Tóth Levente: Médiaszakik

Legyünk őszinték: a magyar sajtóban a kommunikációs és médiatudományi diplomák értéke vetekszik az egykori Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem (Foxi-Maxi) papírjáéval. Egy ilyen végzettséget felmutatni nemhogy előnyt nem jelent az elhelyezkedésnél, hanem a delikvens örülhet, ha hátrányban nem részesül a kiválasztásnál azzal szemben, akinek ilyen nincs. A sok, elképesztően gagyi képzést adó műintézmény árnyéka azokra is rávetült az elmúlt évtizedekben, akik megpróbáltak igényes, hasznosítható tudást adni az ilyen szakra járó diákoknak. Ha előbbi sikerült is esetenként, utóbbi ritkán és alig.

Ez párosult a sajtó és az újságírás egyre súlyosbodó helyzetével, amelynek egyenes következménye lett, hogy ezek a puha szakok potenciális munkanélkülieket képeztek – legalábbis a diákok saját, megcélzott szakmájában.

Ettől azonban ez még egy fontos szakma, a média egy fontos és jelentős gazdasági ágazat. Az állam megteheti, hogy nem járul hozzá az erre a hivatásra vágyók felsőfokú képzéséhez, de ha még önköltségesen sem hagyja, hogy a közszolgálati egyetemen kívül ezt a szakmát felsőfokon oktassák, azzal súlyos ítéletet mond magáról is.

Ahhoz, hogy a média be tudja tölteni a társadalmi és üzleti szerepét, nem kevesebb, alacsonyabb színvonalú és elismertségű képzésre van szükség, hanem éppenséggel többre. Nem több helyen és diákkal, mint amennyit a piac fel tud szívni, de éppenséggel az állam hathatós támogatásával. A sajtó ugyanis ma az elhivatottakon kívül kevesek számára vonzó karrierlehetőség, ha az elhelyezkedési, fizetési lehetőségeket nézi valaki, akkor nem érdemes éveket fektetni egy ilyen végzettséget adó diplomába.

A felsőfokú médiaoktatás sikertelensége még nem jelenti annak szükségtelenségét. A média üzlet, de nem csak az. Ahhoz, hogy a sajtó üzleti és társadalmi szerepét is képes legyen betölteni, nem médiaszakikra, hanem képzett, elhivatott, szakmájukra és tudásukra okkal büszke kollégákra van szükség. De értem én, hogy ez nem mindenkinek érdeke.