Iparosítás és felzárkózás

Az elmúlt hét egyik kiemelt visszhangot kapott írása Uri Dadush közgazdász-professzornak a VoxEU nemzetközi gazdaságpolitikai portálon megjelent cikke, amely az iparosítás, a dezindusztralizáció, valamint a gazdasági fejlődés közötti kapcsolatot boncolgatja. Hazai olvasók számára aligha kell bizonygatni, hogy ez a téma a magyar gazdaság folyamatai szempontjából is kulcskérdés: ha valamiben praktikus egyetértés volt az elmúlt negyedszázad gazdaságpolitikájában, az a feldolgozóipar meghatározó ágazatként történő kezelése.

Lehet, hogy bizonyos kormányok (főként retorikájukban) a mezőgazdaság, az idegenforgalmi tevékenységek vagy éppen az infokommunikációs szolgáltatások kiemelt ágazati támogatására, netán az építőipar feltámasztására törekedtek, mégis a feldolgozóipar maradt a magyar gazdasági növekedés – és különösen az export – hajtóereje. Az is nyilvánvaló, hogy miközben a Fidesz-KDNP vezetésű kormány számos ágazatban (energiaszolgáltatás, kiskereskedelem, pénzügyi szektor) a külföldi tulajdonosi hányad visszaszorítására törekedett, azonban nem tette ezt a feldolgozóiparban. Éppen ellenkezőleg: a mostani kormányzat is igyekszik biztosítani, hogy a feldolgozóipari befektetések dinamizmusa fennmaradjon. Tegyük ehhez hozzá, hogy bizonyos feldolgozóipari ágazatoknak, mindenekelőtt a járműgyártásnak, illetve az elektronikai és optikai termékek gyártásának kiemelt súlya a növekedésben nem csupán Magyarországra, hanem Csehországra és Szlovákiára is jellemző régiónkban. És ahogy a fejlett feldolgozóiparral rendelkező német gazdaság más nyugat-európai országokhoz képest könnyebben vészelte át a globális válság periódusát, úgy az iparosodottabb visegrádi országok is ellenállóbbnak bizonyultak a dél-európai országokkal összevetve.

A feldolgozóipar kiemelt gazdaságpolitikai kezelése ugyanakkor Dadush szerint ma már nem megalapozott. A globalizáció és az infokommunikációs forradalom ugyanis jellemzően az iparinál magasabb termelékenységnövekedéssel jár együtt a modern üzleti szolgáltatási ágazatokban. Sőt, számos hagyományosan élőmunka-intenzív szolgáltató ágazatban, például a kiskereskedelemben is. A sikeres felzárkózás mintái világszerte heterogének – a közelmúlt tapasztalatai, továbbá a jövőbeli munkakeresleti folyamatokra vonatkozó előrejelzések éppen arra világítanak rá, hogy egyrészt a turizmus, másrészt a népesség idősödésével összefüggésben az egészségügy, ápolás és gondozás, továbbá általában az infokommunikációs technológiai innovációt sikeresen alkalmazó szolgáltató ágazatok lehetnek a növekedés motorjai. Ebből logikusan adódik a következtetés: ágazati preferenciák, újraiparosítási politika helyett olyan fejlesztéspolitikát célszerű folytatni, amely a gazdaság valamennyi szektorának tanulási képességének erősítésére irányul. Másként fogalmazva: nem szektorális politikára, hanem általános gazdasági nyitottságra, befektetőbarát üzleti környezetre és mindenekelőtt a humán tőkébe történő kormányzati beruházásra, azaz jó oktatási és képzési rendszerre van szükség.

Úgy látom azonban, hogy a gazdaságpolitikai konzekvenciák nem ennyire nyilvánvalóak. A termelési, képzési kultúrák ugyanis csak hosszabb távon változnak. A visegrádi országokban kialakult termelési szerkezet, illetve oktatási és szakképzési rendszer pedig a német típusú iparosításhoz kötődik. Ellentétben például néhány dél-ázsiai országgal vagy Észtországgal, kevés jelét láthatjuk annak, hogy infokommunikációs vállalkozások alakítanák át a hagyományos termelő, illetve szolgáltató ágazatokat. Vagyis rövid-, illetve középtávon a magyar felzárkózás hajtóereje is a feldolgozóipar lehet. Ha sikerül az oktatás modernizációja, a szegényebb családokból származó népesség képzettségi szintjének érdemi növelése, majd akkor válhatnak reálissá a más típusú – azaz nem iparvezérelt – felzárkózás útjai Magyarországon.

VG-Páholy-tagok: Bartha Attila, Bod Péter Ákos, Hegedűs Miklós, Veres Zsolt.