Bod Péter Ákos: Mítoszok a mezőgazdaságról

Mítoszok a gazdaság elvileg objektív világában is élnek. Ilyen mítosz szerint a valaha erős és exportképes magyar mezőgazdaság tönkrement a rendszerváltozás során (miatt), majd végleg betett az uniós tagság miatti liberalizálással beáramló sok olcsó (rendszerint hozzáteszik: vacak) külföldi áru.

Az adatokból látszik, hogy az 1960-as évek erőszakos kollektivizálás idején jóval adottságai, képességei alatt teljesített a magyar mezőgazdaság, majd a nagyméretű kollektív gazdaság kifejlődése közben, az 1980-as évek közepéig valóban gyorsan nőttek a termelési mutatók és az ágazatban élők jövedelmei. Akkor azonban megtört mind az állattenyésztés, mind a növénytermesztés dinamikája: a sajátos magyar modell elérni látszott teljesítőképessége határait, és az eladósodott magyar tervgazdaságban a mezőgazdasági nagyüzemek állami támogatása is kezdett elapadni. Ezután tényleg nagy megrázkódtatással, vagyonátrendeződésekkel, technológiai, piaci és szabályozási változásokkal zsúfolt időszak következett be. Lezajlott rövid időn belül az, ami más sorstárs nemzeteknél is történt, vagy amit a román, szerb esetben látni: a mezőgazdaságnak, mint nemzetgazdasági ágnak a foglalkoztató képessége csökken, gazdasági súlya a korábbinak a töredékére esik a szolgáltatások és az ipar mögött. Majd pedig valóban jött az uniós tagságra való felkészülés és maga a belépés.

Mint általában a mítoszok világában, itt is keveredik a valóság és a tévhit. Már az figyelemre méltó hír volt az elmúlt években, hogy a magyar GDP ingadozásának, a vártnál időnként jobb alakulásának az indoklása között megjelent a jó termés, mint egyszeri makrotényező. A ciklikusság persze velejárója az ágazatnak, főleg a növénytermesztési, kertészeti kultúrák terén, de mégis van annak jelentősége, ha a nemzetgazdasági eredményeinket nemcsak valamelyik autógyár termelésének alakulása mozgatja.

Ezért tanulságos olvasmány a KSH minap megjelent „A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2014” című jelentése. A korábbi történelmi korszakokkal összevetve valóban mérsékeltebb az ágazat súlya a GDP előállításában: négy százalék körüli, és elég stabil ez az arányszám. A foglalkoztatáson belüli súlya is lement a korábbi kétszámjegyűről öt százalékos szintre. Ebből az is rögtön adódik, hogy az ott foglalkoztatottak jövedelemtermelő képessége nagyjából átlagos. A fejlett országok sajátossága, hogy ez történik, amikor az ágazat már nem tekinthető a kistermelékenységű rurális tömegek megtartójának. Ami a külkereskedelmet illeti: valóban nőtt hazánk mezőgazdasági behozatala. De ugyancsak nőtt, mégpedig imponáló ütemben az agrárkivitel is. 2004-től, ami egyben az EU-tagság elnyerésének éve, mára megduplázódott a magyar agrárkiviteli többlet: az utóbbi években ezermilliárd forintos szintre jutott fel. A magyar mezőgazdaság tehát továbbra is igen komoly mértékben járul hozzá külkereskedelmi forgalmunkhoz és különösen a nettó export növekedéséhez.

Nyilván sok gond és feszültség maradt az ágazatban, ám sokat mondanak azok az adatok, amelyek a beruházási folyamatot írják le. Az egy évtizeddel korábbihoz képest nagyot nőtt a mezőgazdasági beruházások mértéke és nemzetgazdasági aránya: hat százalékot tesz ki az összes beruházásból. Ez nem csekély összeg, amely stabilizálóan hatott az utóbbi beruházás-ínséges években. Tanúsíthatom, hogy a kereskedelmi bankok kifejezetten kedvelik az ágazat versenyképes és mozgékony szereplőit. A múlté az, hogy az agrárvállalkozó hitelkérelmét félretették egy jó kis autószalon-fejlesztés vagy egy ígéretes ingatlanos projekt megfinanszírozására készülve.
Ma mások a realitások. Ezeknek pedig része az, hogy a mezőgazdaság komoly modernizáción ment át, az uniós pénzekkel megtámogatva a rengeteg változást túlélő termelők tekintélyes üzleti partnerré váltak. Ezért aggodalmas, hogy a birtokpolitika nagy mozgásai máig nem csillapodtak le, és a politikai aktivitásnak kitett a földtulajdon.