A cél szentesíti?

A kórházak és a fenntartó állam nézőpontjából csak előnyökkel járhat, ha az intézmények egy központi adósságrendezés során könnyen, gyorsan és fájdalommentesen megszabadulnak a több tízmilliárdos adósságtehertől. Különösen, ha olyan alkuba kényszerítik a gyógyszer-nagykereskedelmi és orvostechnikai cégeket, amelyek során nem csak a kamatokat, de akár még a tőketartozás egy részét is el kell engedniük.

A hosszú távú haszon feláldozása a rövid távú érdekek oltárán azonban nem vall túl bölcs gondolkodásra. Egy olyan kormány persze, amely a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások államosításával röpke két év alatt eltüntetett 3 ezer milliárd forintos megtakarítást, nem épp a hosszú távú gondolkodásról híres. De a közműszolgáltatások tervezett központosítása ugyanígy beleillik ebbe a sorba, mint a kormány másik kedvelt gumicsontja, a közmunkaprogram. Mit számít, hogy az így megkereshető alacsony bérrel a közmunkásoknak öreg korukban az éhenhalásra lesz elég a nyugdíjuk, ha a kormány most akar szép, felfelé ívelő grafikonokat látni?

A cél szentesíti az eszközt – talán ezt vallja az Orbán-kormány is. Bár a kutatók ma már egyértelműen úgy gondolják, Machiavelli a Fejedelem című művében még csak nem is utalt ilyesmire, azt azért megállapította, hogy az uralkodó céljai elérése érdekében, ha másként nem megy, átléphet az erkölcsi normákon.

Most azonban, amikor az erkölcs lehet az a banánhéj, amelyen akár a komplett Orbán-rezsim megcsúszhat, nem ártana kicsit több óvatosság. A hatalom birtokosainak számos lehetőségük van a nyomásgyakorlásra, ám nagyon nem mindegy, hogy adott helyzetben melyiket alkalmazzák. S azt sem érdemes figyelmen kívül hagyniuk, hogy éppen kinek a tyúkszemére terveznek rálépni: a hazai gyógyszer-nagykereskedelemben, legyen szó akár a patikák, akár a kórházak ellátásáról, a magyar Hungaropharma mellett német és izraeli cégek játsszák a főszerepet, amelyek tulajdonosaival nem biztos, hogy érdemes ujjat húzni.