Görögország és Európa megmentése

Bármit is gondolhatunk az Alekszisz Ciprasz vezette görög kormánynak a hitelezőkkel folytatott tárgyalásokon alkalmazott taktikájáról, a görög nép többet érdemel annál, mint amit felkínáltak számára. Ezzel Németország azt akarja, hogy Görögország a gazdasági összeomlás és az eurózóna elhagyása között válasszon. Mindkét opció gazdasági katasztrófát eredményezne, az első – ha nem mindkettő – politikai szempontból is katasztrofális következményekkel járhat.

Amikor 2007-ben azt írtam, hogy az eurózóna egyetlenegy tagállama sem fogja önkéntesen elhagyni a valutauniót, akkor ennek a döntésnek a jelentős gazdasági költségét hangsúlyoztam. A görög kormány megmutatta, hogy tudatában van ennek. Ciprasz és új pénzügyminisztere, Efklídisz Cakalótosz nagyon messzire elment, hogy kiengesztelje a hitelezőket.

Amikor azonban arra a következtetésre jutottam, hogy egyetlenegy tagállam sem hagyná el az eurózónát, nem tudtam volna elképzelni, hogy Németország a kilépésre kényszerítene más tagállamot. Egyértelmű, hogy ez a következménye azoknak a politikailag elfogadhatatlan, gazdaságilag pedig visszás feltételeknek, amelyeket a német pénzügyminisztérium terjesztett elő. Nevetséges volt Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter azon elgondolása, amely arról szólt, hogy Görögország egy átmeneti időszakra hagyja el az eurózónát.

A romokban lévő gazdaság és az egyre fokozódó humanitárius válság miatt a görög kormánynak nem lesz más választása, mint hogy pénzt nyomtasson az alapvető szociális ellátások finanszírozására. Nem hihető, hogy egy ilyen súlyos válságban lévő ország teljesíteni tudná az euróbevezetéshez szükséges feltételeket az évtized végére. Ha megtörténik a Grexit, akkor az nem egy szünet, hanem egy végleges nyugdíjazás lesz.

Az európai vezetők végül egyetértettek abban, hogy elhagyják az eurózónából való átmeneti kilépésre vonatkozó kitételt az új mentőcsomag bejelentésénél. Ezt a kinyílt ajtót azonban nem lesz könnyű becsukni. Az eurózóna többi pénzügyminiszterének választ kell majd adnia arra, miért egyeztek bele abba, hogy átküldik kormányfőiknek a Schäuble destruktív nyelvezetét tartalmazó tervezetet.

Gazdasági értelemben az új program elhibázottnak nevezhető, miután az mélyebb válságba taszítja majd Görögországot. Az az adók emelését, a nyugdíjak további csökkentését, illetve azt tartalmazza, hogy automatikusan csökkenteni kell az állami kiadásokat, ha az előírt költségvetési célszámot nem teljesíti az ország. Ezzel szemben semmilyen alapot nem biztosít a gazdaság élénküléséhez, növekedéséhez. A görög gazdaság már most is szabadesésben van, és a strukturális reformok egyedül nem fogják megfordítani ezt a lefelé tartó spirált.

A mostani megállapodás továbbra is megköveteli, hogy az elsődleges költségvetési többlet mértéke 2018-ra a GDP 3,5 százaléka legyen, ami tovább súlyosbítja majd a görög válságot. Ahogy a krízis mélyül, úgy nem teljesülnek majd a deficitcélok, ami további kiadáscsökkentést és a gazdaság gyorsuló zsugorodását váltja ki.

Valójában ez a megállapodás a Grexithez vezet el, vagy azért, mert a hitelezők megvonják az Athénnak nyújtott támogatást, ahogy a fiskális célok nem teljesülnek, vagy azért, mert a görög nép fellázad. Németország szándéka láthatóan az, hogy egy ilyen kilépést idézzen elő.

Az új mentőprogram középpontjában lévő privatizációs alap egyáltalán nem segíti elő majd a strukturális reformokat. Valóban szükség van a nem hatékony állami vállalatok privatizációjára, a görög kormányt azonban úgy kérték fel a magánosítás beindítására, hogy közben egy pisztolyt tartottak a halántékához.

A végkiárusítási áron történő privatizáció, amelyből befolyó összeget az adósság csökkentésére használnak majd fel, nem fogja a görög parlamenti képviselőket, illetve a közvéleményt arra ösztökélni, hogy lelkesen támogassák a strukturális reformokat.

Görögország többet érdemel, egy olyan programot, amely tiszteletben tartja szuverenitását, és lehetővé teszi a kormánya számára, hogy idővel helyreállítsa a hitelességét. Egy olyan programot, amely képes stabilizálni a gazdaságot ahelyett, hogy kivéreztetné. Emellett Görögország azt is megérdemli, hogy olyan támogatást kapjon az Európai Központi Banktól, amely képessé teszi arra, hogy az eurózóna tagja maradjon.
Európa is többet érdemel. A többi európai ország nem teheti meg jó lelkiismerettel azt, hogy ezt a politikai szempontból destruktív, gazdaságilag elhibázott programot támogassa. Egy jobb megállapodás elérésére kell törekedniük.

A többi európai országnak nem szabadna hagynia, hogy az európai projektet a német közvélemény vagy a német vezetők „szabályokhoz” való ragaszkodásának oltárán áldozzák fel. Ha ezt a német kormány nem látja be, akkor a többi tagállamnak Németország nélkül kellene egy másik megoldást kitalálnia.

A francia–német szolidaritás helyrehozhatatlan károkat szenvedne el így, az azonban semmit sem ér, ha ez a mostani megállapodás a legtöbb, amelyet ki tudott találni a görög válság kezelésére. Végül, de nem utolsósorban a német közvélemény is többet érdemel. A németek egy olyan vezetőt érdemelnek, aki szembeszáll a szélsőséggel, és nem bátorítja azt – legyen az Németországban vagy külföldön. Egy olyan Európát is érdemelnek, amely a globális kérdésekben nagyobb szerepet tud játszani. Legfőképp, a Németország által a második világháború óta elért politikai és gazdasági eredmények ismeretében a németek a többi európai nép csodálatára és tiszteletére szolgáltak rá, nem neheztelésükre és gyanakvásukra

Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org