pedig azt mutatja, hogy egy ilyen ország számára a versenytársak devizájának leértékelődése a piacvesztés kockázatával jár, amelyet előbb-utóbb a jegybank kompetitív leértékeléssel próbál kompenzálni. Mindezzel persze további nyomást helyez a térség többi, hasonló szerkezetű gazdaságára (Azerbajdzsán vagy Mongólia).

Mindez arra utal, hogy határozottan megnőtt az utóbbi időszakban egy feltörekvő piaci „valutaháború” esélye, aminek tovagyűrűző hatása olyan országokat is „megfertőzhet”, akik elsődlegesen egyik veszélyeztetett csoportba sem tartoztak, de a jelentős árfolyammozgások már komoly versenyhátrányt jelentenek számukra.